Fölényes siker az első edzőmeccsen
Kiss Tamás duplázott, Colley első puskásos gólját, szerezte, Zahedi is betalált – 4–0-ra vertük a St. Pöltent első ausztriai felkészülési mérkőzésünkön.
Első csapat
⏲ 2022-07-06
Hat saját nevelésű játékossal kezdte első felkészülési mérkőzését együttesünk a St. Pölten ellen: Hornyák Zsolt vezetőedző Tóth Balázst, Spandler Csabát, Corbu Mariust, Komáromi Györgyöt, valamint a Svájcból nemrégiben hazatért Gruber Zsombort, illetve a közelmúltban még a Puskás–Suzuki-kupán az U17-es együttesben futballozó Major Marcellt is a csapatba állította.
A szép környezetben fekvő arndorfi stadionban csapatunk kezdettől fogva komoly fölényt alakított ki, így igazán senki nem csodálkozott, amikor a 12. percben megszereztük a vezetést: Komáromi ment el a bal szélen, beadására a túloldalon Kiss Tamás érkezett, és a hálóba perdített (0–1).
A mieink továbbra is támadásban maradtak, és jöttek is a helyzetek, míg a túloldalon jobbára a védekezésről szólt a nóta. Az osztrák gárda a félidő felénél jutott el először a kapunkig, igaz ekkor egy hosszú indításból egyből ziccert alakítottak ki – szerencsénkre az ajtó-ablak helyzetbe kerülő Benedict Scharner Tóth Balázs kapujának jobb alsó sarka mellé lőtt. A 35. percben aztán megdupláztuk az előnyt, gyakorlatilag lekopírozva az első gólt: ismét Komáromi száguldott végig a a bal oldalon, ismét Kiss Tamás robbant be (0–2) – egyszerű játék a futball, ha jól csinálják...
Hét perccel később érthetetlen módon tizenegyeshez jutottak az osztrákok, miután a játékvezető Artem Favorovnál szabálytatlanságot látott – talán a spori volt az egyetlen a stadionban, aki így vélekedett –, ám kapusunk nemes bosszút állt, és kivédte a büntetőt.
A második félidőre gyakorlatilag sorcserét hajtott végre mesterünk, egyedül az ifjú Major maradt a balhátvéd pozíciójában. A lendületünk így is megmaradt: az 53. percben Skribek Alen hozta helyzetbe Jakov Puljicot, aki egy csel után kapura küldte a labdát, de Thomas Turner kapus nagyot védett. Ezután Markek Tamás percei következtek, egy óra elteltével kapusunkat kétszer is próbára tették a kék mezesek – mindkétszer bravúros védést bemutatva állta a sarat.
Negyedórával a vége előtt tovább nőtt az előnyünk: a meccs vgére beálló Sahab Zahedi labdájával Skribek Alen lépett meg a jobb oldalon, beadására Lamin Colley érkezett, a gambiai csatár fejese a kapust találta el, de a kipattanóból csak megszerezte első gólját a Pukás Akadémia FC mezében (0–3). Két perccel később Skribek már második gólpasszát jegyezte: bal oldali szögletéből Zahedi csúsztatott a hálóba (0–4). A 88. minutumban Colley szép cselsorozat után szerezhetett volan újabb találatot, ám Franz Stolz kapusnak sikerült hárítania, így maradt a négygólos siker.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
SKN St. Pölten–Puskás Akadémia FC 0–4 (0–2)
Arndorf, Daxl Arena
Gól: Kiss T. (12., 35.), Colley (76.), Zahedi (78.)
St. Pölten: Turner (kapus); Drljepan, Alexiev, Davies, Wisak, Scharner, Riegler, Salamon, Pemmer, Scheidegger, Barlov. Csereként pályára lépett: Stolz (kapus); Yacouba, Monzialo, Montnor, Llanez, Morou, Messerer.
PAFC: Tóth B. (kapus); Favorov, Stronati, Spandler, Major M., Urblík, Corbu, Komáromi, Baluta, Kiss T., Gruber. Csereként pályára lépett: Markek (kapus); Kicsun, Szolnoki, Posztobányi, Van Nieff, Bakti, Skribek, Puljic, Molnár R., Colley, Zahedi.