TISZTELT SPORTBARÁTOK!

Mészáros Lőrinc
kuratóriumi elnök

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Puskás Akadémia, amely 2007 óta viseli minden idők legnagyobb magyar labdarúgójának nevét. A „névadó” óta eltelt alig több mint egy évtizedbe annyi mindent sikerült belesűrítenünk, hogy egy a maihoz hasonló alkalomkor visszatekintve szinte nem is hisszük, hogy ennyi mindenre voltunk képesek ilyen rövid idő alatt. A tevékeny ember számára gyorsan repül az idő: szinte tegnap volt, hogy 2014-ben a Puskás– Suzuki-kupa döntőjével felavattuk a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb futballstadionját, a Pancho Arénát, most pedig újra itt vagyunk, hogy átadjuk a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontot. Azt a létesítményt, amely amellett, hogy bővíti akadémiánk eszköztárát, a társadalmi felelősségvállalás példájául is szolgál. A sportközpont ugyanis nem egy egyszerű sportcsarnok, hanem kötelezettségvállalás. Akadémiánk hitvallása szerint ugyanis mi nemcsak labdarúgókat képzünk, hanem embereket nevelünk, nemcsak a testet, de a szellemet is építeni akarjuk – erre szolgálnak majd az új funkciók. Akadémistáink immár nemcsak iskolai műveltséget és labdarúgótudást kapnak, hanem lehetőséget arra, hogy felkészüljenek a testnevelő tanári pályára. A nálunk megszerzett ismereteiket, tapasztalataikat így nemcsak a pályán kamatoztathatják, hanem a nemzet szolgálatába
állíthatják azáltal, hogy részesei lehetnek a mentálisan és fizikálisan egészséges, tettre, alkotásra kész generációk nevelésének. A konferenciaközpont helyet és lehetőséget ad az évek során megszerzett sporttudományos és szakmai tudás megosztására, amely szintén szeretett sportágunk, a labdarúgás felemelkedését
szolgálja, és szándékunk szerint nemzetközi eszmecseréknek is helyszínül szolgálhat. A Dobrosi Tamás tervezte építmény tehát szimbólum, a magyar sport és a nemzet sorsa iránti elkötelezettség jelképe, s egyúttal garancia arra: a következő évek-évtizedek is a Puskás Akadémia szellemiségéhez méltón, tevékenyen telnek majd. Az előttünk álló feladatokhoz kívánok mindnyájunknak erőt és jó egészséget!

MÉLTÓ KULISSZÁK A TESTI-SZELLEMI FEJLŐDÉSHEZ

Dobrosi Tamás, a Pancho Aréna és a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont tervezőjének gondolatai az építészetről, az állandó megújulásról és a mindennapokban is megnyilvánuló szakralitásról.

A Puskás Akadémia épületcsaládjának tervezésekor építészetileg mekkora feladatot jelentett a létesítmények és a természeti környezet harmóniájának megteremtése?

Az építészet szolgálat, hiszen általában nem az építész dönti el, mit és hova kell tervezni, de a helyszín bármilyen épület magvát magában hordozza. A Pancho Arénával kapcsolatban is azt szoktam mondani: vannak olyan szempontok, amelyek nem tőlem függnek, és olyanok is, amelyek egyrészt alkotói, művészi oldalról, másrészt mérnöki oldalról befolyásolhatók. Amikor az a feladat, hogy egy ilyen falusias szövetbe bele kell helyezni egy ottani léptékkel mérve óriási épületet, akkor az építésznek azt kell megvizsgálnia, hogyan lehet a kettő közt nyilvánvalóan meglévő ellentmondást feloldani. Ebben a tekintetben komoly szerencse, hogy terület földrajzi adottságai, a Váli-völgy lejtésviszonyait segítségünkre voltak abban, hogy nemcsak a Pancho Arénát, hanem a sportközpontot is olyan módon tudjuk belesüllyeszteni a földbe, hogy ez minél kevésbé jelentsen „tájsebet” ebben az egyébként gyönyörű völgyben.

A sportközpont a tervező szándéka szerint mennyire hasonlít a „testvérre”, a Pancho Arénára?

Állandóan megújulni, mindig többet adni korábbi önmagunknál nagyon fontos szakmai és emberi feladat. Makovecz Imrétől tanultam a szerves építészeti gondolkodást, hivatásomnak és hitvallásomnak tekintem, hogy folytassam, fejlesszem és továbbvigyem ezt a szakmai filozófiát. Ő maga is azt vallotta, hogy a tanítványnak át kell rágnia magát a Mester „kásahegyén”, mint ahogyan a saját árnyékunkon is folyamatosan túl kell lépnünk. A Pancho Aréna nemzetközi építészeti fogadtatása elért egy szintet, amelynek túlteljesítését komoly kihívásnak és alkotó emberként magamra nézve kötelezőnek tekintettem – bár nem tisztem az épület értékelése, de úgy érzem, sikerült. A Puskás Akadémia sport- és konferenciaközpontja egészen más típusú épület, mint az aréna, hiszen nem egy nagy, nyitott szabadtéri építmény, az itt kialakult terek egészen más minőségűek – már csak a funkciójuk miatt is. A sportközpont a stadionnal szemben zárt, belső tér, amelynek ennek megfelelően más a megközelítése, a belsőépítészete, ugyanakkor hangulatában, formálásában, úgy vélem, túlmutat a Pancho Arénán.

Milyen új megoldásokkal találkozhat a látogató sportközpontban?

Új építészeti megoldások helyett inkább az épületcsalád már meglévő építészeti eszközeinek, illetve a tereknek, az építmény tömegének egyfajta finomhangolásáról beszélhetünk, amely egy magasabb szintű érték létrehozását célozza. A sportközpont egyik nagyon izgalmas térszervezési megoldása, hogy a tornacsarnokokat vizuálisan összekötöttük azokkal az emeleti előcsarnokokkal, amelyek egy átlagos tornateremben vagy sportcsarnokban teljesen külön térrészletet képeznek, ugyanakkor azt a funkciót, melyet egy ilyen tértől elvárunk, maradéktanul ellátják. Próbáltuk a belső, zegzugos utcákhoz hasonlatos, labirintusszerű folyosókat úgy alakítani, úgy szobrászkodni, hogy a funkció tökéletes megtartásával egy még magasabb szintű térélményt biztosítsunk az idelátogatóknak. Olyan tereket alkottunk, amelyekben emberek fognak élni, dolgozni, barátkozni, próbáltunk olyan dramaturgiát, olyan kulisszákat teremteni, amelyek méltó helyszínei lesznek az itt élők-dolgozók életének.

A szerves építészetről – mivel sokkal inkább építészeti filozófia, mint bizonyos jól azonosítható jegyekben tetten érhető stílus – sokaknak a szakrális terek, templomok jutnak eszébe. Hogyan kapcsolható össze egy sportcsarnok funkcionalitása a szakralitással?

Mára a világ – talán a történelem szükségszerű menetének eredményeképpen – eléggé deszakralizálódott. Ha azonban valaki kisebb közössége; családja, munkahelye életét nézi, észreveszi, hogy mindennapi létünknek megvan a maga dramaturgiája, a maga szakrális töltete. Megszületünk, megházasodunk, leérettségizünk, új lakásba költözünk, ezek mind-mind fordulópontok, apró vagy éppen nagyobb elemei ennek a drámának, mind magukban hordoznak egyfajta szakralitást. Ha a modern jelenségek felületessége mögé tekintünk, meglátjuk egymásban Isten képmását; az épület is az emberi jelleg, az Isten képmására teremtettség kivetülése egy élethelyre. Az épület, amelyet mi saját otthonunknak vagy munkahelyünknek, sporttevékenységi terünknek, iskolánknak választunk – vagy éppen kapunk – visszahat ránk, ahogy mi is ott hagyjuk e terekben saját életünk lenyomatát. Az építészet felelőssége az, hogy a közösségben, az itteni nagy labdarúgó-családban lezajló dramaturgiának egy olyan keretet adjon, amely az itt élő-tanuló fiatalok testi, szellemi és kulturális fejlődését elősegíti. Bár ez empirikus módon nem feltétlenül mérhető, remélem, amikor az egykori növendékek évekkel később visszatekintenek az itt töltött évekre, a kudarcokra, sikerekre, jó szívvel fognak emlékezni azoknak az épületeknek a kisugárzására, ahol életüknek ebben a korai szakaszában éltek, dolgoztak, szerettek.

LENYŰGÖZŐ SZÁMOK, ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN

A Dobrosi Tamás tervei alapján épült Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont 9800 négyzetméteren terül el, kivitelezésénél 15 000 köbméter betont, 1600 tonna betonacélt, 1826 köbméter faanyagot, 17 300 000 kötőelemet, 8000 négyzetméter palát, 18 000 kilogramm  rezet használtak fel. A komplexumban 1324 lámpatest szolgáltatja a világítást, 5 kazán biztosítja a fűtést, azaz az esztétikailag is kifogástalan épületet leíró számok is lélegzetelállítók. A sportcsarnok azonban mégsem elsősorban ezen adatok miatt érdekes, sokkal inkább azért, milyen szándékból jött létre. Egy építményt ugyanis nem kizárólag külső és belső kiképzése vagy éppen a konstrukciójára fordított összeg nagysága minősít, hanem az azt létrehozó kreatív erő és alkotó akarat – két olyan jellemző, amely a Puskás Akadémiának alapításától fogva mindig is sajátja volt.