Bezár
kibomlo kibomlo kibomlo kibomlo kibomlo
Sajtószemle
„Készen állunk'"

A felszabadultan és jó formában játszó egykori játékosunk, Gyurcsó Ádám hálás az akadémiai időkért, és úgy érzi, mentálisan és fizikailag is rendben van a csapat.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-03-23]

 

Gyurcsó Ádám hisz a Portugália elleni győzelemben

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Lisszabonban, világbajnoki selejtezőn lép pályára az Európa-bajnok Portugália ellen. A nemzeti csapat szerda délelőtti tréningjét követően egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám az M4 Sportnak elmondta, hogy csak a mérkőzés kezdetéig tisztelik a házigazdát, onnantól a férfias játék kerül előtérbe, és a három pont megszerzése sem lehetetlen.  

Forrás: m4sport.hu [2017-03-22]

 

Sallai Kleinheislert másolná a válogatottban

Sallai Roland egykori növendékünk, kiváló formában játszik a Palermoban, ráadásul legutóbb megszerezte első Serie A-s gólját.

Forrás: csakfoci.hu [2017-03-22]

 

Válogatott: Egy sikeresebb korszak kezdete lehet számomra – Sallai

A magyar válogatottal a portugáliai világbajnoki selejtezőre utazó, a felcsúti Puskás Akadémiáról 2016 nyarán Palermóba igazoló Sallai Roland többek között az olasz élvonalban szerzett első találatáról, illetve a nemzeti csapat esélyeiről beszélt a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-03-21]

 

Gólban a boldogság

A portugálok ellen készülő tizenkilenc esztendős egykori akadémistánk, Sallai Roland remek érzésekkel kelt útra a nemzeti csapat tagjaként Lisszabonba, hiszen a kiesés elől menekülő Palermóban megszerezte első Seria A-s találatét.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-03-21]

 

Portugál–magyar: a keret fele már az akadémiákról jött

A magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi keretének a felét már olyan játékosok alkotják, akik akadémián nevelkedtek, illetve hosszabb-rövidebb ideig akadémiai képzésben részesültek.

Forrás: nemzetisport.hu [2017-03-21]

 

A feljutás után valóra válhatna Tischler Patrik álma

Tischler elmondta nagy álma, hogy majd a felnőtt válogatottba is bekerüljön, ehhez azonban szerinte mindenképpen fel kell jutniuk az első osztályba.

Forrás: m4sport.hu [2017-03-20]

 

A gólszerző Sallai csapata legjobbja volt

Egykori növendékünkre azonban nem lehetett panasz: a statisztikákkal foglalkozó szakportál, a WhoScored.com például 6.9-es osztályzattal jutalmazta, ami csapatában a legmagasabb értékelés volt.

Forrás: goal.com [2017-03-20]

 

Palermo: A barátnőmnek ajánlom a gólomat – Sallai

Bár Sallai Roland megszerezte első gólját a Palermóban, a csapat kikapott az Udinesétől az olasz labdarúgó-bajnokságban. Sallait a Palermo YouTube-csatornája kérte fel egy kis elemzésre.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-03-20]

 

A torna legjobbja lett a szolnoki focista

Igen sikeres évadot tudhat maga mögött a szolnoki nevelésű, a MÁV FC-től a Puskás Akadémiába igazoló, mindössze 12 esztendős Szabari Roland.

Forrás: iszolnok.hu [2017-03-20]

 

Góllal igazolta a kerettagságot Sallai Roland

Megszerezte első gólját a Palermo színeiben egykori növendékünk Sallai Roland. A fiatal magyar játékos, aki tagja a Portugália ellen készülő magyar válogatottnak, az Udinese elleni mérkőzés 12. percében szerzett vezetést a szicíliai gárdának.

Forrás: m4sport.hu [2017-03-19]

 

Megszerezte első gólját az olasz élvonalban Sallai Roland

A Puskás Akadémia FC korábbi játékosa a Serie A 29. fordulójában az Udinese kapujába talált be a mérkőzés 12. percében.

Forrás: http://feol.hu/sport/megszerezte-elso-goljat-az-olasz-elvonalban-sallai-roland-1824633 [2017-03-19]

 

Megtört a jég! Sallai megszerezte első gólját a Palermóban – VIDEÓ

Az Udinese otthonában szerezte meg első találatát a Palermo színeiben a magyar középpályás, egykori akadémistánk Sallai Roland.

Forrás: rangado.hu [2017-03-19]

 

Iskolák kapujában

Egyes sportágakban teljesen hétköznapi, hogy az olimpiákon és világversenyeken érmeket halmozó fiatalok „civilekként” egyetemre, főiskolára járnak, esetleg már felsőfokú végzettséggel büszkélkedhetnek. Ugyanakkor az évtizedekkel ezelőtt fogant közhiedelem szerint a labdarúgók még csak belülről sem láttak hasonló intézményt. Ez azonban ma már egyáltalán nem így van. Sőt.

Forrás: utanpotlassport.hu [2017-03-19]

 

Udinese-Palermo 1-1: Sallai illude, ancora errori. Il commento al 45′

I rosanero al termine dei primi 45 minuti pareggiano 1-1 in casa dei bianconeri.

Forrás: mediagol.it [2017-03-19]

 

U17, U19: keretet szűkítettek a szövetségi edzők

A férfi U17-es válogatott kedden, az U19-es válogatott szerdán kezdi meg szereplését az Eb-selejtező elitkörben. Szélesi Zoltán és Michael Boris is szűkítette az elmúlt napokban Telkiben készülő keretét. Akadémiánkat Ásványi Balázs, Timári Norman, Tóth Bence, és Szabó Bence képviseli.

Forrás: mlsz.hu [2017-03-18]

 

„Van még időm"

A tizennyolc éves magyar középpályás tudomásul vette, hogy kihagyták az U19-es Eb-elitkörre készülő keretből, és nem fél attól, hogy az elveszett tehetségek sorsára jut Málagában. Interjú egykori akadémistánkkal Tajti Mátyással.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-03-16]

 

Felcsúti válogatottak

Ősszel az U17-esek mellett az U19-es válogatott is bejutott a korosztályos Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörébe. Az örményországi tornán a Puskás Akadémiát Szabó Bence és Tóth Bence képviselte.

Forrás: feol.hu [2017-03-07]

 

Gyurcsó beállt és hamar főszereplő lett - videó

Gyurcsó Ádám egykori akadémistánk, ezúttal is bizonyított: a 76. percben kiválóan tekert középre egy szabadrúgást, amely után Fojut a kapuba bólintott. A válogatott labdarúgó tehát gólpasszal járult hozzá, hogy a Pogon kiegyenlítsen. Az 1-1-es állás a végeredmény is lett.

Forrás: csakfoci.hu [2017-03-06]

 

Komoly riválist sikerült két vállra fektetnie a felcsútiaknak

Felcsút - A csereként beállt Tischler Patrik góljával szerezte meg a győzelmet a PAFC a labdarúgó Merkantil Bank Liga 23. fordulójában.

Forrás: feol.hu [2017-03-05]

 

Én nyugat felé tekintek, a nyár optimális lehet a váltásra

Egykori akadémistánkkal, Gyurcsó Ádámmal, a Pogon Szczecin labdarúgójával beszélgetett skype-on Szombathy Pál műsorvezető a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Forrás: digisport.hu [2017-02-27]

 

Légiósok: a Gazzetta szerint a magyar Zamparini-bébiké a jövő

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport című olasz szaklap a Palermo két magyar futballistájával, egykori akadémistánkkal, Sallai Rolanddal és Balogh Norberttel foglalkozott legutóbbi cikkében.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-21]

 

Sallai: Jelenleg 80-90 százalékos állapotban vagyok, de dolgozom tovább!

A Digi Sport szokásos hétfői Serie A összefoglalójában Baumstark Tibor műsorvezető, valamint két szakértő, Juhár Tamás és Mártha Bence a Palermo légiósával, egykori akadémistánkkal, Sallai Rolanddal beszélgetett telefonon.

Forrás: digisport.hu [2017-02-21]

 

Írországba utazott az U16-os válogatott

A Belvon Attila vezette együttes kedden és csütörtökön is megmérkőzik a házigazda írekkel.

Forrás: mlsz.hu [2017-02-20]

 

„Balogh és Sallai megérdemelte a lehetőséget”

A Palermo vezetőedzője, Diego López a jövőben is számít két magyar légiósára.

Forrás: rangado.hu [2017-02-18]

 

„Visszatértem a földre"

Csalódott lenne a válogatottságtól már visszavonuló rutinos hátvéd, ha nem a Puskás Akadémia nyerné meg az NB II-es bajnokságot, és úgy véli, a nyáron ráér azon gondolkodni, hogy csapata mire lehet képes egy osztállyal felejebb. (Interjú Vanczák Vilmossal)

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-17]

 

Puskás Akadémia: az ifisták döntetlenje Madridban a Reallal

A Puskás Akadémia ifjúsági csapata a Real Madrid otthonában 0–0-s döntetlent játszott a királyiak hasonló korosztályú gárdája elleni felkészülési mérkőzésen.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-15]

 

Gyurcsó Ádám bekerült a forduló válogatottjába

A Pogon Szczecin magyar válogatott szélsője, egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám bekerült a forduló válogatottjába a lengyel élvonalban. A 25 éves légiós végigjátszotta csapata hétfői bajnokiját, és 89. percben büntetőtőből győztes gólt szerzett a Piast Gliwice ellen.

Forrás: rangado.hu [2017-02-15]

 

Eurofutball: Gyurcsó hajrában lőtt góljával győzött a Pogon

Gyurcsó Ádám, egykori növendékünk csapata, a Pogon Szczecin 2–1-re legyőzte a Piast Gliwicét a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétfő esti mérkőzésén.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-13]

 

Egyre feljebb

Az Ekstraklasában erőnlétben és játékban is fejlődő támadó virágzó tavaszt remél, utána pedig Bundesliga -szerződést - de előtte lisszaboni győzelmet az Európa-bajnok ellen. Lengyelország interjú egykori akadémistánkkal: Gyurcsó Ádámmal

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-10]

 

Értékes döntetlent ért el a Puskás AFC

A Puskás Akadémia FC második téli nemzetközi felkészülési mérkőzésén 1-1-et játszott Manuel Pellegrini vezette Hebei China Fortune együttesével.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2017-02-09]

 

Székely csillag Felcsúton

Magyari Szilárd labdarúgó karrierje Farkaslakáról indulva Székelyudvarhelyen át vezetett a konstancai, Gheorghe Hagi által vezettet akadémiára, ahonnan a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához került. Felcsúton eltöltött első három évében hivatalos mérkőzést nem játszhatott, majd ontani kezdte a gólokat a különböző utánpótláscsapatokban és a harmadosztályban egyaránt. Az elmúlt időszakról kérdeztük a román és magyar korosztályos válogatottba is behívót kapott 18 éves fiatalembert, akinek komoly áttörést jelenthet a 2017-es év.

Forrás: szekelyhon.ro [2017-02-09]

 

A magyar legenda Ausztráliában is csodát tett

Az M4 Sport napindító műsorában a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György a Melbourne-ben szombaton felavatott Puskás-szobor hátteréről beszélt.

Forrás: m4sport.hu [2017-02-08]

 

Szalai László: Ne kenjünk mindent a magyar futballedzőkre!

2013-tól három éven át Szalai László vezette a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzését. A szakember tavaly nyáron a felcsúti Puskás Akadémia szakmai igazgatója lett, ezzel egyszersmind véget ért a munkája az MLSZ-ben. Nyolc hónappal később az MLSZ sportigazgatója, Bernd Storck arról beszélt, hogy forradalmi változások következnek a magyarországi edzőképzésben, mert ami eddig történt, nem volt kompatibilis azzal, ami Európa más országaiban zajlik. Szalai László szerint óriási hiba lenne három év eredményeit lerombolni, miközben elismeri, hogy a magyar futballedzők eredményessége az elmúlt három évtizedben megkérdőjelezhető volt.

Forrás: origo.hu [2017-02-07]

 

Storck: A magyar edzők nem versenyképesek nemzetközi szinten

A magyar edzőképzés korábbi vezetője, Szalai László az Origónak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy szerinte óriási hiba lenne annak a három évnek az eredményeit lerombolni, amikor ő vezette az edzőképzést. Eközben Szalai elismerte, hogy a magyar futballedzők eredményessége az elmúlt három évtizedben megkérdőjelezhető volt. A témában a lenti közleményt juttatta el hozzánk Bernd Storck szövetségi kapitány és sportigazgató. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Forrás: origo.hu [2017-02-07]

 

Szabó Ottó: „Ez egy nagy kihívás számomra!“

Meglepő és szokatlan átigazolás jött létre, Szabó Ottó a DAC csapatától a Puskás Akadémiához igazolt. A távozásról, új munkájáról maga Szabó Ottó nyilatkozott.

Forrás: sportolunk.sk [2017-02-06]

 

PFLA: bombamezőny, a Real után a Bayern is jön Felcsútra

A Bayern München hivatalosan is megerősítette részvételi szándékát, így végleges az idei Puskás-Suzuki-kupán részt vevő csapatok névsora.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-06]

 

Pintérék sztárokkal felálló csapatot győztek le

A Puskás Akadémia 2−0-ra verte a kínai első osztályú bajnokság legutóbbi szezonjában ötödik helyezettjét, a Beijing Guoant.

Forrás: csakfoci.hu [2017-02-05]

 

Puskás-szobrok világszerte

Számos műalkotás őrzi határon innen és túl az Aranycsapat kapitányának emlékét.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-04]

 

Öcsi bácsi visszatér

Nagyszabású, különleges és megható pillanatok a melbourne-i ünnepségen, amelyen a legendás magyar világsztár volt fókuszban - már Robert Belteky is elhiszi, hogy történelmi esemény részese.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-04]

 

A globális játék zsenije – áll a Puskás-szobor Melbourne-ben

Az ausztrál, a nemzetközi és a magyar sporttörténelem kultikus helyén, a melbourne-i Olimpiai parkban áll szombattól Puskás Ferenc bronzszobra.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-04]

 

Puskás-szobor a déli féltekén

Zalaszabar, Óbuda, Kispest, Madrid, Felcsút, Athén és Szentes után a déli féltekén elsőként Melbourne-ben is lesz Puskás-szobor, amelyet a magyar és világfutball legendája edzői sikereinek egyik helyszínén lepleznek le szombaton.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-02-01]

 

Góllal kezdett a Puskás Akadémia legújabb igazolása

Meggyőző teljesítménnyel nyert 2–0-ra a Puskás Akadémia NB II-es csapata a Vincze István vezette Csákvár elleni felkészülési mérkőzésen.

Forrás: rangado.hu [2017-02-01]

 

Közepes játékos helyett 26 évesen a Hajduk Split másodedzője

Czuczi Mátyással, a Hajduk Split másodedzőjével beszélgetett Skype-on Szombathy Pál műsorvezető a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Forrás: digisport.hu [2017-01-30]

 

Lengyelország: Megnyerte! Gyurcsóé az év legszebb gólja!

Gyurcsó Ádám egykor akadémistánk megnyerte a szavazást, amely arról volt hivatva dönteni, melyik volt a lengyel labdarúgó-bajnokság legszebb gólja 2016-ban.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-27]

 

A Puskás magyarja: Nagyon jó lenne ott lenni a válogatottal az elitkörben

A Goal Magyarország a találkozó apropóján beszélgetett a felcsútiak tehetséges támadójával, Magyari Szilárddal.

Forrás: goal.com [2017-01-27]

 

Gyurcsó „gólpasszt” adott, Vadóczék továbbjutottak a BL-ben

Gyurcsó Ádám egykori növendékünk kipattanó lövése után Fraczczak egyenlített a román Astra Giurgiu elleni edzőmeccsen. A magyar játékos csapata, a lengyel Pogon Szczecin végül 3-1-re nyert.

Forrás: rangado.hu [2017-01-25]

 

Puskás Akadémia: helyt álltak a fiatalok a Bayern ellen

A Puskás Akadémia U19-es csapata gól nélküli döntetlent játszott Németországban a Bayern München U19-cel a bajorok edzőközpontjában.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-25]

 

Tajti Mátyás Málagában újra élvezi a futballt

A fiatal középpályás, egykori növendékünk, Tajti Mátyás nem bánta meg, hogy nyáron távozott Barcelonából, ahol nem volt boldog. Málagában hamar megtalálta számításait, célja pedig az első csapat.

Forrás: rangado.hu [2017-01-22]

 

Kleinheisler László a Fradi játékosa!

A norvégverőt várja a bajnokcsapat: a labdarúgó kicker szerint Darmstadtból a vezetőedzője miatt távozik, Brémában úgy voltak vele, a lényeg, hogy rendszeresen futballozzon.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-21]

 

FTC: a Darmstadt bejelentette, Kleinheisler a Fradiba igazol

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Darmstadt bejelentette, hogy egykori akadémistánk, Kleinheisler László – az orvosi vizsgálatot követően – aláír a Ferencvároshoz.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-20]

 

Leihe von Kleinheisler vorzeitig beendet

Laszlo Kleinheisler verlässt den SV Darmstadt 98 und schließt sich - vorbehaltlich des Medizinchecks - Ferencvaros Budapest an.

Forrás: sv98.de [2017-01-20]

 

Döntetlennel indítottak

Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Videoton FC. Ellenfelük az orsz Zenit FC volt, a találkozó 1-1-es végeredménnyel zárult. Akadémiánk neveltje, a Videotonhoz 2016 júliusában igazoló Bévárdi Zsombor a 65. percben kapott lehetőséget Henning Berg vezetőedzőtől, Zsombor lefordult védőjéről és már csak szabálytalanul tudták megállítani a 16-oson belül, 11-es!

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2017-01-19]

 

Edzés, labda, taktika és gipsz

Hétfőn két újabb edzéssel folytatódott a Máltán edzőtáborozó Puskás Akadémia felkészülése.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-17]

 

A klasszis üzenete

A Nemzeti Színházban megtartott díjátadó mellett a Pancho Arénát is útba ejtette ittjártakor, ami persze egy korábbi madridi kiválóságtól nem meglepő. Exkluzív interjú Claude Makelelével

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-13]

 

Puskás helyén ült

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, ahogyan 2009, a díj alapítása óta mindig, ezúttal is meghívta a gálára a Puskás Akadémia alapítóját,

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-11]

 

"Pintér Attila bízik bennem"

A középpályás, Gyömbér Gábor bízik abban, hogy erősítést jelent majd Pintér Attila csapatában.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-10]

 

Puskás Award

The first Malaysian to be nominated for the FIFA Puskás Award has claimed the prize, with Mohd Faiz Subri’s remarkable swerving free kick emerging as the best goal of the year after millions of votes on FIFA.com from fans across the world.

Forrás: fifa.com [2017-01-10]

 

Erő, taktika, fegyelem

Edzést tartott Pintér Attila, a szemlélődő már most ízelítőt kapott abból, milyen tudatos mozgásra épülő taktika, amelyben főszerep juthat Gyömbér Gábornak is.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-07]

 

Pintér Attila: Ez a kihívás!

A Puskás Akadémia új vezetőedzője, Pintér Attila új csapat összeállításán dolgozik, és olyan labdarúgókat szeretne, akik bírják a terhelést, és eleget tesznek az elvárásainak.

Forrás: Nemzeti Sport [2017-01-05]

 

Gyurcsó gólja tarolt a szurkolók szavazásán

A Pogon Szczecin hivatalos honlapja az év végén szavazásra hívta a csapat szurkolóit, hogy mondják meg, szerintük melyik játékos lőtte a legszebb gólt a lengyel élvonal őszi fordulói során. Egykori akadámistánk Gyurcsó Ádám hatalmas fölénnyel nyert.

Forrás: rangado.hu [2017-01-02]

 

Magyar játékosé lett az ősz gólja a lengyeleknél - videó

Gyurcsó Ádám, egykori akadémistánk a Wisla Krakkónak lőtt második találata lett a legszebb a Pogon szurkolói szerint. A lengyel klubnál az ősz góljára lehetett voksolniuk a drukkereknek. A magyar szélső Wislának lőtt második találata a szavazatok 58,02 százalékát kapta meg, míg a második csak valamivel több, mint 25 százaléknyi voksot szerzett.

Forrás: csakfoci.hu [2017-01-02]

 

Pintér: "Szeretem a kihívásokat"

"Megtisztelő hogy rám gondoltak annál a klubnál, amelynek nevében a magyar legenda szerepel, és amely tovább viszi a szellemiséget."

Forrás: Nemzeti Sport [2016-12-23]

 

Vincze István: " Mi vagyunk az NB II Fradija"

Vincze István az M4 Sportreggeli című műsorában Berkesi Judit vendégeként beszélt többek között csapatunk első helyet hozó őszi hajrájáról, a bajnokság színvonaláról és a fiatalok csapatba építéséről.

Forrás: m4sport.hu [2016-12-15]

 

A maximalista

Másfél hónappal ezelőtt az ötödik helyen vette át a Puskás Akadémia irányítását Vincze István. " Fontos, hogy igazi csapatot alkottak nem volt probléma a renddel, a fegyelemmel, és az eredményességhez szükséges jókedv sem hiányzott a pályáról és az öltözőből."

Forrás: Nemzeti Sport [2016-12-13]

 

Édes téli álom - első helyen a Puskás

A Merkantil Bank Liga NB II 20. fordulójában 2-0-ra legyőzte, és ezzel meg is előzte a Puskás Akadémia FC a Soroksár gárdáját, ami egyben azt is jelenti, hogy az első helyen vonulhat a téli pihenőre Vincze István csapata.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-12-12]

 

Legyen Karácsony a hétvégén!

Noha őskövületnek számít Felcsúton, a korábbi 44-szeres válogatott irányításával remekül szerepel a Puskás Akadémia, és ha legyőzi a Soroksárt, éllovasként zárhatja az évet.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-12-07]

 

Lengyelország: Gyurcsó az élen, Nikolics előkelő helyeken

A Canal + szakértői megválasztották a lengyel liga posztonkénti legjobb és leggyengébb játékosait, az Év játékosát és az Év felfedezettjét is. A „díjazottak” között megtalálható egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-12-06]

 

Hegedüs Lajos: „Taktikusabban játszunk, mint az előző mesternél”

Az M4 vendége volt Hegedüs Lajos kapusunk a Sportreggeliben Berkesi Judittal beszélgetett csapatunk eddigi szerepléséről és a Soroksár elleni kulcsfontosságú rangadóról.

Forrás: M4 Sport [2016-12-06]

 

Bravó! Gyurcsó Ádámé a forduló legszebb gólja

A legutóbbi bajnoki fordulóban remekelt a Pogoń Szczecin színeiben egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám. A magyar játékos mesternégyest lőtt a 16. játéknapon, nála több gólt senki sem szerzett. Az Ekstraklasa olvasói úgy döntöttek, hogy a forduló legszebb gólját is a magyar szélső jegyezte.

Forrás: rangado.hu [2016-11-24]

 

Puskás-relikviák a múzeumban

Puskás Ferenc mérhetetlenül gazdag pályafutásának tárgyi emlékeit tekinthetik meg Székesfehérváron november 25-étől december 18-áig az érdeklődök.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-11-24]

 

Dicsőségét zengik

Nem ment el szó nélkül a lengyel sportsajtó egykori növendékünk, Gyurcsó Ádám szombati gálaelőadása mellett , ami persze érthető, mégiscsak történelmi tett a magyar szélső négy szczecini gólja.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-22]

 

„Gyurcsó fantasztikus és pokolian gyors” - agyondicsérték a 4 gólt szerző szélsőt

A Pogon 6-2-es győzelméből Gyurcsó Ádám 4 góllal vette ki a részét. Japán csapattársa alig talál jelzőket a magyar válogatott játékos teljesítményére.

Forrás: csakfoci.hu [2016-11-21]

 

Az aranycsapat

Az évszázad mérkőzése, amelyre minden magyar dagadó kebellel gondol vissza, amelynek dicsősége 63 év alatt sem kopott meg és amelyről egyszerűen nem lehet eleget hozsannázni.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-21]

 

Mestermunka!

Magyar hősét ünnepli Szczecin: a válogatott, egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám négy gólt szerzett a Wisla Kraków ellen 6-2-re megnyert mérkőzésen.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-21]

 

Gyurcsó: ez a labda különleges helyre kerül a lakásomban

A Pogon Szczecin szélsője még soha nem szerzett négy gólt egy találkozón, így természetesen megtartja a meccslabdát.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-20]

 

Légiósok: Gyurcsó fantasztikus bravúrt hajtott végre!

Egykori akadémistánk, Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin magyar labdarúgója a lengyel bajnokság első 15 fordulójában egyetlen gólt sem szerzett, szombaton, a Wisla Kraków ellen aztán 11 perc leforgása alatt hármat is! S jött még a második félidő…

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-19]

 

Emlékezés: Ronaldo videóval tisztelgett Puskás Ferenc előtt

A brazil Ronaldo a hivatalos Facebook-oldalán egy videóval emlékezett meg a 10 éve elhunyt Puskás Ferencről.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-17]

 

Ronaldo szívmelengető emlékezése: "Puskás a futball legendája volt" - videó

A Real Madrid korábbi klasszis brazil csatára, az aranylabdás Ronaldo videóval tisztelgett a 10 évvel ezelőtt elhunyt Puskás Ferenc emléke előtt.

Forrás: csakfoci.hu [2016-11-17]

 

Tribute paid to the legacy of Puskas at the Santiago Bernabéu

The presidential box at the Santiago Bernabéu played host to a deserved tribute to the legacy of Ferenc Puskas in a week which marks the 10th anniversary of his death.

Forrás: realmadrid.com [2016-11-14]

 

Ami a csövön kifér!

Boldog november tizenkettedikét! Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a nemzeti együttesben az oslói hős, egykori akadémistánk, Kleinheisler László, akivel azóta óriásit fordult a világ és manapság már nem véletlenül mondhatja azt, hogy jól alakult az élete.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-12]

 

Videó: így bombázott Tóth Bence 30-ról a svájciak kapujába

Az első gólt akadémistánk, Tóth Bence szerezte, nem akármilyen találat volt.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-12]

 

U19: bombagól után győzelem, nagy lépés az elitkör felé!

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn növendékünk, Tóth Bence duplájával 2–1-es győzelmet aratott Svájc felett, ezzel nagyot lépett afelé, hogy bejusson az elitkörbe.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-12]

 

Bőven meghaladta a másfél ezret a Puskás-kiállítás látogatóinak száma

A tárlatot több mint másfél ezren tekintették meg a Vécsey-házban működő Szépművészeti Múzeumban.

Forrás: szatmar.ro [2016-11-06]

 

Kilépni a paraván mögül

Élete nagy lehetőségét kapta meg a feljutásra hajtó Puskás Akadémiánál a megbízott vezetőedzőnek kinevezett korábbi kiváló csatár, Vincze István.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-11-04]

 

"Megérkeztem"

Hosszú távon is képes jó teljesítményt nyújtani az egyik legerősebb európai bajnokságban, egykori növendékünk Kleinheisler László, a magyar válogatott középpályás, aki élvezi a gyors és dinamikus futballt.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-26]

 

Bundesliga: Kleinheisler László megszerezte első gólját – videó!

Kleinheisler László egykori akadémistánk,  megszerezte első gólját a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban! A Darmstadt magyar válogatott középpályása a 68. percben lőtt a Wolfsburg kapujába, csapata ezzel a találattal jutott 2–1-es vezetéshez szombat délután. A végeredmény 3–1 lett.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-24]

 

Bundesliga: Kleinheisler László a forduló válogatottjában!

A Darmstadt magyar válogatott középpályása, egykori növendékünk, Kleinheisler László a Kicker osztályzatai alapján bekerült a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyolcadik fordulójának álomcsapatába.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-24]

 

Tisztára mosott fejek

Javuló formát mutat a felcsúti együttes Szijjártó István vezetőedző szerint, aki csak egy eredményt tart elfogadhatónak a hétvégi, nyíregyházi összecsapáson.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-20]

 

A fejét használta

Nem várt sokat első, a Puskás Akadémia mezében szerzett góljára Vanczák Vilmos - a 79-szeres válogatott védő a Siófok elleni debütáló mérkőzésen máris eredményes volt.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-18]

 

Nem lepte meg, hogy Storck Eb-kihagyás után bizalmat szavazott neki

Gyurcsó Ádámmal, egykori akadémistánkkal, a Pogon Szczecin labdarúgójával beszélgetett skype-on Szombathy Pál műsorvezető a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Forrás: Digi Sport [2016-10-17]

 

Erősödő védelem

Csaknem tíz évig tartó svájci légiós-pályafutása lezárása után a hétvégén bemutatkozhat a felcsúti együttesben a 79-szeres válogatott Vanczák Vilmos.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-14]

 

Szerencsés szerepcsere

Az Európa-bajnokságon nem volt ott egykori növendékünknek Gyurcsó Ádám, aki Lettországban nagy góllal és jó teljesítménnyel bizonyította, erőssége lehet az első csoportgyőzelmét megszerző nemzeti csapatnak.  

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-12]

 

Lett–magyar: Gyurcsó köszöni a mezének és a szurkolóknak

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert Lettországban a világbajnoki selejtezőn. Az első gólt egykori akadémistánk Gyurcsó Ádám szerezte, aki az M4 Sportnak értékelte a mérkőzést. „Ugyanúgy meg kellett küzdenem a csapatba kerülését, mint a többieknek. A kifelé úton tudtam meg, hogy kezdő leszek, beszéltem a kapitánnyal, aki számított rám. Örülök, hogy gólt szereztem, és örülök a nagyon fontos győzelemnek. Élveztem a játék minden percét, jól ment a játék, de a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt, ha pedig lehetősége volt az ellenfélnek, akkor hátul stabilak maradtunk"

Forrás: Nemzeti Sport [2016-10-11]

 

Mi vagyunk az NB II Fradija, de a játékosaimnak profinak kell lenniük

Szijjártó István, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Forrás: Digi Sport [2016-09-29]

 

Inkább gólokat lő

Továbbra is az élvonalba vágyik Tischler Patrik, aki igyekszik vezérszerepet vállalni a feljutás érdekében.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-09-16]

 

A lengyelek szerint vezér lett Gyurcsó Ádám

 Egyre jobban játékba lendül egykori növendékünk Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin magyarja.  Dinamikus, harcos és ördöngösen cselez – kezdi a lengyel portál a cikket.

Forrás: rangado.hu [2016-09-14]

 

Serie A: az elnöknek a Juvéról is Balogh és Sallai ugrott be

Dybalát és Vázquezt ugyanúgy a saját futballfiókáimnak tekintem, mint Pastorét, Cavanit és mindenki mást, akinek Palermóból ívelt fel a karrierje. És ezzel még nincs vége. Csak ismételni tudom magam: hasonló utat jósolok két fiatal magyaromnak, Sallai Rolandnak és Balogh Norbertnek” – fogalmazott Zamparini, megismételve már hangoztatott próféciáját.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-09-14]

 

Zamparini: „Sallai és Balogh a futballgyermekeim”

 Folytatva az elmúlt hetek nyilatkozatainak sorát, Mauro Zamparini, a Palermo elnöke ezúttal „futballgyermekeinek” hívta a klub két magyarját, Balogh Norbertet és egykori növendékünket Sallai Rolandot.

Forrás: rangado.hu [2016-09-14]

 

Valóság lett az álmokból

 Sallai Roland vasárnap több mint 40.000 néző előtt Giuseppe Meazza Stadionban, az Internazionale ellen igyekezett kellemetlen perceket okozni a milánóiaknak.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-08-31]

 

Két magyar is bekerült a Seria A legnagyobb ígéretei közé

 Két forduló telt el eddig az olasz bajnokságból, amelyet követően immáron körvonalazódnak az idei erőviszonyok. Ennek kapcsán az olasz Sky Sports megnézte, hogy kik lehetnek a Serie A 2016/2017-es szezonjának a legnagyobb, 1995 után született felfedezettjei, az összeállításban pedig két magyar labdarúgó is helyet kapott, az egyikük nem más, mint egykori növendékünk Sallai Roland.

Forrás: csakfoci.hu [2016-08-30]

 

Lengyelország: gólhelyzetek? Gyurcsó Ádám a liga legjobbja

A 2016–2017-es lengyel labdarúgó-bajnokság (Ekstraklasa) eddigi fordulóiban egykori akadémistánk Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin magyar légiósa teremtette a legtöbb gólhelyzetet – derül ki az ekstrastats.pl adataiból.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-08-30]

 

Megbecsülve

A tíz év után hazatérő, a sioni felvételek láttán a mai napig elérzékenyülő Vanczák Vilmos úgy tekint a másodosztályú meccsekre, mintha a Bajnokok Ligájában játszana.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-08-23]

 

A palermói húszas

A Bari elleni meccsen élesben is bemutatkozhat új klubcsapatában egykori akadémistánk Sallai Roland, aki megszakad az edzéseken, és elhatározta, hogy jó futballista lesz.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-08-12]

 

Most éppen távozóban

Túl nagy lett a konkurencia Kleinheisler László posztján, ezért valószínűleg kölcsönadja őt a Werder Bremen. Kleinheisler januárban igazolt a német élvonalbeli Werderhez, a tavasszal összesen hatszor jutott szóhoz a Bundesligában, egyszer pedig a Német Kupában. A kevés játéklehetőség ellenére az Európa-bajnokságon válogatottunk alapembereként kiválóan teljesített, és ennek köszönhetően úgy tűnt, a klubjánál megszilárdul a helye.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-08-11]

 

Kétségek közt

 Az Eb-n elszenvedett bokasérülés lassan a múlté, de Fiola Attila még nem tudja, merre vezet az útja, ugyanakkor abban bízik, hogy az élet döntetlenre játszik.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-08-11]

 

Főszereplő a magyar sport és Puskás

 Puskás Ferenc mérhetetlenül gazdag pályafutásának tárgyi emlékeit a felcsúti Puskás Akadémián működő tudományos központ és múzeum, a Puskás Intézet kezeli, s a gyűjtemény különleges, részben Spanyolországból hazahozott darabja most kerültek először az erdélyi közönség elé.

Forrás: Magyar Idők [2016-08-08]

 

Nincs más választás

Légiósok nélkül igyekszik visszakerülni az élvonalba a Puskás Akadémia, Szijjártó István vezetőedző szerint a Békéscsaba, a ZTE és a Nyíregyháza lesz a három legerősebb vetélytárs.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-07-19]

 

"Pályán van a helyem!"

 Észre sem vennénk, hogy Fiola Attila bokaszalagja három héttel ezelőtt, az Ausztria elleni csoportmeccs végén megsérült, a hátvéd fantasztikus elszántsággal végezte a rehabilitációt, készen áll a visszatérésre, de azt még nem döntötte el, hogy hol folytatja a pályafutását.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-07-06]

 

A ragaszkodás ereje

"Biztos vagyok benne, a Puskás Akadémia ellen valamennyi rivális kettőzött erővel küzd majd, de remek játékosaink vannak, a célunk csakis a visszajutás lehet. Az pedig csak természetes, hogy a lehető legtöbb góllal szeretném a csapatot ebben segíteni." nyilatkozta Tischler Patrik.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-07-05]

 

Kikapcsolódásról még szó sem lehet!

 Sokak szerint az Európai-bajnoki selejtezősorozat legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó magyar labdarúgója volt Fiola Attila, keményen és hibátlan védőmunkájával bebetonozta magát válogatottunk hátvédsorának jobb oldalára.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-07-04]

 

Az álom fele teljesült

Fiola Attila úgy érzi, a sors nem volt fair vele szemben, de az osztrákok elleni győzelembe élete végéig kapaszkodhat.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-06-30]

 

Nem az irodában ül

Bognár György a Csákvárt hagyta ott a Puskás Akadémia kedvéért, és szakmai vezetőként is élvezi a munkát: a korábbi ötvenszeres válogatottal beszélgettünk kihívásról, a végső szóról és a keret alakulásáról is.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-06-27]

 

Magyar álomcsapat

 A belga újságírókat is megihlette a Csobánkáról induló, szívből futballozó egykori növendékünk, Kleinheisler László története.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-06-25]

 

A következő Eb-ről már nem akar lemaradni Sallai Roland

 „Nagyon bízom abban, hogy a vb-selejtezőkön már ott lehetek, és bizonyíthatom, ilyen fiatalon is lehet rám számítani." - nyilatkozta Sallai Roland a honlapnak.

Forrás: Feol [2016-06-21]

 

A génjeiben van a futball

 Sallai Rolandnál néhány esetben nem kérdés, hogy az apa nyomdokaiba lép-e a fiú. Csupán az, sikerül majd felülmúlnia az ő sikereit?

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-06-09]

 

Óriási élmény volt

 Fiola Attila még most is a hatása alatt van, hogy világsztárok ellen küzdhetett Gelsenkirchenben, és feltöltődve várja az Ausztria, Izland és Portugália elleni Eb-csoportmeccseket.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-06-07]

 

23 - nyerőszám lesz?

 Fiola Attila: „Egyik univerzális labdarúgónk, középső védőből lett védekező középpályás, majd jobbhátvéd, a válogatottban meg is ragadt utóbbi poszton. Hihetetlen lelkesedéssel veti bele magát a küzdelembe, roppant kemény védő…"


Kleinheisler László: „A válogatott csodafegyvere lehet. A kezdőben a helye, gyors, erőszakos futballista, akiben benne van az a bizonyos plusz. Biztosra vehetjük, hogy nem ijed meg Cristiano Ronaldótól sem, nagyot alakíthat az Európa-bajnokságon…"

Forrás: Nemzeti Sport [2016-06-01]

 

A kulcsfigura nagy feladata

 „Ha még nem is végleges, de kezd körvonalazódni a kép, a koncepcióm, hogy az akadémiáról töltjük fel a keretet." - részletezi terveit Bognár György.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-05-31]

 

Lencse László biztosan nem marad Újpesten

 A Felcsútról tavaszra kölcsönben érkező támadó visszatért a Puskás Akadémiához, de még nem tudja, hol folytatja. A válogatottban a vb-selejtezőkre szeretne visszakerülni a keretbe.

Forrás: Rangado [2016-05-25]

 

„Csak magamnak köszönhetem, hogy nem leszek ott az Eb-n”

 Forró Gyula elmondta: a szívéhez növő újpesti időszak után nehezen illeszkedett be Felcsúton, nem mindig találta a helyét a játékrendszerben, de utána megszerette új egyesületét.

Forrás: Rangado [2016-05-20]

 

Tovább a megkezdett úton

 Fókuszban az ifik: Bognár György és Marco Rossi tudja, érdemes a tehetségeket szerepeltetni, mert ez a jövőnk.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-05-19]

 

Magyar álom

 Csákváron bizonyította, hogy fiatal magyar játékosokkal is lehet jól szerepelni az NB II-ben. A Puskás Akadémiánál immár az a feladat vár rá,  hogy hazai nevelésű labdarúgokkal harcolja ki az NB I-be jutást-Bognár György a nyártól a felcsúti klub szakmai irányítója lesz.

 

Forrás: Nemzeti Sport [2016-05-18]

 

Lencse nem görcsöl, bár tudja, nem ő a favorit a támadók között

 "Úgy gondolom, nem kell az ilyet túlgörcsölni, csak saját magamat kell adni és onnantól kezdve meglátjuk, hogy mi lesz. Sok meccset látott már a kapitány, úgyhogy szerintem nagy meglepetést nem fogok neki okozni."

Forrás: nb1.hu [2016-05-11]

 

A visszajutás a cél

 „A kieséssel nem állt meg a világ, fel kell dolgozni a történteket, a vezetők elvárása az, hogy azonnal vissza kell jutni a legjobbak közé." - nyilatkozta Szíjjártó István megbízott vezetőedző a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-05-09]

 

FTC: Fiola elismerte

Fiola Attila, a labdarúgó NB I-től elbúcsúzó Puskás Akadémia védője elismerte, hallott a Ferencváros érdeklődéséről, de a nyáron az lesz az elsődleges célja, hogy légiósnak álljon.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-05-04]

 

„Ki mint vet, úgy arat”

 El akartam érni, hogy a játékosok élvezzék a futballt, ne legyenek görcsösek, feszültek, merjék megcsinálni, amit tudnak. Úgy vélem, sikerült előrelépnünk, az MTK-t legyőztük, és a Vasas ellen sem érdemeltünk vereséget.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-30]

 

Csak a szépre emlékeznek

„Bizom benne, hogy évek múlva azért fogok a most szombati mérkőzésre szívesen emlékezni, mert a győzelmünknek köszönhetően NB I-esek maradtunk." - nyilatkozta Pekár László a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-28]

 

Polonkai: A Jóisten majd eldönti, hogy alakul a sorsunk

„Minden meccs előtt gondolkodik az ember, ilyenkor meg pláne. Ha bennmaradunk, az szinte felérne egy bajnoki címmel, a kettő között nincs nagy különbség, ami a tétet illeti." - nyilatkozta a rangado.hu-nak a PAFC csapatkapitánya, Polonkai Attila.

Forrás: rangado.hu [2016-04-28]

 

Tudja, mit és miért csinál az olasz edző

 „Tudjuk, a sorsunk nem a saját kezünkben van, ám nem azzal foglalkozunk, milyen eredményt hozhat az MTK-Vasas párharc, hanem a saját feladatunkra koncentrálunk" - nyilatkozta Szijjártó István vezetőedző.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-26]

 

Ez az évtized mérkőzése

 „Mindannyiunkat bánt, hogy ezzel a kerettel a kiesés ellen kell harcolnunk, de ha már így alakult, mindent megteszünk, hogy alattunk húzzák meg a csíkot." . nyilatkozta Zsótér Donát.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-23]

 

Arannyal érne fel

„Szerencsére Szíjjártó István rendezte a sorokat, olyan játékosokat jelölt a csapatba illetve a keretbe, akik kötődnek a klubhoz, valamennyien tudtuk, számíthatunk egymásra. Hogy mit éreztem, amikor a játékvezető lefújta a találkozót? Megkönnyebbülést, boldogságot!" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a PAFC csapatkapitánya, Polonkai Attila. 

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-22]

 

Szombati remény

 „Éppen jól pattant elém a labda, az MTK belső védői még távolabb voltak. Egyből lőttem, úgy éreztem, ez a legjobb döntés, és szerencsére sikerült a kapuba találnom. Nagyon szervezetten játszottunk, szombaton is győzni akarunk.” – Zsótér Donát

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-21]

 

Ez most szinte kizárólag a lelkiekről szól

 Az utolsó helyről kellene benntartania a Puskás Akadémiát élete első NB I-es edzői feladataként Szijjártó Istvánnak. Van rá három forduló. Szép kihívás, aminek áll elébe.

Forrás: Rangado [2016-04-18]

 

Három mérkőzés az élet

 – Nekünk van a legkevesebb nyertes mérkőzésünk, így hiába a pontegyenlőség és a jobb gólarány. Nagyon meg kellett volna nyerni a Békéscsaba elleni mérkőzést, mert akármilyen esélylatolgatást vagy matematikát nézünk, most mi kerültünk a lehető legrosszabb helyzetbe. De mivel ebben a hónapban véget is ér a bajnokság, így teljességgel felesleges ezen sopánkodni. Az a legkézenfekvőbb megoldás, hogy a játékosokban tudatosítani kell, a fű mindenhol fű, a pálya is közel egyforma méretű, csak játszani kell. És merniük kell  játszani, persze nem öncélúan hanem csapatként. Kockáztassanak, mert nekünk már azt kell ha nyerni akarunk. Persze nehéz mindezt úgy, hogy a védekezés biztonsága megmaradjon. A hátralévő mérkőzésen egyértelműen a hatékonyság a kulcsszó! Krimibe illő izgalmas három forduló vár ránk.  Az MTK szeretné megtartani a második helyét, a Vasas közvetlen vetélytársunk, a Kispest pedig ki tudja milyen napot fog ki ellenünk – folytatta az újonnan kinevezett vezetőedző.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2016-04-18]

 

Az állandóság hiánya

 „Nem az a legfontosabb, hogy ki áll a kapuban, hanem, hogy elmozduljunk a kieső helyről.” – nyilatkozta Pogacsics Krisztián.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-14]

 

Nem, nem és nem

 Elképzelhetetlennek tartja Forró Gyula, hogy a szezon végén kiessen csapatával, de a cél elérése érdekében győzni kellene. 

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-08]

 

Felcsúton is sikeresek a Sipos fiúk

 Sipos Zoltán már az U15-ös korosztályban pallérozódik, sőt, tagja a korosztályos válogatottnak is, míg Gábor az egy évvel fiatalabbak között rúgja a bőrt.

Forrás: Vásárhely24 [2016-04-05]

 

Uraim, csak semmi remegés!

 „Mindig csak ott, az adott helyzetben dől el, hogy a fiatalság vagy a rutin győzedelmeskedik-e." - nyilatkozta Sallai Roland a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-04-02]

 

Fordulat Feröeren

 Mesés másfél év: Fiola Attila kihagyhatatlanná vált a csapatból, és már jó esélye van külföldre szerződni.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-03-31]

 

„Soha nem adjuk fel”

 Budapest — Robert Jarni (47) a Puskás Akadémia edzője, aki tagja volt az 1998-ban világbajnoki bronzérmes horvát fociválogatottnak, biztos benne, tovább tart a 76 éves magyar átok a hazája ellen.

Forrás: Blikk [2016-03-25]

 

Kiélvezett fiatalság

 Pekár László gyorsan megszerette Budapestet, és reméli, kedvese hamarosan első válogatottságához is gratulálhat neki.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-03-18]

 

Csak a győzelem!

Egyre nagyobb a nyomás a Puskás Akadémia FC-n, de a felcsúti Fiola Attila rendületlenül hisz a sikeres folytatásban.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-03-18]

 

Kifizetődő türelem

 Karol Mészáros hálás a bizalomért, és a folytatásban is gólokkal segítené csapatát a bentmaradásért vívott harcban.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-03-11]

 

Kleinheislert máris szeretik a Bundesligában

 "A Spox.com szerint ezen a meccsen azon játékosok közül, akik csak nemrég kezdték meg Bundesliga-karrierjüket (kevesebb mint 25 Bundesliga-meccsük van), és még nincsenek 23 évesek, Kleinheisler a második legjobb teljesítményt nyújtotta."

Forrás: index.hu [2016-03-04]

 

"Egy pillanatra sem bántam meg, hogy a Puskás Akadémiába jöttem" - Fiola Attila

 „Nehéz meccsek jönnek továbbra is. Megyünk Debrecenbe, aztán fogadjuk a Paksot, majd újra a Fradi, Vidi páros következik… Nem lesz könnyű, de valahogy el kell kezdeni nyernünk. Mindig csak előre szabad nézni, nem foglalkozni a helyzetünkkel, muszáj koncentrálnunk, az utolsó pillanatig. Senki sem szeret a kiesés ellen harcolni, de nekem a legjobbamat kell nyújtanom, ez független a csapat helyzetétől. Biztos, hogy jobb állapotban vannak lelkileg például a Fradi játékosai, akik hétről hétre győznek. De egy pillanatra sem bántam meg, hogy a Puskás Akadémiába jöttem, szeretnék továbbra is úgy játszani, hogy annak a válogatott is hasznát lássa."

Forrás: rangado.hu [2016-03-04]

 

A Puskás Akadémiánál nem hazudnak a nézőszámmal - írja a 444.hu

 „A Puskás Akadémia FC - Videoton FC meccsen hivatalosan 1756 néző volt. Mi majdnem pont ugyanennyit, 1719-et számoltunk, az a 37 embernyi különbség lehetett vécén, vagy akár a stadion legendás VIP-részlegének valamelyik állófogadásán. A hat meccsből ez volt az egyetlen, ahol a hivatalos és a valós nézőszám gyakorlatilag megegyezett."

Forrás: 444.hu [2016-03-04]

 

Volt kitől örökölnie a tehetséget

 Sallai Roland nagybátyja, Sallai Sándor a nyolcvanas évek meghatározó futballistája volt, a papa, Sallai Tibor pedig futballozott több csapatban is az NB I-ben. Ám a kis Roland lehet, hogy túltesz mindkettejükön.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-03-02]

 

Puskás Ferenc minden idők legjobbja

 A Blikk ötvenes listát állított össze a hazai labdarúgás eddigi legjobbjaiból. A szakértők szavazatai alapján a világszerte elismert Puskás Ferenc vezeti a rangsort.

Forrás: Blikk [2016-02-28]

 

Lelkes vendégek érkeznek az Üllői útra - pontokért

 Stabilabb lett a csapat védekezése Pogacsics Krisztián szerint, aki örül, hogy Fiola Attilát még nem állították gólvonalra.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-02-19]

 

Jöjjenek a győzelmek!

 Olyan meccset játszott szombaton a Puskás Akadémia, amilyenre utoljára szeptember 26-án, a Ferencváros ellen volt képes: kapott gól nélkül tudta le a soros bajnokiját.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-02-14]

 

Márciusra nem lesz gond

 „Aki látta a nyáron a horvát szakember által irányított alapozást, annak kétsége sem lehet afelől, előbb-utóbb meglesz az igényes munka eredménye." - nyilatkozta Takács Bence kommunikációs igazgató a sajtóbeszélgetésen.

Forrás: Magyar Idők [2016-02-12]

 

Kritikus nyomás

„Játékosként egyre magasabb célokat tűztem ki magam elé, mindig megküzdöttem értük, és ez edzőként sem változott, nem hátrálok meg a kudarcoktól." - nyilatkozta Robert Jarni a Nemzeti Sportnak.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-02-04]

 

Tavaszi csúcs

 „Pénteken érkeztünk haza a spanyolországi edzőtáborból, ahol remek körülmények között készültünk, erős ellenfelekkel játszottunk, és ami nagyon fontos, a meccsek azt mutatják, az erősítésként leigazolt labdarúgók valóban erősítést jelentenek." – mondta a hétfő délutáni edzés előtt Pekár László.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-02-02]

 

Megélni a nagy alkalmat

 Gyógyírt jelentett a norvégok ellen megsérülő Fiola Attilának az is, hogy az Eb-szereplést kiharcoló együttes az év csapata lett.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-01-28]

 

Cristiano Ronaldóhoz hasonlítják a volt kecskeméti futballistát

Militár Iván, a Puskás Akadémia volt játékosa New Mexico elleni gólját, a FOX-csatorna a portugál világsztáréhoz hasonlította.

Forrás: Kesport [2016-01-18]

 

Csúnya volt a vég

 Kispadozás után játszani akar az Újpestről Felcsútra szerződő bal oldal védő, Forró Gyula. „Tudom, itt sem kerülök be egy csapásra a kezdőbe, hiszen Nagy Zsolt és Marko Dinjar is bevethető bal oldali védőként, vagyis van konkurencia, de így normális. Szerencsére több ismerőssel is együtt futballozhatok, hiszen Lencse Lászlóval vagy Pekár Lászlóval együtt futballoztam a Kecskemétben, Zsidai Lászlóval és Tischler Patrikkal pedig az MTK-ban, így azért könnyebb a beilleszkedés.” – nyilatkozta Forró.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-01-15]

 

PAFC: négy fiatal kap lehetőséget Robert Jarnitól

 Robert Jarni vezetőedző és a szakmai stáb döntése alapján négy 1997-es születésű, még utánpótláskorú labdarúgó kapta meg a lehetőséget arra, hogy Puskás Akadémia NB I-es csapatával kezdje meg a téli felkészülést. 

Forrás: Nemzeti Sport [2016-01-14]

 

Áll elébe a kihívásnak

 „Mindig van és lesz is kihívója a futballistának, ez így természetes. Az lenne a legnagyobb baj, ha senki sem szeretne a helyemre törni… Egyértelmű, nem kényelmesedhetek el, de sosem voltam az a típus, aki megelégszik magával, szóval, állok elébe minden kihívásnak." - nyilatkozta Fiola Attila, a PAFC 25 esztendős védője.

Forrás: Nemzeti Sport [2016-01-08]

 

A szélső ott akar lenni az Eb-keretben

 Pekár László, a Puskás Akadémia labdarúgója szeretne tagja lenni a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságon a magyar válogatott keretének. Bernd Storck szövetségi kapitány a Norvégia elleni pótselejtezőn már számított a keretben Pekárra.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-12-31]

 

A munka gyümölcse

 Még csak 18 éves, de már kihagyhatatlan alapembere a Puskás Akadémia NB I-es csapatának, ráadásul Bernd Storck meghívta a „távlati” válogatott edzőtáborába. Sallai Roland sikeres őszt tudhat maga mögött, de nem dől hátra, hiszen pontosan tudja: idáig is a kemény munkának köszönhetően jutott el.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-12-23]

 

Jöhet a különcsata!

 Légiósnak állna Fiola Attila, a Puskás Akadémia FC jobb oldali hátvédje. Cristiano Ronaldót nehéz megállítani, de a magyar védő élni akar a nagy eséllyel.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-12-18]

 

Sallai Roland már valóban a jövő labdarúgója

 „Szívesen szakítottam meg a téli szünetet, a válogatottba mindig felemelő érzés menni, ráadásul előttünk lebeg, hogy a nemzeti csapat kijutott az Európa-bajnokságra, amelyre kijutni óriási élmény lenne. Pörgős, izgalmas edzéseken vettünk részt, remek munkát végeztünk." - nyilatkozta Sallai Roland a Pest megyei edzőközpontban töltött négy nap után.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-12-17]

 

A Puskás-életrajzot a legjobb sportkönyvek közé választották

 A Szöllősi György által jegyzett Puskás Ferenc-életrajz angol fordítása is szerepel a londoni Guardian napilap által összeállított, 2015 legjobb sportkönyveit tartalmazó listán.

Forrás: Magyar Idők [2015-12-11]

 

Drámai végjáték

 „Az volt az edzőnk kérése, hogy húzzam meg a bal oldalt, és ha van rá lehetőségem, törjek kapura. Láttam, hogy a folyosó megnyílik előttem, becsuktam a szemem és ellőttem a labdát.” – nyilatkozta első NB I-es gólja után Nagy Zsolt.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-12-02]

 

Megvoltak a helyzetek

 Elmaradt a bravúr az ifjúsági Bajnokok Ligája bajnoki ágán. A Komjáti András edzette együttes csütörtök késő este ért haza, s a vezetőedző elmondta, sajnálja, hogy nem tudták megismételni az itthoni teljesítményt, ám az eredményt azért túlzónak tartja. „Aki csak a három nullás vereséget nézi, azt gondolhatja, hogy nagy volt a különbség a két csapat között, holott végig egyenrangú ellenfelek voltunk, legalább négy gólhelyzetet dolgoztunk ki, és végig hittük, hogy sikerül a bravúr.”

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-27]

 

Az okos ember jó példája

 Gond van, de pánik nincs, állítja Robert Jarni, aki abban bízik, hogy a hibákból képes tanulni kilenc mérkőzés óta nyeretlen csapata. „Egy győzelem nem kicsit lendítene rajtunk… A segítséget persze nem mástól várjuk, megállás nélkül azon iparkodunk, hogy jobbak legyünk. Becsülettel készülünk – és reménykedünk.”

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-27]

 

Különdíjas lett a mátyásdombi iskola zászlója: vendégségbe jött a Puskás Akadémia

 A mátyásdombi iskolások szurkolói molinója nyerte a Puskás Akadémia különdíját, jutalmul eljöttek focizni az akadémia tagjai, akiket nagyon vártak már a helyi kis focisták. A hetvenegy főt számláló iskola diákjai már a következő találkozót várják, remélik, egyszer - amiként ők mondták - újra eljönnek egyszer a "puskások"!

Forrás: feol.hu [2015-11-13]

 

Az oslói hős: mégis ki az a Kleinheisler László?

 A magyar válogatott Kleinheisler László góljával győzött Norvégiában az Eb-pótselejtező első mérkőzősén, és ezzel remek helyzetbe került a visszavágóra. De valószínűtlenebb hőse nem is lehetne a válogatottnak. Elmondjuk, miért.Ha vasárnap sikerülne kedvező eredményt elérni, akkor a magyar válogatott elmúlt harminc évének egyik legfontosabb gólját szerezte.

Forrás: index.hu [2015-11-13]

 

Belőtt helyzetek

 Arra készülünk, hogy nagyon jó eredménnyel térjünk haza, ami azt jelentené, hogy hogy nem kaptunk gólt, ellenben legalább egyet szerzünk. A felkészülésben mindenre odafigyelt a stáb, kaptunk egy kis könyvet, amelyből részletesen megismerhettük a norvégok játékstílusát." - Fiola Attila.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-12]

 

„Hogy Kleinheisler meghívását a keretbe mi okolta?" 

 „Hosszabb ideje ismerem, tudom, milyen képességei vannak, az U21-es csapatban jó benyomást tett rám. A múlt héten megnéztük őt is, lehetőséget adtam neki, hogy megmutassa magát nekünk. Möllerrel egyeztetve úgy láttuk, ő az egyik legjobb játékosunk. Ha jó labdarúgókat keresünk, nem mehetünk el mellette!”

Forrás: nso.hu [2015-11-10]

 

Örömteli visszalépés

 Nem mostanában fordult elő a Puskás Akadémia támadójával, Tischler Patrikkal, ami vasárnap: NB III-as bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A huszonnégy esztendős támadó (aki az előző idényben 15 találattal második lett az élvonal góllövőlistáján) a felcsútiak NB I-es csapatában ugyancsak alapembernek számító Fodor Ferenccel és Branko Pauljevic társaságában jutott szóhoz a Videoton II elleni, 2-0-ra elveszített mérkőzésen, és örül annak, hogy a bajnoki szünetben is kilencven percet futballozhatott. „Sajnos elveszítettük a párharcot és gólt sem szereztem, ugyanakkor tagadhatatlanul jót tett a lelkemnek, hogy egy héttel korábban, a Paks ellen végre megszereztem az első bajnoki találatomat az idényben. Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna ilyen hosszú góltalansági időszak a pályafutásomban, azt remélem a kemény hétköznapi munka végre gólokkal, jó eredménnyel párosul. A bajnokságban legközelebb Békéscsabán, majd a Vasas otthonában játszunk, és bár mindkét együttes mögöttünk áll, biztos, hogy nehéz párharcok várnak ránk. Ám olyan helyzetben vagyunk, amikor az ellenféltől függetlenül egyszerűen nyernünk kell!”

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-10]

 

Felcsúti öröm és büszkeség

 Önteltségre nem, de boldogságra okot ad a Celtic legyőzése az ifi BL-ben

Az elsőkét "kisérleti" idény után a 2015-2016-os szezonban immár élesben mennek a küzdelmek az UEFA korosztályosBajnokok Ligája versenysorozatában, amelyben 19 év a játékosok felső korhatára. És ahogy most állnak a dolgok, a Celtic elleni szerdai 1-0 után jó esélye van a Puskás Akadémiának a legjobb 16 közé kerülésre. Ami felnőtt szinten, ugye, ez idő szerint magyar csapattól elképzelhetetlen. Komjáti amondó, vannak kiugró tehetségei, akik közül kiemelkedik a válogatottnál is számításba vett - s az NB I-ben rendszeresen játszatott - Sallai, továbbá Óvári és a gólszerző Damásdi. "Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket a győzelem, de elbizakodottsággal semmiképp. Hátra van a visszavágó november 25-én, a magyar labdarúgás napján , amely egyszersmind a lányom születésnapja. Ilyen jeles ünnepen egyszerűen nem eshetünk ki..." - jelentette ki a szakember. 

Forrás: Magyar Idők [2015-11-06]

 

Fordult a kocka

 A Puskás Akadémia a skót Celtic elleni 1-0-ás ifjúsági Bajnokok Ligája-siker alkalmával mutatta meg igazi arcát Komjáti András vezetőedző szerint. A győztes gólt szerző Damásdi Alex maga sem hitte, hogy a kapus kiejtheti a labdát, de nem is érdekelte: a lényeg, hogy előnyt szerzett csapatának a visszavágó előtt.

Forrás: Utánpótlássport [2015-11-06]

 

Kínai kapcsolat

 Emléknapot tartottak Magyarország kínai főkonzulátusán Sanghajban a kínai válogatott másfél éves labdarúgóképzésének 60. évfordulóján. Az emléknappal kezdődő konferencián a magyar főkonzul mellett többek között részt vett Horváth Péter, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója. A két fél együttműködési keretszerződést írt alá, amely a két akadémia közötti együttműködésről, az edzők és játékosok cseréjéről, közös tornákról és edzőtáborok szervezéséről szól.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-05]

 

Megvalósult gyerekkori álom: együtt készülni a példaképekkel

 Nagy bizonyítási vágy van bennem - monda Márkvárt Dávid, a Puskás Akadémia 21 éves középpályása. - Megtiszteltetés a bő keretben is helyet kapni, főleg egy ilyen fontos mérkőzés előtt.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-11-02]

 

Kecskemét után

A Sport TV-nek nyilatkozott Benczés Miklós vezetőedző, a Kecskeméttől elszenvedett vereség után joggal volt "bosszús".

Forrás: nso.hu [2015-11-01]

 

Stipe Bacelic-Grgic a forduló válogatottjában

 A Puskás Akadémia FC játékosa jól szűrt a középpályán, de kapura is veszélyen játszott, indításai rendre pontosak voltak. A felcsúti találat előtt ő indította a kontrát, amit végül Lencse váltott gólra.

Forrás: Csakfoci.hu [2015-10-27]

 

Sok szív egy lélekért

 Fiola Attila válogatott labdarúgó jelképes kezdődobással indította útjára a Budaörsi Kézilabda Club kezdeményezésére indított adománygyűjtést 2015. szeptember 27-én, a Győri Audi ETO KC elleni NB I-es kézilabda mérkőzésen. Fiola Attila a Puskás Ferenc Akadémia FC válogatott labdarúgója 2015. szeptember 4-i Magyarország - Románia válogatott mérkőzésen viselt mezét íratta alá válogatottbeli társaival.

Forrás: Handball [2015-10-23]

 

APOEL után, Celtic előtt

 A ciprusi APOEL 6-1-es kiütése ellenére a Puskás Akadémia U19-es csapatának vezetőedzője, Komjáti András tisztában vele: az igazi erőpróba még csak most következik az ifjúsági Bajnokok Ligájában. A skót Celtic az ellenfél a második fordulóban.

Forrás: Utánpótlássport [2015-10-23]

 

A forduló gólja

Ösztönösen kellett cselekednem - mondta Tischler Patrik az nb1.hu-nak. Legeredményesebb játékosunk Nyíregyháza elleni gólját a forduló góljának választották meg.

Forrás: nb1.hu [2015-10-22]

 

Parádéztak az akadémisták

 A Puskás Akadémia gárdája végig irányítva a meccset, legyőzte az APOEL Nicosia csapatát az UEFA Youth League első körének visszavágóján. A felcsúti csapat rendkívül motiváltan játszotta végig a mérkőzést.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2015-10-22]

 

Eb-selejtező-izgalom

 „Nagyon kemény erőpróba vár ránk a pótselejtezőn, hiszen esélyünk sincs arra, hogy gyenge ellenfelet kapjunk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a következő két találkozón nem letört magyar válogatott fut majd ki a pályára." - nyilatkozta a válogatott védője, Fiola Attila.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-10-14]

 

Lesz-e javulás az ősz végére?

 Azért sokakat ismertem a csapatból, Fodor Ferenccel Nyíregyházán, Lencse Lászlóval Kecskeméten szerepeltem együtt, másokkal az utánpótlás-válogatottban, mindenesetre örülök, hogy sikerült úgy folytatnom, ahogy a tavasz végén abbahagytam – mondja a Nyíregyházáról Felcsútra szerződő huszonkét éves Pekár László, aki az elmúlt szezonbeli kilenc gólja után szélsőként idén már hatnál tart.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-10-07]

 

A Puskás Akadémia támadója egy listán A. Sánchezzel

 A holland NRC Handelsblad napilap honlapja összeállította a hétvége góljait, a top háromba pedig beválasztották a Puskás Akadémiában szereplő Pekár László Videotonnak lőtt találatát is.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-10-06]

 

Kömlődi kincstár

 A manapság a Puskás Akadémiát erősítő Fiola Attila immár a válogatottnak is biztos pontja. A gyerekszobából lett múzeum pedig egyre csak bővül.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-10-02]

 

A főtábla felé

 Kedvező helyzetben várhatja a  Puskás Akadémia U19-es csapata a visszavágót, ugyanis izgalmas mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott Cipruson. „Jól futballoztunk – mondta a lefújás után Komjáti András. – Nem a döntetlen, sokkal inkább a mutatott játék miatt vagyok optimista, s jó okom van rá, hogy bízzak a továbbjutásban, amelyet hazai pályán harcolhatunk ki. Szabó Bence hetvenedik percben történt egyenlítése után még három hatalmas helyzetet dolgoztunk ki, sajnos gól egyikből sem lett – kár érte, mert jobb hangulatban indulhatnánk hazafelé.” 

Forrás: Nemzeti Sport [2015-10-01]

 

Címeres mezben beszállna a padról is

 Ismét nagyszerű formában futballozik Robert Jarni irányítása mellett Márkvárt Dávid, és abban reménykedik, hogy hamarosan a nemzeti csapatban is bizonyíthatja, mit tud.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-09-29]

 

Micsoda reflexek!

 Megszakadt a sorozat. A tizedik fordulóban történt meg először, hogy a Ferencváros nem tudta begyűjteni a három pontot soros bajnokiján, a Puskás Akadémia szervezett védelme megállította a forduló előtt még százszázalékos zöld-fehér csapatot.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-09-28]

 

Akinek vannak álmai

 Nagyszerű formában futballozik Pekár László, aki a legjobban annak örülne, ha a csapattal együtt lenne minél sikeresebb.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-09-21]

 

A név kötelez

 Huszonötször játszhat az élvonalban az új reménységként emlegetett, tizennyolc éves Sallai Roland, akinek merész álmai vannak.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-09-17]

 

Az U19 együtt nézte meg a BL-sorsolást Felcsúton

 A Puskás Akadémia vezetője, Komjáti András és az NB III-as csapat korosztályos játékosaival együtt nézték meg a Pancho Arénában az ifjúsági Bajnokok Ligája sorsolását. A ciprusi APOEL lett az ellenfél az első fordulóban, melynek mindenki örült.

Forrás: Utánpótlássport [2015-09-08]

 

Sporttörténeti siker

 A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es együttese a Barcelona fiataljait is legyőzve, megnyerte a II. Kocsis Sándor Emléktornát.

Forrás: Feol [2015-09-01]

 

Magyar srácok a legdrágábbak között!

A Puskás Akadémiából kettő - Sallai Roland és Makrai Gábor -, a Kecskemétből egy labdarúgó került be az átigazolásokban mértékadónak tartott transfermarkt.de weboldal azon összeállításába, amely a legdrágább 18 éven aluli csatárokat szedi össze.

Forrás: Blikk [2015-08-21]

 

Sokat gondolkodik

 Sallai a Puskásban és a válogatottban is helyt áll. A PFLA növendéke a hétvégén gólt szerzett az NB I-ben, ma pedig már az olasz U21-es válogatott ellen is vitézkedhet.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2015-08-12]

 

Húzóembernek jött Felcsútra, Európába vágyik

 Második gólját is megszerezte Pekár László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC nyári igazolása. A korábbi utánpótlás-válogatott játékostól sokat várnak új csapatánál, ám a legutóbbi szezonban, Nyíregyházán is jól teljesítő futballista épp a magas célkitűzések miatt választotta Felcsútot következő állomáshelyéül.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-08-04]

 

Fiatal elődök nyomdokain

 Pénteken kezdődik a kispestiek rangos utánpótlástornája, a IV. Honvéd–Macron-kupa. Az elmúlt viadalokon a házigazda és a Puskás Akadémia színeiben is több olyan fiatal kapott szerepet, aki azóta már meghatározó játékos az NB I-ben – idén is lehet számítani újabb ígéretek kibontakozására.

Forrás: Utánpótlássport [2015-07-31]

 

Folytatta, ahol abbahagyta: Pekár László Felcsúton is eredményes

 A támadó egy hónapja érkezett volt csapattársával, Fodor Ferenccel együtt a Puskás Akadémia FC csapatához. Pekárt megkereste ugyan több élcsapat is, mégis a Puskáshoz kötelezte el magát.

Forrás: Feol [2015-07-30]

 

Puskás fiatalok az ifjúsági Bajnokok Ligájában

 Kevesen tudják, hogy a Puskás Akadémia U19-es csapata nagy utazásra készül, hiszen elindul az UEFA Ifjúsági Ligában.

Forrás: Feol [2015-07-29]

 

"Puskás-díjas" góllal nyert az U19-es válogatott

 U19-es válogatottunk csütörtökön 2-1-re győzte le a fehérorosz válogatottat felkészülési mérkőzésen, Telkiben. A mieink győztes gólja szépségdíjasra sikeredett, hiszen a Puskás Akadémia játékosának, Szabó Bencének majdnem a félpályáról sikerült a kapuba helyezni.

Forrás: Csakfoci [2015-07-24]

 

Verhetetlen csapat Felcsúton?

 Az edzőmeccseken a keretét alaposan megerősítő Puskás Akadémia szerepelt a legjobban. Robert Jarni csapata öt meccséből háromszor nyerni tudott, egyszer sem szenvedett vereséget a felkészülés során, és mindössze kettő gólt kapott.

Forrás: Rangadó [2015-07-16]

 

Rébék Richárd a jövő reménysége

 A vásárhelyi Rébék Richárd volt már az év tanulója a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, emellett korosztályának egyik legjobb játékosa is. A HFC-ben nevelkedett, találkozott Pelével, és már most nyelveket tanul azért, hogy egyszer külföldön játszhasson.

Forrás: Délmagyar [2015-07-15]

 

A Puskás Akadémia új edzője az agresszív, kemény játékban hisz

 Robert Jarni ugyanazt a mentalitást várja el a Puskás Akadémia FC játékosaitól, mint ami korábban az ő játékát is jellemezte.

Forrás: Feol [2015-07-13]

 

A Puskás és az európai elit

 A Puskás Akadémia révén biztosan lesz magyar résztvevője a következő szezonban az ifjúsági Bajnokok Ligájának.

Forrás: Utánpótlás sport [2015-06-24]

 

Felcsúti lányok a tabella élén

 Ütőképes lánycsapatok épülnek Felcsúton, a Puskás Akadémia FC hathatós segítségével.

Forrás: Feol [2015-06-23]

 

Barcelonában jó magyarnak lenni

 Tajti Mátyás a katalán kihívás minden percét élvezi, és nem lát lényeges különbséget a La Masia és nevelőklubja, a Puskás Akadémia lehetőségei között.

Forrás: Magyar Nemzet, 20. o. [2015-06-10]

 

A vb-bronzérmes lett a Puskás Akadémia új vezetőedzője

 A tréner hároméves megállapodást kötött  felcsúti csapattal, eközben meglepőnek nevezte, hogy a Puskás Akadémia első csapatánál nagyon sok olyan játékos van, aki az utánpótlásból került fel.

Forrás: Sport365 [2015-06-08]

 

Egy ötös kezdésként

 A magyar válogatott 5-1-es győzelemmel kezdte az Új-Zélandon zajló U20-as labdarúgó-válogatott, a mieink a két gólpasszt adó Zsótér Donáttal a soraikban verték Észak-Korea csapatát.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap 9. o. [2015-06-02]

 

300! Polonkai Attila a rutinos rókák közé tartozik az NB I-ben

 Polonkai Attila, a Puskás Akadémia FC csapatkapitánya a 300-asok klubjába lépett. A középpályást az Újpest elleni összecsapás előtt 300. élvonalbeli mérkőzése alkalmából köszöntötték.

Forrás: Feol [2015-05-27]

 

Megint magyar gólon ámul a világ

 A Puskás Akadémia 23 éves játékosa négyet vágott az Újpestnek az NB1 29. fordulójának szombat délutáni meccsén. Az utolsó káprázatosra sikeredett!

Forrás: Hír24 [2015-05-24]

 

Bepattanós időszak

 Tischler szerint jövőre akár az első hatba igyekezhetnek.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap, 10. o. [2015-05-19]

 

Meglepetések Felcsúton

Még soha ennyi pontja nem volt a Puskás Akadémia FC-nek, de még nem nyertek a felcsútiak a Kecskemét ellen hazai pályán.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap, 10. o. [2015-05-14]

 

Sallai és Zsótér a vb-keretben

Huszonhat fősre szűkült az U20-as válogatott kerete. Továbbra is esélyes az Új-Zélandra utazásra Sallai Roland és Zsótér Donát, a Puskás Akadémia két játékosa.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2015-05-11]

 

Cáfolják a pletykákat a Puskás Akadémiánál

 A Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója cáfolta azt a pletykát, mely szerint megszüntetik azokat az ingyenes buszjáratokat, amelyek a szurkolókat szállítják a felcsúti bajnoki meccsekre.

Forrás: Kemma [2015-04-30]

 

Irány Európa

 Felértékelődött az U18-as bajnokság, amin a felcsútiak jelentős formajavulást mutatnak: valamennyi meccsüket megnyerték, 37 gólt szereztek és mindössze 4-et kaptak.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-04-26]

 

Az elmúlt 25 év legjobb magyar csapata

 A HLSZ idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, melynek alkalmából, a rajongók szavazataiból összeállítják az elmúlt 25 év legjobb csapatát. Az utóbbi negyed évszázad legjobb csatárjelöltjei között utánpótlásedzőnk, Vincze István is szerepel.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-04-23]

 

A csend hangjai

 Lencse László önkritikus futballista, így pontosan tudja, mennyit érnek a góljai.

Forrás: Nemzeti Sport 5. o. [2015-04-20]

 

Két magyar van a világ 250 legértékesebb csatára között

 Két magyar csatár, a Puskás Akadémiánál szereplő Sallai Roland, és a kecskeméti Szalai Dániel is szerepel a világ 250 legértékesebb U18-as támadóját rangsoroló kimutatásban. A felcsúti fiatal értékét 100 ezer euróra becsülik.

Forrás: csakfoci.hu [2015-04-03]

 

Fiola Attila tudja, egységben az erő

 Fiola Attila reméli, a görögök elleni is tartani tudja majd a lépést.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-03-23]

 

Csak magunkra figyelünk

 Kleinheislert mindenben segítjük, hiszen a klubunknál nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok fejlesztésére – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-03-21]

 

Robog a Puskás

 A Puskás Akadémia remekül kezdte a bajnokság felsőházi rájátszását, három mérkőzésből hármat nyert.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap, 7. o. [2015-03-11]

 

Disztl Péter, a Puskás AFC kapusedzője

 A Manchester United elleni negyeddöntő párharcban Disztl Péter nemcsak rengeteget dolgozott a gólvonal előtt, de tizenegyest is fogott a híres párbajban.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2015-03-10]

 

Nem vár füttyöt

 Tizenkét év után először a vendégöltöző felé veszi az irányt Fiola Attila, s reméli, a szurkolók nem ellenségként tekintenek rá.

Forrás: Nemzeti Sport, 6. o. [2015-03-06]

 

DVSC: Lázár azt sem tudta, hogy NB I-es meccset játszanak

 "Jelenleg még a fehérvári kórházban vagyok, de nemsokára hazamehetek."- közölte a jó hírt Lázár Pál a Nemzeti Sportnak, akivel már csatárunk Tischler Patrik is felvette a kapcsolatot.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-03-03]

 

Első győzelemért

 "Erősebb lett a csapat kohéziója, remek egységet alkotnak a játékosok" - mondta Benczés Miklós a feol.hu-nak. Vezetőedzőnk elmondta, hogy mindig is jó meccseket játszottunk a Debrecennel, ám most már nekünk kellene nyerni.

Forrás: feol.hu [2015-02-28]

 

Jöhet a kipattanós időszak

 "Jól tudom, a csatárt a góljai minősítik elsősorban, éppen ezért abban bízom, hogy a folytatás is sikeres lesz."- nyilatkozta a lapnak Tischler Patrik.

Forrás: Nemzeti Sport Extra, 8. oldal [2015-02-27]

 

Az Akadémia eleget tesz céljainak

A főként utánpótlás-nevelő intézmény már 23 NB I-es játékost nevelt ki, 77 utánpótlás-válogatottat adott a magyar labdarúgásnak, és a PAFC jelenlegi keretében 13 egykori akadémista játszik.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap, 9. o. [2015-02-25]

 

Puskásból sohasem elég

Puskás Ferencről forgat riportfilmet a Sky Italia televíziós társaság. Az olasz televízió ismert riportere Puskás Ferenc özvegyével, Erzsébet asszonnyal is találkozott.

Forrás: Nemzeti Sport, 20. oldal [2015-02-24]

 

Senki sem dőlhet hátra a Puskás ellen

 Erős középcsapatot remél a bajnokság végére Lencse László. A PAFC támadója a rangado.hu-nak a spanyolországi edzőtábor után nyilatkozott.

Forrás: Rangadó [2015-02-23]

 

Vért izzadni

 "A főszerepben a munka állt az edzőtáborban, nem a lazsálás." - mondta Fiola Attila.

Forrás: Nemzeti Sport, 20. o. [2015-02-23]

 

Várja a diákokat a felcsúti Pancho Aréna

 A gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola lecsaptak a Puskás Akadémia által felkínált lehetőségre. Az intézmény igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta hogy az akadémiai körúttal jutalmazza az iskola legjobb sportolóit.

Forrás: Magyar Hírlap, 16. oldal [2015-02-18]

 

Együttműködés

Székelyföldi építkezésről és erősődő partner-kapcsolatról számol be a tudositok.hu.

Forrás: tudositok.hu [2015-02-15]

 

Érettségi teszt az edzőtáborban

A focitréner foglalkozásokat vezényel, edzőmeccseken irányítja együttesét, s közben arra is szakít időt, hogy a keret legfiatalabb, érettségi előtt álló játékosaitól kikérdezze a leckéket.

Forrás: Blikk [2015-02-13]

 

Felkészülés: ötgólos meccsen nyert a Puskás Akadémia

 A Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a másodosztályú Ceglédet.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-01-21]

 

Fiola Attila Felcsútra szerződött

 A Puskás Akadémia megszerezte a Paks válogatott védőjét, Fiola Attilát, aki tizenkét év után hagyja el első NBI-es egyesületét.

Forrás: Sport TV [2015-01-20]

 

Takács Mihály főigazgató az utánpótlásnevelés fontosságáról

Javában zajlik az élet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, a csapatok már a tavaszi szezonra készülnek.

Forrás: Duol [2015-01-18]

 

PAFC: Fiolával és korábbi akadémistákkal vágtak neki

 Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC. Együtt edzett a fiatalokkal a Paksról szerződtetett Fiola Attila, és a három korábbi akadémista, Kleinheisler László, Nagy Zsolt és Zsótér Donát is.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-01-13]

 

A Puskás az átigazolások győztese

A Puskás Akadémia csapata eddig az átigazolási időszak legnagyobb nyertese az OTP Bank Ligában Várhidi Péter szerint. A korábbi magyar szövetségi kapitány erről a csütörtök esti Zuhanyhíradóban beszélt.

Forrás: Nemzeti Sport [2015-01-09]

 

A tervek szerint tíz meccset játszik a Puskás Törökországban

 Lengyel, cseh, svéd és bosnyák ellenfél is vár a felcsútiakra a tíznapos törökországi edzőtáborban.

Forrás: rangado.hu [2015-01-07]

 

Stadion-túra

Az nb1.hu a stadionok gyepszőnyegének állapotáról érdeklődött a Fradi, a Debrecen és a PAFC csapatánál. A klubok egybehangzó véleménye szerint: túlterheltek a stadionok, ráadásul az időjárás sem kedvez a minőségi labdarúgáshoz szükséges pályák karbantartásához.

Forrás: nb1.hu [2014-12-12]

 

Pécsen győzött a Puskás Akadémia

 Az idei év utolsó fordulójában is győzedelmeskedett a PAFC, ezzel elhozva pécsiek három pontját. A Puskás AKadémia FC így a 8. helyen végezhetett a tabellán.

Forrás: Nemzeti Sport [2014-12-08]

 

Jó edzettek Telkiben

Korosztályos válogatottunk ellen lépett pályára U21-es csapatunk, ezzel is segítve a Pisont István által irányított felkészülést.

Forrás: csakfoci.hu [2014-11-28]

 

Reménykeltő listán Matyi

Tajti Mátyás második azon a 11 fős listán, amely a világ futballjának jövendőbeli csillagait elemzi.

Forrás: nso.hu [2014-11-20]

 

Öcsi bácsira emlékeztek

A legendás játékosról video-összeállításban emlékezett meg a Real Madrid.

Forrás: Real Madrid [2014-11-19]

 

Csak a teljesítmény

Az NB I egyik legjobb kapusa, Lubos Hajdúch nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Forrás: nso.hu [2014-11-16]

 

Felcsúton újítanak

 A Pole Soccer előnyeiről számol be a hir24.hu, amely rendszert először Magyarországon itt, a Puskás Akadémián tesztelték.

Forrás: hir24.hu [2014-11-12]

 

Pole Soccer

A képzési rendszerbe hatékonyan beilleszkedő Pole Soccer rendszert tesztelték Felcsúton akadémistáink.

Forrás: rangado.hu [2014-11-11]

 

Győzelem Telkiben

 Sallai két gólpasszának köszönhetően győzött az U18-as válogatott Telkiben, a macedón korosztályos csapat ellen. 

Forrás: csakfoci.hu [2014-10-29]

 

A szívük a magyar válogatottba húzná őket

A román szakma felnéz a Puskás Akadémiára. 

Forrás: m.nemzetisport.hu [2014-10-15]

 

Akadémiánkra látogat a Real Madrid

Az Alba Fehérvár meccs előtt, a repülőtérről egyenesen Felcsútra érkeznek a Real Madrid kosarasai, hogy megtekintsék a Pancho Arénát, megnézzék a Puskás ereklyéket, majd Fehérváron a Seuso-kincsekkel ismerkedjenek meg. Mint arról az index is beszámol: Fehérváron nagyon várják a világsztárokat, mint ahogyan a Puskás Akadémián is.

Forrás: bb1.hu [2014-10-07]

 

Tischler, Danilovics és Lencse

Felszabadult hazai csapatról és egy fordulatos meccsről ír az nb1.hu.

Forrás: nb1.hu [2014-10-05]

 

Puskás rekordjai

 Puskás Ferenc immáron 53 éve fennálló rekordjáról írt a Marca, melyet az index is felelevenít.

Forrás: index.hu [2014-09-11]

 

Bíztató győzelem a Magyar Kupában

Az Orosháza elleni meccs hőse egyértelműen Tischler Patrik volt.

Forrás: feol.hu [2014-09-10]

 

Puskásék idejében

Puskásék idejében használt cipők és sportszerek kerültek elő a mindszenti sportpálya öltözőjének felújítása közben. Igazi bőrcipők, veszélyes szögek és egyéb érdekességek.

Forrás: promenad.hu [2014-09-09]

 

Sikerre vezetni

"Minden apró sikerre szükségünk van most, s ha majd túl leszünk a Magyar Kupa-selejtezőn, akkor foglalkozunk azzal, mi a teendő a Fradi elleni jövő vasárnapi bajnoki mérkőzésen" - mondta Benczés Miklós vezetőedző a Nemzeti Sportnak.

Forrás: nso.hu [2014-09-07]

 

Irány Barcelona

Már a következő Kocsis Sándor emléktornát szervezi ifj. Kocsis Sándor, aki végig figyelemmel kísérte az első emléktornát, amelyen a Puskás Akadémia U19-es csapata az FC Barcelonával játszotta a döntőt.

Forrás: magyarhirlap.hu [2014-09-05]

 

Puskás nyomában

Ibrahimovic elérte a bűvösnek számító 50-ik álomhatárt saját nemzeti tizenegyében. Ezzel ő a 16. a világon. Az élen továbbra is Puskás Ferenc áll.

Forrás: nso.hu [2014-09-05]

 

Stabilizált védelem

A Pancho Aréna egy egészen egyedülálló létesítmény, alig várom már, hogy játszhassak benne - idézi fel a sportportál Marin Ljubicicet.

Forrás: nso.hu [2014-09-03]

 

U21 ismét a Panchoban

A felcsúti Pancho Arénában lép pályára U21-es válogatottunk a spanyolok ellen. Védőként a keretben a Puskás Akadémia FC játékosa, Tamás Márk is. Beharangozó az mlsz.hu -n.

Forrás: mlsz.hu [2014-09-02]

 

Megszorongattuk a Barcát

Az FC Barcelona nyerte az első alkalommal megrendezett Kocsis Sándor U19-es labdarúgó emléktornát a Puskás Akadémia fiataljai ellen.

Forrás: origo.hu [2014-08-31]

 

Megoldjuk a problémákat

"Hibáznánk, ha most temetni kezdenénk önmagunkat. Jön a Fradi és a Videoton elleni meccs, egyszerűen nincs időnk bánkódni" - mondta Benczés Miklós a Metropolnak.

Forrás: metropol.hu [2014-08-25]

 

Csak egy út van előttünk

Benczés Miklós is értékelte a Honvéd elleni meccset. A PAFC vezetőedzője szerint "lehet, hogy meg kellett volna elégedni az egy ponttal, de minket a három pont megszerzése motivált".

Forrás: nso.hu [2014-08-24]

 

Nehéz sorozat közben

A PAFC vezetőedzője az nb1.hu-nak elmondta, hogy a tabella legelején álló csapatokkal játszottunk eddig, ráadásul most következik a Videoton és a Fradi is. Mint fogalmazott: "ki kell javítanunk azokat a hibákat, amiket hétről hétre elkövetünk".

Forrás: nb1.hu [2014-08-24]

 

Kaposváriak elleni győzelmek

Gyorsabb játék, jobb technikai alapok és érettebb gondolkodás - ezek döntöttek az U14-es és U15-ös csapataink mellett a kaposvári meccseken.

Forrás: kapos.hu [2014-08-22]

 

Újabb esély a Honvéd ellen

Benczés Miklós vezetőedző szerint a fővárosi gárda nem a PAFC mumusa. A tréner hozzátette: a ma esti meccs egy újabb esély, hogy javítsunk az eddigi statisztikán.

Forrás: feol.hu [2014-08-22]

 

Jobb az utánpótlásunk

Sorin Botis szerint a fiataloknál a Puskás Akadémia az aradi esélyes. Mint elmondta, Felcsúton kiváló körülmények között készülnek a labdarúgók, ráadásul olyan rangos utánpótlástornánk is van ahová a nagyok is eljönnek.

Forrás: nso.hu [2014-08-22]

 

Magyar Kupa

Zala megyében kezdődnek meg a Magyar Kupa küzdelmei és rögtön az első meccsen pályára is lép a Puskás Akadémia FC a Tarr Sprint Andráshida otthonában. Dobos Sándor szerint a PAFC jó csapat, s bár az NB1-es csapat az esélyesebb, szeretnének jó meccset játszani.

Forrás: zaol.hu [2014-08-12]

 

Tajti beilleszkedik a Barcába

Tajti Mátyás már két felkészülési meccsen pályára lépett a Barcelonában, majdnem gólt is szerzett. 

Forrás: blikk.hu [2014-08-12]

 

Mi minden hiányzik a magyar futballból?

A Lech Poznan játékosmegfigyelőjét lenyűgözte a Pancho Aréna. 

Forrás: nso.hu [2014-08-07]

 

A magyar tehetség sikeresen megérkezett Barcelonába

A volt Puskás-akadémista Tajti Mátyás már a Barcelonával készül.

Forrás: samsungsport.hu [2014-08-05]

 

III. Honvéd-Merkantil Bank Kupa

A Puskás Akadémia U19-es csapata második lett a kispesti nemzetközi tornán.

Forrás: honvedfc.hu [2014-08-05]

 

Felcsúton lesz az MTK-Honvéd

Az MTK-nak új stadion épül, a Honvéd elleni bajnoki meccs színhelyéül a Pancho Arénát választotta.

Forrás: rangado.hu [2014-08-05]

 

Rendezési szempontból teljes sikert hozott az U19-es Eb

A Pancho Aréna is minden szempontból tökéletes helyszíne volt a korosztályos Eb-nek. 

Forrás: mlsz.hu [2014-08-04]

 

Fradi-verés után készültek a babák

Három pont, három gyerek...

Forrás: borsonline.hu [2014-08-01]

 

A hazai fociakadémiák paródiája

A Serie B-s Padovából érkező horvát Renato Kelic a Puskás Akadémia focicsapatába szerződött.

 

Forrás: origo.hu [2014-07-29]

 

PAFC: bevált a rutinos szerb kapus, szerződtették

A Puskás Akadémia két évre szerződtette a 26 esztendős szerb kapust, Braniszlav Danilovicsot - NSO

Forrás: nso.hu [2014-07-22]

 

Már a futball a fegyvere - Rendőrből a Puskás AFC technikai vezetője lett Kővári Barbara

A Fejér Megyei Hírlap online kiadása cikket közöl a PAFC technikai vezetőjéről, Kővári Barbaráról, aki az NB I-ben egyedüli nőként lát el ilyen feladatot.

Forrás: feol.hu [2014-07-18]

 

PAFC: Fiatalabbak leszünk, de nem rutintalanabbak - Benczés

A Puskás Akadémia FC NB I-es labdarúgócsapata ma Felcsúton idénynyitó sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatták a csapat új szereléseit, és szó esett a keretben történt változásokról is.

Forrás: nso.hu [2014-07-14]

 

Fiatalabb kerettel vág neki az NB I-es szezonnak a PAFC

Megfiatalított kerettel vág neki a két hét múlva kezdődő bajnoki szezonnak a PAFC labdarúgócsapata. 

Forrás: nb1.hu [2014-07-14]

 

Puskás's example to inspire Pancho Aréna hopefuls

Az UEFA hivatalos honlapjának riportja a Pancho Aréna avatásáról. 

Forrás: uefa.com [2014-04-29]

 

Árok Ferenc: Orbán Viktorral néztem a meccset

A Magyar Szó interjúja Árok Ferenccel, a magyar származású egykori ausztrál szövetségi kapitánnyal.

Forrás: magyarszo.com [2014-04-27]

 

Az RTL híradóban az átadás előtt

 A legnagyobb kereskedelmi televízió híradójának stábja is beszámolt a Pancho Aréne átadása előtti sajtóbejárásról.

Forrás: RTL KLUB [2014-04-02]

 

Hogy lett Pancho Aréna a felcsúti stadion?

Aranycsapatból hogy lett Pancho? Pancho Aréna lesz a felcsúti futballstadion

Forrás: index.hu [2014-03-07]

 

Jól haladnak a tárgyalások Tajti-ügyben

Egy spanyol cikk szerint a Real Madridnak jó esélye van megszereznie a Puskás Akadémia 15 éves magyar játékosát.

Forrás: rangado.hu [2014-03-07]

 

Real: a Marca szerint a madridiak előnyben vannak a Tajti-versenyben

A madridi Marcánál is téma Tajti Mátyás jövője.

Forrás: nso.hu [2014-03-06]

 

A Real Madrid viszi el Tajti Mátyást?

A felcsúti akadémián nevelkedett Tajti Mátyás leigazolásáért a két spanyolországi szuperklub, a Barcelona és a Real Madrid is vetélkedik. 

Forrás: hvg.hu [2014-03-06]

 

50 nap múlva adják át a felcsúti stadiont

Idén három új aréna is átadásra kerül hazánkban, ezek közül legelőször a felcsúti stadionban rendeznek majd meccseket. 

Forrás: borsonline.hu [2014-03-02]

 

Tizenhét alatt: tizenhat gól

Sallai Roland az ősszel a félpályáról is szerzett gólt, tizenhat találatával vezeti az U17-es bajnokság góllövőlistáját.

Forrás: utanpotlassport.hu [2014-03-01]

 

Vincze Gábor eljegyezte Dér Henit

Dér Heni a Blikk értesüléséről, miszerint jegyben jár Vincze Gábor egykori focistával, a Puskás Akadémia U16-os csapatának edzőjével.

Forrás: Velvet [2014-01-01]

 

Már 32 ezren látták a Puskás-kiállítást

A rendkívül látogatott hírportál is átvette az MTI és honlapunk - amúgy Madridból érkező - hírét a kiállítás látogatottságáról és az évfordulós megemlékezésről.

Forrás: HVG [2013-11-14]

 

Leleplezték Puskás Ferenc szobrát Madridban

A Real Madrid valdebebasi sportcentrumában csütörtökön leleplezték Puskás Ferenc bronzszobrát.

Forrás: inforadio.hu [2013-11-10]

 

Madridban jártak a RealTanoda fiataljai

A RealTanodások látogatása Madridban.

Forrás: mlsz.hu [2013-11-02]

 

Csepeli futballpalánták a Puskás Akadémián

Október 15-én egy csapat csepeli gyerek nagy örömmel látogatott el a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára.

Forrás: csepel.hu [2013-10-16]

 

Puskás-hetek a Real Madridnál

Puskás-heteket tart a Real Madrid október 23-tól november 25-ig, a rendezvénysorozat keretében kiállítás nyílik a Santiago Bernabéu Stadionban, illetve felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

Forrás: origo.hu [2013-10-08]

 

Puskás-hetek

A madridi esemény sajtótájékoztatója a Metropolban.

Forrás: metropol.hu [2013-10-08]

 

Puskás-heteket rendez a Real Madrid

A királyi gárda a leghíresebb magyarra emlékezik október végétől november végéig. 

Forrás: sport.hir24.hu [2013-10-08]

 

Puskás-hetek lesznek Madridban

 A Real Madrid Alapítvány méltóképpen emlékezik a klub egykori legendás játékosáról Spanyolországban.

Forrás: rangado.hu [2013-10-08]

 

Puskás-heteket rendez a Real Madrid

Puskás-heteket rendeznek októbertől Madridban – jelentette be Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi világklasszis labdarúgója magyarországi látogatásán.

Forrás: mno.hu [2013-10-08]

 

Puskás-heteket tart a Real a spanyol fővárosban

Az NB1.hu beszámolója a Puskás-hetek sajtótájékoztatójáról.

Forrás: nb1.hu [2013-10-08]

 

Real Madrid: október 23-tól Puskás-heteket tartanak

Puskás-heteket tart a Real Madrid, kiállítás nyílik a Santiago Bernabéu Stadionban, felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

Forrás: nso.hu [2013-10-08]

 

Október végén kezdődik a Puskás-hetek Madridban

Emilio Butragueño, a Real Madrid nemzetközi igazgatója hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, a Real Madrid Alapítvány megrendezi a Puskás-heteket.

Forrás: mlsz.hu [2013-10-08]

 

U19-es Eb: elégedetten zárt az UEFA delegációja

A kétnapos szemle során mindent a legnagyobb rendben talált az UEFA szemlebizottsága.

Forrás: mlsz.hu [2013-10-08]

 

Utánpótlás: együttműködés a PFLA és a Csíkszereda között

Együttműködési megállapodást kötött a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

Forrás: nso.hu [2013-09-26]

 

Felcsúti köldökzsinóron indul a székelyföldi futballakadémia

Elindult a Székelyföld Akadémia.

Forrás: mno.hu [2013-09-26]

 

A székely tehetségek megcélozták a magyar focit

Együttműködési megállapodást kötött a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) és az FK Csíkszereda futballklub Csíkszeredán, a magyar konzulátuson.

Forrás: origo.hu [2013-09-26]

 

Együttműködés a PFLA és az FK Csíkszereda között

Együttműködési megállapodást kötött a felcsúti PFLA és az FK Csíkszereda futballklub Csíkszeredán, létrejött a Székelyföld Akadémia. 

Forrás: nb1.hu [2013-09-26]

 

Vaszicsku és Kleinheisler a hét csapatában

Két egykori Puskás-akadémista, Vaszicsku Gergő és Kleinheisler László a forduló csapatában a csakfoci.hu-nál.

Forrás: csakfoci.hu [2013-07-29]

 

Videóriport Felcsútról

A 444.hu Felcsúton forgatott a stadionépítésről, megszólal Szöllősi Györtgy kommunikációs igazgató és néhány felcsúti polgár is.

Forrás: www.444.hu [2013-05-11]

 

Felcsútra érkezik az NB I
Forrás: index.hu [2013-05-11]

 

Ilyen lesz az új Makovecz-stadion

A felcsúti Aranycsapat Aréna látványtervét mutatja meg a népszerű futballportál.

Forrás: fourfourtwo.hu [2013-05-09]

 

Új edzőközpont Fehérváron

Az MLSZ hivatalos honlapja beszámol arról, hogy a Puskás Akadémia edzőközpontot avatott Székesfehérváron.

Forrás: www.mlsz.hu [2013-01-19]

 

Zsótér Donát a Délmagyarban

A Kistelekről származó Zsótér Donátot szólaltatja meg a dél-magyarországi lap internetes kiadása. A Puskás-akadémista válogatott középpályás többek között az U17-es Eb-selejtező esélyekről, a Videotonról és aról is nyilatozik, hogy sikerült megvédenie címét, a 2010-11-es idény után a 2011-12-es bajnokságban is ő lett az edzői osztályzatok alapján a Puskás Akadémia legjobb játékosa.

Forrás: ww.delmagyar.hu [2012-12-30]

 

Milliárdos stadionépítés Felcsúton

A nol.hu televíziós szekciója Felcsúton forgatott az épülő stadionról. Megszólalnak a felcsúti polgárok és Szöllősi György kommunikációs igazgató is.

Forrás: www.nol.hu [2012-07-16]

 

Díjeső a FourFourTwo-nak

A sportújságírás világnapja alkalmából elismerésben részesült a Felcsúton működő FourFourTwo magazin szerkesztősége, elnökségi elismerő oklevelet kapott Szöllősi György, az FFT főszerkesztője és Bodnár Zalán, az FFT munkatársa a pályázatra beküldött anyagaik magas színvonaláért.

Forrás: www.index.hu [2012-07-08]

 

Interjú Mózner Jánossal

Az Akadémiáról távozó edző, Mózner János nyilatkozik - többek között - a Felcsúton eltöltött időszakról.

Forrás: www.utanpotlasfoci.wordpress.com [2012-07-03]

 

Profinak állt

Az utánpótlássporttal foglalkozó portál megemlíti a Videoton frissen szerződtetett akadémistáit és interjút közöl az U18-as csapatunk kiválóságával, Tóth Lászlóval.

Forrás: www.utanpotlassport.hu [2012-03-08]

 

Táncoslábú Tündérrózsák

A Tündérrózsa gyermeknéptánc-csoport rendezője és koreográfusa, ifjabb Aradvári László a néptáncos fiatalokkal az Akadémiára látogatott, ahol fogadta őket Gellei Imre szakmai igazgató.

Forrás: Keszthely és vidéke [2012-03-05]

 

Felcsúti futsalsiker

Az utánpótlás-sporttal foglalkozó internetes portál beszámol a Fejér megyei diákolimpia futsaldöntőjéről. A tényszerű cikkben olvashatunk a Puskás-akadémistákkal megerősített Endresz György Általános Iskola győzelméről és a torna két gólkirálya, Péter Bence és Varga Márkó is említést érdemel.

Forrás: www.utanpotlassport.hu [2012-01-14]

 

Puskás Öcsi titkai

A Napló című műsorban Dorogi Gabriella riportot készített a Puskás-hagyaték témakörben.

Forrás: www.tv2.hu [2011-11-15]

 

Tévéinterjú a Puskás-hagyatékról

A Digisport Reggeli Start című műsorában Szombathy Pál műsorvezető kérdezi a PFLA kommunikációs igazgatóját, Szöllősi Györgyöt.

Forrás: www.digisport.hu [2011-11-13]

 

Beszélgetés a Honvéd elnökével

A Budapest Honvéd első embere többek között arról is nyilatkozik, hogy a Puskás-hagyaték kapcsán a futballista családjának akarata az irányadó.

Forrás: www.mno.hu [2011-11-13]

 

Exkluzív ládanyitás

Az index.hu újságírója, Ághassy Attila felcsúti tapasztalatairól, a Puskás-hagyatékot őrző ládák egyikének felnyitásáról írt riportot.

Forrás: www.index.hu [2011-11-13]

 

A szenvedélyes Puskás-rajongó

Kálnoki Kis Attila beszélgetőtársa a Puskás című könyv szerzője, a PFLA kommunikációs igazgatója, Szöllősi György.

Forrás: www.sport24.hu [2011-11-13]

 

Orbán Gáspár a Vidihez szerződött

Az origo.hu beszámol arról, hogy a Puskás Akadéián végzett növendék, az Akadémia-alapító, Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár profi szerződést írt alá a Videotonhoz.

Forrás: origo.hu [2011-07-26]

 

Orbán Gáspár profi szerződése

A Puskás Akadémia nyolc végzett növendéke, köztük Obán Gáspár hároméves profi szerződést írt alá a Videotonhoz - adja hírül az index.hu.

Forrás: index.hu [2011-07-23]

 

Gyanús bíró a NIKE-kupán

Az index.hu megemlíti, hogy a fogadási csalásokkal vádolt játékvezető, Selmeczi Krisztián a Játékvezető Bizottság elnök, Vágner László kijelentésével ellentétesen vállalt szerepet a NIKE-kupán.

Forrás: index.hu [2011-05-19]

 

Gyerekmeccsen a csalással vádolt bíró

A NIKE-kupa európai döntőjében szerepet vállalt a fogadási csalásokkal vádolt játékvezető, Selmeczi Krisztián. A Bors megemlíti, hogy a torna rendezője, ifjabb Mezey György nem vett tudomást Selmeczi előéletéről: csak annyit mondott, hogy azt hív bíráskodni, akit csak akar...

Forrás: borsonline.hu [2011-05-19]

 

PUSKÁS-SUZUKI KUPA és RealTanoda az esti sporthírekben

Az MTV sporthírei között számol be a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolásáról és a RealTanoda ünnepélyes megalakulásáról.

Forrás: www.videotar.mtv.hu [2011-04-06]

 

PUSKÁS-SUZUKI KUPA előtt - a főszervező: Szöllősi György

A Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója, Szöllősi György a Digisport Reggeli Start című műsorában beszélt az idei PUSKÁS-SUZUKI KUPA résztvevőiről és az esélyekről.

Forrás: www.digisport.hu [2011-04-06]

 

Sorsolás és iskolaalapítás

Az MR1 Kossuth Rádió Sportvilág című műsora beszámol a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolásáról és a RealTanoda megalakulásáról.

Forrás: www.radio.hu [2011-04-06]

 

Kupasorsolás és RealTanoda

A portál beszámol Közép-Európa legsikeresebb U17-es utánpótlástornájának előkészületeiről, a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolásáról. Idézi a Puskás Akadémia alapítóját, Orbán Viktort és hírt közöl a RealTanoda megalakulásáról.

Forrás: www.orbanviktor.hu [2011-04-06]

 

Real-honlapon a RealTanoda

A Real Madrid hivatalos oldalán számol be a Real Madrid Alapítvány és a Puskás Akadémia együttműködéséről, a Realtanoda iskola létrehozásáról.

Forrás: www.realmadrid.com [2011-04-06]

 

A Fradival és a Reallal egy csoportban

A Videoton honlapja a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sosolásáról tudósít és megemlíti a RealTanoda megalakulását is.

Forrás: www.vidi.hu [2011-04-06]

 

A jövő az utánpótlásban van

A PFLA alapítója, Orbán Viktor saját Facebook-oldalán fotókkal színesített beszámolot közöl a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolásáról és a RealTanoda ünnepélyes megalakulásáról.

Forrás: www.facebook.com [2011-04-06]

 

RealTanoda a jövőért

Az FMH a "RealTanoda" Felcsúti Sportiskola az Egyenlő Esélyekért megalakulásáról és a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolásáról számol be. Idézi a PFLA alapítóját, Orbán Viktort, Czene Attila sportügyekért felelős államtitkárt, Csányi Sándor MLSZ-elnököt, Kovács Ferenc mesteredzőt, a PFLA Szakmai Irányító Testületének tagját.

Forrás: www.fmh.hu [2011-04-06]

 

Interjú Emilio Butraguenoval

Az Origo.hu szerzője, Ch. Gáll András a PUSKÁS-SUZUKI KUPA sorsolása és a RealTanoda ünnepélyes bejelentése után Felcsúton beszélgetett a Real Madrid korábbi kiváló játékosával.

Forrás: Origo.hu [2011-04-02]

 

Szöllősi György a nemzetközi díjátadón

A 2010-es évben a világszövetség tagjai a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság sajtós stábjának ítélték az elismerést, amelyet Nicolas Maingot, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kommunikációs igazgatója az AIPS napokban zajló szöuli kongresszusán vehetett át a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ) képviselőitől. Dobor Dezső, a nemzetközi szövetség vezetőségi tagja, az MSÚSZ alelnöke és Szöllősi György MSÚSZ elnökségi tag, Akadémiánk kommunikációs igazgatója, a FourFourTwo magazin magyar főszerkesztője adta át a Budapestről szállított kupát Nicolas Maingotnak az AIPS 74. közgyűlésén Koreában.

Forrás: www.fifa.com [2011-03-25]

 

Szocioriport az Akadémiáról

A Népszabadság újságírói, Murányi András és Pető Péter színes riportban mutatják be a Puskás Akadámia történetét, hétköznapjait.    

Forrás: www.nol.hu [2011-02-20]

 

Albert-família és a futball

Aranylabdás nagypapa, képzési igazgató apuka, futballnövendék unoka. A háromgenerációs Albert-család és a futball a Bors napilapban. 

Forrás: www.borsonline.hu [2011-02-20]

 

Mise Puskás Ferencért

Puskés Ferenc halálának negyedik évfordulóján misét mutattak be és emlékoncertet tartottak a székesfehérvári püspöki székesegyházban.

Forrás: www.blikk.hu [2010-11-22]

 

Puskás Akadémia-Real Madrid együttműködés

A népszerű hírportál beszámol arról, hogy a világ legeredményesebb futballklubja szocális sportiskolát működtet a jövőben a felcsúti Puskás Akadámián.

Forrás: www.index.hu [2010-11-05]

 

Felcsúti MLSZ-bizottsági ülés

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos portálján olvasható, hogy az MLSZ marketing- és médiabizottsága Szöllősi György, Akadémiánk kommunikációs igazgatójának meghívását elfogadva Felcsúton tartotta meg soros ülését.

Forrás: www.mlsz.hu [2010-11-04]

 

Kiskipu súlyos sérülése

A Bors napilap U17-es válogatottunk tatabányai lakásában készített riportot a szilánkos arcsonttörést szenvedő Kiprich Dáviddal. Kiskipu hangsúlyozza, hogy az orvosok mellett a hitének is köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja. Örökké magával hordja a zsoltáros könyvét, mely hitet és erőt ad neki az élethez és a futballhoz.

Forrás: www.borsonline.hu [2010-10-18]

 

Szülői értekezlet az Akadémián

A sportnapilap internetes oldala beszámol a szeptember 14-i szülői értekezletről. Megemlíti, hogy bemutatkozott a szülőknek Gellei Imre szakmai igazgató, a szülők megismerkedhettek a bicskei Vajda Péter Gimnázium pedagógusaival is.

Forrás: www.nso.hu [2010-09-16]

 

Egri SE-Puskás Akadémia együttműködés

Mészáros Lőrinc elnök és ifjabb Tajti József operatív igazgató képviselte az Akadémiát az Eger FC-vel történt szakmai megállapodás aláírásakor. Az egriekkel eddig is szoros volt a szakmai kapcsolat: a helyi utánpótlásból csábította el az Akadémia Csuhay Józsefet és szintén az egri kapcsolat bizonyítéka az U14-es bajnokcsapat szélsője, Molnár Tamás is.

Forrás: www.heol.hu [2010-06-10]

 

Maklári gyereklabdarúgók Felcsúton

Akadémiánk alapítója, Orbán Viktor köszöntötte a Felcsút SE korosztályos csapataival megmérkőző maklári futballista palántákat.

Forrás: www.heol.hu [2010-06-10]

 

Orbán Viktor a magyar futball legbefolyásosabb embere

 A Puskás Akadémia alapítója, az egykori labdarúgó, aki jelenleg is a Felcsút SE igazolt labdarúgója a magyar futball legbefolyásosabb szereplője - állítja a pepsifoci.hu internetes futballportál.

Forrás: Pepsifoci.hu [2010-06-03]

 

Disztl Péter szakálla

A világbajnokságok történetének első számú szakálla Disztl Péteré, a Puskás Akadémia korábbi, a Videoton jelenlegi kapusedzőjéé, derült ki a goal.com szubjektív és mulatságos összeállításából.

Forrás: Index [2010-05-28]

 

Gera Zoltán Felcsúton

A közkedvelt internetes futballújság részletesen beszámol a Fulham klasszisa, Gera Zoltán Akadémiánkon tett látogatásáról. A pepsifoci felidézi a Felcsúti Kollégiumi Esték beszélgetéssorozat legfontosabb gondolatait és külön kiemeli a Mágikus Magyar véleményét: a Puskás Akadémia sokkal jobb, felszereltebb, mint saját csapata, a Fulham akadémiája. Ahogy a középpályás fogalmazott, ha gyerekkorában ilyen körülmények közé került volna, „egész nap le sem jött volna a pályáról…”

Forrás: www.pepsifoci.hu [2010-05-25]

 

Focistából politikus: Orbán Viktor

A pepsifoci.hu az angol Guardian című lapra hivatkozva említi meg alapítónk, Orbán Viktor nevét. A tekintélyes brit lap az angol parlamenti választások apropóján gyűjtötte össze azon futballistákat, akik valaha kacérkodtak a poltikával. Orbán Viktor mellett Pelé, Andrej Arsavin, Oleg Blohin, Marc Wilmots mellett az Aranycsapat legendás játékosa, Bozsuik József is tagja az elitnek. Alapítónkról a BBC híradása szerint 2001-ben még egy kormányülést is ellógott, hogy a Felcsút SE edzésén részt vehessen.

Forrás: www.pepsifoci.hu [2010-05-06]

 

Gheorghe Hagi az Akadémián

A román futball eddigi legnagyobb alakja, Gheorghe Hagi felkereste a felcsúti Puskás Akadémiát - írja a román sportnapilap, a Prosport. A beszámolóból kiderül, hogy az Akadémia alapítója, a választásokon győztes és egyértelmű felhatalmazást kapott, Fidesz elnöke, Orbán Viktor maga is szenvedélyes futballrajongó, aki nem csak nézi, űzi is a sportágat. Már amikor ideje engedi. A Prosport kiemeli, hogy a Hagi Akadémia csapata is meghívást kapott a 2011-es PUSKÁS-SUZUKI KUPára.

Forrás: www.prosport.ro [2010-05-06]

 

Puskás A Corvin-közben

A Nészabadság főmunktársa, Hegyi Iván  helyszíni riportban számolt be a az 1960-as BEK-döntő magyar kommentárjának felvételéről, amelyen akadémistáink is ott voltak.

Forrás: nol.hu [2010-04-23]

 

Dícséret a Honvéd-tulajdonostól

A Puskás-Suzuki Kupa véleményem szerint az elmúlt évek első olyan magánkezdeményezése, amely a magyar utánpótlás egyik legégetőbb problémájával foglalkozik. - írja blogjában a Budapest Honvéd FC tulajdonosa, George F. Hemingway.

"A Puskás-Suzuki Kupa még egy lépést jelent előre. Először is megteremti azt a nemzetközi megmérettetést, amit ez a korosztály csak akkor tudott felmutatni, ha külföldre ment, és komoly összegeket áldozott, hogy találkozhasson neves külföldi csapatokkal. Másodszor egy olyan, ma már nemzetközileg ismert kupa keletkezett, amely a legnagyobb magyar futball-legendáról van elnevezve. Harmadszor az üzleti szektor finanszírozza magát az eseményt, ezzel is utat mutatva a többieknek, hogy a magyar labdarúgással lehet, megéri, és talán kell is foglalkozni. Negyedszer ez a kezdeményezés valamilyen szinten annak is a kifejezése, hogy a magyar sport egy nemzeti ügy, amelyet érdemes és szükséges támogatni még akkor is, ha ez nem az éppen akkor hatalmon lévő kormány ötletéből indul ki." - olvasható a blogbejegyzésben.

Forrás: www.pepsifoci.hu [2010-04-21]

 

Csuhay gólja a 4. az Index listáján

Az Index főoldalán közölt szubjektív összeállítást minden idők legszebb és legfontosabb magyar góljairól, legalábbis azok közül, amelyeket tévéfelvétel őrzött meg. Nos, ezek között a Puskás Akadémia edzője, Csuhay József által lőtt 1985-ös UEFA-kupa-elődöntős gól a 4., a Puskás Ferenc által az angol válogatottnak a Wembley-ben lőtt gólja a 2. helyen szerepel.

Forrás: index.hu [2010-02-11]

 

A Milan is jön

A Kossuth Rádióhoz és más országos sajtóorgánumokhoz hasonlóan a legnépszerűbb futballhonlap, az nb1.hu is beszámol arról, hogay az idén a Milan is részt vesz a PUSKÁS-SUZUKI KUPA küzdelmein.

Forrás: nb1.hu [2010-02-06]

 

Real és a Milan is a PUSKÁS-SUZUKI KUPÁn

Az Index beszámol arról, hogy a 2010. április 2-5-ig tartó PUSKÁS-SUZUKI KUPA külföldi indulói között üdvözölhetjük a Real Madrid és a Panathinaikosz mellett az olasz AC Milant. A magyar csapatok közül a két tavalyi döntős, a Budapest Honvéd és a tavalyi győztes, a Ferencváros látogat a felcsúti csoportmeccsekre, majd a fehérvári helyosztó mérkőzésekre.

Forrás: www.index.hu [2010-02-04]

 

Csordás Szabolcs próbajátéka

A 2009/2010-es bajnokság előtt a Ferencvárostól igazolt középpályás, Csordás Szabolcs a német VFB Stuttgarthoz érkezett próbajátékra. Csordás az egykori fradista, Schultz Levente közvetítésével került a német klub utánpótlás csapatához.

Forrás: www.nb1.hu [2010-01-30]

 

Dícséret Erwin Koemantól

Az NB I-es kluboknál szakmai körúton járó magyar szövetségi kapitány, Erwin Koeman méltatta a felcsúti Puskás Akadémia létesítményét. "Az ottani körülmények már valóban európai szintűek, az ilyen létesítményekből kellene minél több, és akkor a sikerre sem kellene sokat várnunk." - fogalmazott Koeman.

Forrás: www.nb1.hu [2010-01-30]

 

Puskás minden idők 3. legjobb góllövője

A futball statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS sorra vette minden idők legjobb első osztályú bajnoki góllövőit. Pelé mögött az osztrák (csehszlovák, magyar...) állampolgár, Josef Bican és Akadémiánk névadója, Puskás Ferenc végzett. Puskás 553 meccsen 511 gólt szerzett. Érdekesség, hogy a legjobb tízben összesen három magyar góllövő található. A 3. Puskás Ferenc mögött Schlosser Imre a 6., Zsengellér Gyula a 7. lett.

Forrás: www.index.hu [2010-01-26]

 

Andy Roxburgh Felcsúton

Más orgánumok mellett a megyei napilap is beszámolt az UEFA technikai igazgatójának felcsúti villámlátogatásáról.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2010-01-21]

 

Szakmai kapcsolat az Eger FC-vel

A Heves Megyei Hírlapban olvasható nagyobb terjedelmű írás a Puskás Akadémia és a kiváló utánpótlás-neveléséről híres, Eger FC közötti  munkakapcsolatról. Az Akadémia  operatív igazgatója, ifjabb  Tajti  József  méltatja az egri futballbázist. Kiderül, kik azok a fiatal tehetségek, akik Egerből jutottak elismert egyesületekhez, akadémiai csapatokhoz.

Forrás: www.heol.hu [2010-01-14]

 

Csuhay József az Akadémián

Az Egri Focisuli SE utánpótlásedzője, Csuhay József már az Akadémiánkon dolgozik. A kinevezéséről beszámol a Heves Megyei Hírlap, megemlítve, hogy Csuhay ismerős környezetbe került. Az 1985-ös UEFA-kupadöntőt játszott Videoton tagjai közül többen is az Akadémián dolgoznak.

Forrás: www.heol.hu [2010-01-14]

 

Orbán Viktor-interjú a Blikkben

A Puskás Akadémia alapítója a Videoton bajnoki szerepléséről,  a Gera-ügyről, Erwin Koemanról és arról, hogy a német ex-kapitánnyal, Matth äusszal jobban menénnek a dolgok.

Forrás: www.blikk.hu [2009-11-12]

 

Mezey György a Vidiről, az Akadémiáról

A Videoton FC vezetőedzője, dr Mezey György a csapata szárnyalásáról nyilatkozik az egyik leglátogatottabb internetes lapnak. Az interjúból kiderül ki lesz a következő akadémista, aki bemutatkozhat az NB I-ben.

Forrás: www.origo.hu [2009-10-30]

 

Orbán Viktor a Debrecen sikeréről

A Puskás Akadémia alapítója, Orbán Viktor rövid interjúban vall a Debrecen futballsikeréről. Koplárovics Béla kényszerítette térdre a Manchester Unitedet, a példa adott. Lehetnek további sikerek is a Puskás Stadionban.

Forrás: www.tv2.hu [2009-08-30]

 

Az Akadémia vasútvonala

A Puskás Akadémia megvásárolta a MÁV által megszüntetett Székesfehérvár–Bicske vasútvonal egy részéta hozzá tartozó romos állomásépületekkel együtt, és az a hosszú távú célja, hogy újra vonat járjon Vértesacsától Felcsútig, fellendítve a környék és az alcsútdobozi arborétum idegenforgalmát.

Forrás: stop.hu [2009-07-21]

 

Orbán Viktor az akadémiák példamutató szerepéről

A Nemzeti Sport internetes kiadása televíziós interjút készített Orbán Viktorral a kispesti Magyar Futball Akadémia új épületének avatóünnepségén, amelyen a PFLA alapítója is beszédet mondott. A helyszíni riportban a volt miniszterelnök többek között a labdarúgó-akadémiák példamutató versengéséről beszélt a riportban.

Forrás: Nemzeti Sport Online/NSO TV [2009-07-15]

 

Puskás unokájának különleges tetoválása

Puskás Ferenc unokája, Elizabeth Damborena Puskás különös tetoválásról ír a magyar napilap.

Forrás: blikk.hu [2009-06-11]

 

Orbán Viktor a Puskás Akadémiáról, a magyar labdarúgásról, a futballjövőről

A Puskás Akadémia alapítója a magyar futballról, az akadémiai képzés előnyeiről és a magyar futball kérdéseiről is nyilatkozik az egyik legnépszerűbb interenetes lapnak.

Forrás: index.hu [2009-05-18]

 

Részletesen a sorsolásról

Az egyik legolvasottabb hazai futballhonlap, a pepsifoci.hu részletesen, fotókkal számolt be a PUSKÁS-SUZUKI KUPA 2009 sorsolásáról.

Forrás: pepsifoci.hu [2009-05-15]

 

A Kolégiumi Esték a Helyi Témában

A Felcsúti Kollégiumi Esték sorozat vendégeivel készült beszélgetésekről rendre beszámolót közöl a Bicske Környéki Helyi Téma. Vendég volt Felcsúton Détári Lajos is, és az élménybeszámolóról szóló cikket az országos, közös honlap is átvette. Íme.

Forrás: Helyi Téma [2009-05-14]

 

Kovács Ferencet kitüntették

Akadémiánk Szakmai Irányító Testüeltének tagja, Kovács Ferenc mesteredző „A Magyar Labdarúgásért Arany Emlékérem" kitüntetést vehette át a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlésén a díszvendégektől, Michel Platinitől és Joseph Blattetrtől. Erről számol be Feri bácsi egykori sikercsapatának, a Vidinek a honlapja.

Forrás: vidi.hu [2009-05-04]

 

Puskás-díjat alapít a FIFA

Hatalmas elismerés érte a magyar labdarúgást, s mindenekelőtt a legendás Puskás Ferencet, Akadémiánk névadóját: Sepp Blatter, a FIFA elnöke ugyanis Budapesten bejelentette, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség megalapítja a Puskás Ferenc-díjat, amelyet a 2010 januári zürichi FIFA-gálán ad majd át először, méghozzá valamely kiemelkedő góllövőnek. A díj alapításának és ötletének történetét Akadémiánk kommunikációs igazgatója, Szöllősi György a nemzetisport.hu-n jelentekző blogjában fejtette ki, lévén maga is részt vett az előkészítő munkában.

Forrás: nemzetisport.hu [2009-05-04]

 

A Nike-kupa szereplésünk a Hírlapban

Sorrendben harmadszor rendeztek Puskás Akadémia-MTK döntőt az U15-ös korosztály legrangosabb országos megméretésén, a Nike Premier Kupában. A mieink a területi döntő megnyerése után az országos fináléban, a legjobb nyolc mezőnyében is a döntőig meneteltek, ott azonban kikaptak az MTK-tól, amelyet a tavalyi U15-öseink, az akkor Felcsúton rendezett döntőben 11-esekkel legyőztek.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2009-04-07]

 

Orbán Viktor a Puskás-filmről

A Puskás Hungary díszbemutatója után kérdezte a Story Online Orbán Viktort, Puskás Ferencnét, Geszti Pétert és Buzánszky Jenőt az élményről. Itt láthatók a rövid videóinterjúk.

Forrás: Story Online [2009-03-27]

 

Puskás családja Felcsúton

Orbán Viktor meghívására megtekintette a felcsúti létesítmény-együttest Puskás Ferenc Magyarországon tartózkodó – egyébként Spanyolországban élő – családja: a nagy játékos leánya, Anikó, az ő gyermekei Elisabeth és Réka, valamint a dédunokák, Maite, Ane és Sára. A megható találkozásról a megyei napilap is beszámolt a távirati iroda nyomán.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2009-03-18]

 

Puskás dédunokái a Blikkben

Puskás Ferenc családja a Puskás Hungary című film díszbemutatójára érkezett Budapestre. Anikó, az unokák és a dédunokák először a Szent István bazilikában tettek látogatást, ahol Maite, Ane és Sára saját kezűleg készített rajzukat és személyes, Öcsi bácsinak írott leveleiket helyezték el a díszsírhely mellett. A legnagyobb példányszámú napilap exkluzív képet közölt az eseményről.

Forrás: Blikk [2009-03-11]

 

Nyolcvanhárom éves a Fekete Párduc! - Isten éltesse Grosics Gyulát!

Ma ünnepli születésnapját a legendás Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula, Akadémiánk Szakmai Irányító Testületének tagja. A születésnap alkalmából a Nemzeti Sport is megemlékezett Puskás Ferenc csapattársáról, az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes Fekete Párducról. 

Forrás: www.nemzetisport.hu [2009-02-04]

 

Hemingway nekünk ad igazat

Egyedül a Fehérvár és a Puskás Akadémia szakmai műhelye volt az az akadémiák közül, amely nem ismerte el közvetve, hogy az MLSZ hevenyészett összetatása szakmailag értékesebb az ifiválogatottak számára, mint a saját munkájuk: nem engedtük el játékosainkat az erőszakosan, egyeztetés nélkül – és szabálytalanul – összehívott négynapos táborozásokra. Cserében az MLSZ fegyelmi eljárást helyezett kilátásba, amelyet el is indított, de persze nemigen talál fogást az FC Fehérvár döntésén, lévén, hogy éppen az MLSZ eljárása volt szabálytalan. Most úgy tűnik, egyre többen mernek szembeszállni a szövetség etikátlan és sértő eljárásával: George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonos (a klub maga is működtet futballakadémiát) nyílt levélben fejtette ki, hogy az MLSZ részéről nem volna helyes a Fehérvár és a Puskás Akadémia megbüntetése. A levélről partnerünk, az FC Fehérvár honlapja számolt be.

Forrás: www.vidi.hu [2009-01-25]

 

Viktor vendége volt Viktor

Ezzel a címmel számolt be a legnépszerűbb magyar napilap Király viktornak, a megasztár későbbi győztesének felcsúti látogatásáról. A népszerű fiatal énekes a döntőre való felkészülés hajrájában szakított időt arra, hogy meglátogassa az éppen a karácsonyi ünnepségre készülő, az Akadémia himnuszát próbáló futballistáinkat, és megmutassa nekik testközelből, hogyan iskell énekelni. Orbán Viktor karácsonyi meglepetése nagy élményt jelentett a fiúknak, a sztárvendég pedig 10-es számú, a nevére szóló mezt kapott Akadémiánk alapítójától. A felcsúti látogatás amúgy jó ómennek bizonyult Király viktor számára, hiszen két nappal később megnyerte a TV2 versenyének döntőjét, és 2008-ban ő lett az ország Megasztárja, az év hangja. Gratulálunk hozzá.

Forrás: Blikk [2009-01-07]

 

Puskás élete kötelező tananyag

A fiatal sportportál helyszíni riportban számolt be a Puskás Ferenc és az Alzheimer-kór magyar áldozatainak tiszteletére rendezett jótékonysági estről és szentmiséről. A beszámoló megemlíti, hogy örömteli volt a Puskás-akadémisták jelenléte az eseményen, s hogy a fiúk elmondták, felcsúton kötelező tananyag a legendás Puskás Ferenc élete...

Forrás: sporthirado.hu [2008-11-18]

 

Együttműködés a Tabánnal

A Tabáni Spartacus SKE és a Puskás Akadémia együttműködési megállapodásáról és az I. kerület polgármestere által is aláírt közös nyilatkozatról számol be a várnegyed hivatalos honlapja.

Forrás: budavar.hu [2008-11-18]

 

Szalai Ádám ajándékáról az nb1.hu-n

A legnépszerűbb futballportál, az nb1.hu is beszámolt vezetőink madridi látogatásáról honlapunk nyomán, és arról, hogy a Real Madrid Castilla fiatal sztárja, Szalai Ádám dedikált mezt küldött a felcsúti akadémistáknak.

Forrás: nb1.hu [2008-11-07]

 

Az Akadémiáról a Real Madrid honlapján!

Orbán Viktor és dr. Mezey György a Real Madrid elnökének meghívására tekintette meg a helyszínen a Real–Juve BL-meccset. Ha már ott voltak, természetesen meglátogatták a klub magyar csatárát, Szalai Ádámot, és tárgyaltak a jövő évi PUSKÁS-SUZUKI KUPÁRÓL is. Látogatásukról és Szalai Ádámnak a Puskás Akadémia részére küldött ajándékáról a világhírű klub, a Real Madrid honlapja is fényképes cikket közölt.

Forrás: realmadrid.com [2008-11-06]

 

Ki mint vet, úgy arat – felcsúti riport

Dénes Tamás futballszakíró a minap Felcsúton járt, hogy riportot készítsen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiáról. A Magyar Hírlapban megjelent egészoldalas írásban külön interjúban nyilatkozott terveiről Burkovits Ferencnek Bognár György, az Akadémia új szakmai igazgatója.

Forrás: Magyar Hírlap [2008-09-27]

 

Ízing újra a keretben

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján számolt be az ifjúsági Eb-selejtezőkön résztvevő végleges magyar keretről, amelynek tagja a felcsúti Ízing Martin is.

Forrás: mlsz.hu [2008-09-22]

 

Tudósítás az U19-es meccsről

Minthogy kiemelt ificsapataink, az U17 és az U19 Puskás Akadémia Fehérvár néven Székesfehérvárott játsszák bajnoki mérkőzéseiket, szereplésüket a csapat másik gazdája, az  FC Fehérvár is kitüntetett figyelemmel kíséri, és hivatalos honlapján rendre beszámol az együttes körül töréntekről. Legutóbb a hétvégi, ZTE elleni bajnokiról közölt tudósítást és fotót a vidi.hu.

Forrás: www.vidi.hu [2008-09-22]

 

Bognár György-interjú a Nemzeti Sportban

A Nemzeti Sport interjút közölt Akadémiánk új szakmai igazgatójával, Bognár Györggyel. Mivel a nyomtatott lap cikkeihez csak a regisztrált felhasználók férhetnek hozzá, honlapunkon közöltük az interjú teljes szövegét. Itt Ön is elolvashatja.

Forrás: Nemzeti Sport [2008-09-19]

 

MTK: nem volt ekkora különbség

A hétvégi ifjúsági rangadókról az MTK honlapja is beszámolt. A fölényes hazai győzelemmel végződő U17-es összecsapással kapcsolatban Tamási Zsolt, a Sándor Károly Akadémia szakmai igazgatója elmondta, hogy csalóka az eredmény, mert nem volt ekkora különbség a két, egyaránt remek csapat között.

Forrás: www.mtkhungaria.hu [2008-09-16]

 

Interjú Bognár Györggyel

A megyei napilap interjút készített a Puskás Akadémia új szakmai igazgatójával, Bognár Györggyel. A cikket a www.vidi.hu is közölte.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2008-08-28]

 

Dobogóesélyes ificsapatok

Németh János, az FC Fehérvár utánpótláscsapatainak technikai vezetője nyilatkozott a klub honlapjának, és beszélt a Puskás Akadémiával közösen indított két ifjúsági együttesről, Csucsánszky Zoltán U19-es és Vincze István U17-es tanítványairól, akikkel szenben az általános vélekedés szerint jogos elvárás, hogy dobogón végezzenek a legmagasabb osztályú hazai ifibajnokságokban.

Forrás: www.vidi.hu [2008-08-16]

 

Éremesélyesek az új ificsapatok

A megyei napilap megújult U19-es csapatunkról közölt cikket. A csapat edzője Csucsánszky Zoltán, és a korábbi felcsúti fiúk a két szervezet együttműködésének keretében fehérvári játékosokkal egészültek ki, erősödtek meg. Ugyanez igaz az U17-esekre is, akik ugyancsak a Fehérvár jogán indulnak az országos kiemelt bajnokságban, s ahogyan a cikkben Varga István szakmai igazgató fogalmaz, mindkét együttes éremesélyes.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2008-08-07]

 

A 93-asok is a Hírlapban

Az algyői Kész-kupán való szereplésünkről is beszámolt a megyei napilap, amint arról honlapunk is tudósított, Dobos Barna tanítványai a harmadik helyen végeztek a győriek és a szombathelyiek mögöt az akadémiák tornáján.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2008-08-07]

 

A Fehérvár-Felcsút együttműködésről

Az FC Fehérvár és a Puskás Akadémia szakmai együttműködési megállapodásáról, amelyet július 17-én írtak alá a felek, a legtöbb hírforrás beszámolt a távirati iroda híhére hivatkozva. Ehelyütt a Telesport hivatalos honlapjáról idézzük a megállapodás hírét.

Forrás: telesport.hu [2008-07-18]

 

A Honvéd kapusa lett a legjobb

A Budapest Honvéd hivatalos hoblapja beszámolt arról, hogy a klub U17-es kapusát, Juhász Gergelyt választották a jelenlévő hazai és külföldi szakemberek a PUSKÁS-SUZUKI KUPA legjobb kapusának. A fiatal kapus legendás (és a Honvédban is történelmet író) elődeitől, Grosics Gyulától, és Disztl Pétertől vehette át a díjat, amellyel egyiptomi utazás jár együtt.

Forrás: honvedfc.hu [2008-07-05]

 

A PUSKÁS–SUZUKI KUPA a Honvéd honlapján

A hétvégi PUSKÁS–SUZUKI KUPA beharangozója került a Budapest Honvéd főoldalára első számú hírként kedden.

Forrás: Budapest Honvéd Online [2008-06-11]

 

Mintha zene szólna...

A Nemzeti Sport nyomtatott változatában múlt vasárnap megjelent Orbán Viktor-intetrjú szövegét kétszeres terjedelemben, vágatlanul közölte a sportnapilap internetes kiadása szerdán, sokáig ez a cikk volt a vezető sztori az oldalon. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója a beszélgetésben azt is hangsúlyozta, hogy hisz a magyar futball feltámadásában, többek között az intézményünkben folyó munkának köszönhetően.

Forrás: Nemzeti Sport Online [2008-06-05]

 

A Nemzeti Sport Online a Tajti-csapatról
A Puskás Akadémia U15-ös csapatának a Nike Premier Kupa európai döntőjén bemutatott bravúros szerepléséről ír részletesen a Nemzeti Sport internetes kiadása. Forrás: NSO [2008-05-18]

 

Varga István nyilatkozata a Samsungsporton
A Nike felcsúti sajtótájékoztatója alkalmából szólaltatta meg a fiatal, de sikeres sportportál Akadémiánk szakmai igazgatóját, Varga Istvánt, mégpedig nem írott, hanem televíziós műfajban. Forrás: samsungasport.hu [2008-05-15]

 

A Nike-kupa győzteseit köszöntötte a Vidi
A Paks elleni bajnokin (amelyen sorrendben hetedszer nyert az FC Fehérvár) köszöntötték a Puskás Akadémia Nike Premier Kupa-győztes csapatát. A fiúk egy-egy, a nevükkel ellátott Fehérvár-mezt kaptak ajándékba, valamint köszöntötte őket a publikum és a hangosbemondó. U15-ös csapatunk a magyarországi elsőség után az európai döntőre készül, amely május végén esedékes Lengyelországban. Forrás: www.vidi.hu [2008-05-01]

 

A PUSKÁS-SUZUKI KUPA az NSO-n
A sportnapilap internetes kiadása is beszámolt a PUSKÁS-SUZUKI KUPÁT bejelentő budapesti sajtótájékoztatóról. Forrás: Nemzeti Sport Online [2008-04-23]

 

Puskás vállán állunk
Puskás vállán állunk – idézi címében Orbán Viktort, Akadémiánk alapítóját a Magyar Nemzet internetes kiadása a PUSKÁS-SUZUKI KUPA bejelentéséről beszámoló cikkében. Forrás: Magyar Nemzet Online [2008-04-23]

 

Felcsútra jön a Real Madrid
Az egyik legolvasottabb internetes hírportál, az index.hu főoldalán számol be a PUSKÁS-SUZUKI KUPA megalakításáról. Forrás: Index.hu [2008-04-23]

 

Torna Öcsi bácsi emlékére
A Budapest Honvéd FC hivatalos honlapja fényképes tudósítással számol be a PUSKÁS-SUZUKI KUPA megalapítását bejelentő sajtótájékoztatóról, amelyen Öcsi bácsi magyarországi klubját George F. Hemingway személyesen képviselte. Forrás: Budapest Honvéd Online [2008-04-23]

 

Fociakadémia a felcsúti határban

A Népszabadság Hétvége mellékletének kiemelt oldalán kolumnás riportban mutatja be Akadémiánkat Cseri Péter, a lap Fejér megyei munkatársa. A részletes írásban megszólal többek között Mészáos Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke és Orbán Viktor az alapító is. Az írást a Népszabadság a helyszínen készített fotókkal egészítette ki, ezeken többek között a világon egyedülálló, Mezey György által tervezett tesztcsarnok látható. Cseri Péter riportját a lap internetes kiadása is átvette.

Forrás: Népszabadság [2008-04-19]

 

A megyei lap terjedelmes cikke
Fényképes, terjedelmes beszámolókt közölt a Nike-Preimier-kupán aratott sikerünkről a megye első számú fóruma, a Fejér Megyei Hírlap. Matók Jánosnak a nyomtatott verzióban megjelent írása a lap internetes oldalán is olvasható, ideklikkelve honlapunk látogatói is elolvashatják a Hírlap beszámolóját. Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2008-04-10]

 

Lelkes beszámoló a footballtop21.com-on
A futballszakma első számú honlapja, az fbt21.com részletes beszámolót közöl a Nike Premier-kupáról, egyenként szólva a döntőben résztvevő csapatokról is, fotósorozatot közölve az eseményről. Forrás: www.footballtop21.com [2008-04-08]

 

Az Index híre honlapunk nyomán

A kissé sarkított és hangzatos cím alatt az egyik legolvasottab internetes hírportál is beszámolt a Tajti-fiúk sikeréről, a Nike Premier-kupa megnyeréséről. Jórészt honlapunk beszámolója nyomán: köszönjük.

Forrás: index.hu [2008-04-07]

 

A Nemzeti Sport Online-on a kupagyőztesek

A legolvasottabb magyar sporthonlap címoldalán is felbukkant a hír: a Puskás akadémia nyerte az Nike Premier-kupa idei magyarországi sorozatát. Reméljük, a fiúk teljesítménye még sokszor a lapok hasábjaira segíti majd az Akadémia nevét, és bízunk abban is, hogy a játékosaink sem utoljára szerepeltek az újságban.

Forrás: nemzetisport.hu [2008-04-07]

 

A Nike Premier-kupa-győzelmünkről a Vidi honlapján

Nagy sikert ért el a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tizenöt éven aluliakból álló csapata azzal, hogy megnyerte a korosztály legrangosabb klubtornáját, a Nike Premier-kupát, pontosabban annak magyarországi küzdelmeit, s ezzel bejutott az európai döntőbe. A sikerről nagy terjedelemben számol be az FC Fehérvár hivatalos honlapja.

Forrás: www.vidi.hu [2008-04-06]

 

Nagyszabású cikksorozat az Akadémiákról
Az egyik legolvasottabb magyar hírportál, a kritikus, szókimondó hangvételéről ismert index.hu közöl cikksorozatot a magyarországi labdarúgó akadémiákról, köztük intézményünkről, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiáról. Az első rész március 21-én, pénteken került fel a honlapra, a napokban folytatás várható sok-sok, akadémiánkról szóló információval és itt készült fotókkal. Forrás: Index [2008-03-22]

 

Az NSO-n is a partnereinkről
Az ország kölünböző régióiban csatlakoznak Akadémiánkhoz újabb és újabb együttműködő partnerek A legújabb megállapodásról, a Halászi Focisulival kötött szerződésről a sportnapilap internetes kiadása is beszámolt. Forrás: Nemzeti Sport Online [2008-02-27]

 

Három 16 éven aluli a felnőtteknél
A Nemzeti Sport Szíjjártó Istvánnal közöl interjút. A hosszú évek óta Felcsúthoz kötődő szakember januártól az első csapat munkáját irányítja, s így kénytelen volt elhagyni az Akadémia U17-es együttesét, amellyel eddig dolgozott. Az interjúból azonban kiderül, hogy így sem marad fiatalok nélkül, hiszen egy sor tehetséges akadémista szímíthat a tavasszal bevetésre a felnőttek között... Az újságban megjelent cikket az Interneten keresztül, előfizetéssel lehet elolvasni, de a2008. február 23-án, szombaton megjelent interjú teljes szövegét közöljük a puskasakademia.hu főoldalának cikkei között. Forrás: [2008-02-24]

 

A Felcsút SE visszaveszi a proficsapatot
A keddi Nemzeti Sport és a Fejér Megyei Hírlap egyaránt interjút közöl Orbán Viktorral, a Felcsút SE elnökével, aki ezúton jelentette be, hogy az általa irányított sportegyesület visszavásárolja a felcsúti profi futballcsapatot működtető Kft-t, s mivel nem tartja reálisnak a korábban kitűzött, NB I-be való feljutásra vontakozó célokat, szerényebb keretek között, gyengébb játékoskerettel dolgozik tovább a klub. Nem dolgozik tovább Felcsúton a korábban a feljutásra szerződő Urbán Flórián, az eddigi vezetőedző sem, noha Orbán Viktor nagyra tartja a munkáját és a szakértelmét. A két interjú szerzői egyaránt tudni vélik, hogy az új vezetőedző az első csapatnál Szíjjártó István lesz, aki már korábban is edzette a falu legjobbjait, legutóbb pedig a Puskás Akadémia U17-es együttesének szakvezetője volt. Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2007-12-11]

 

Európa szakmailag legizgalmasabb központja
Helyszíni tudósításában L. Pap István, a Duna Televízió riportere arról beszélt, hogy Felcsúton a dr. Mezey György vezette szakmai stáb a futballképzésben ötvözi Puskás Ferenc és társai hagyományait (vagyis a napi sok-sok órányi focit) és a legmodernebb fejlesztéseket, vagyis a most bemutatott gyakorlópálya-rendszert. (A tudósításhoz kattintson a 2007. szeptember 27-én, 18.23-kor sugárzott sportösszefoglalóra!) Forrás: Duna TV [2007-09-29]

 

Napi négy óra foci
A Magyar Hírlap az Akadémia–Újságírók meccsen a pályán is jelen volt Kiss László szerkesztő, a korábbikitűnő futballista révén, s a helyszínről számolt be az új gyakorlópálya-rendszer létrehozásáról. Forrás: Magyar Hírlap [2007-09-28]

 

A felcsúti Zidane
A pénteki Blikk a címlapon számol be arról, hogy Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója többhónapos kihagyás után futballozott ismét az intézmény médianapja alkalmából, s az újságírók elleni győzelemből két parádés góllal vette ki a részét. A napilap tudósítója, Pataki Nóra a gyakorlópálya-rendszer bemutatásáról is említést tesz. Forrás: Blikk [2007-09-28]

 

A megvalósult szabadalom
A sportnapilap képpel és tudósítással számolt be arról – az Akadémia–Újságírók meccsen is résztvett Kemény Krstóf révén – , hogy a felcsúti médianap alkalmából bemutatkozott a nagyközönségnek az új, Mezey György-féle gyakorlópálya-rendszer. A cikket sajnos csak fizetés ellenében olvashatják a lap honlapjára látogatók.  Forrás: Nemzeti Sport [2007-09-28]

 

Helyszíni riport az elnökválasztásról
Az internetes újság helyszíni riportban számolt be a Felcsút SE keddi elnökválasztásáról. Forrás: origo.hu [2007-09-28]

 

Álomszerű hely
A népszerű megyei napilap méltatja, hogy a megyében a híres agárdi MTK-kollégium után Felcsúton is kitűnő futballnevelési bázis jött létre, egy olyan hely, amely álomszerű feltételeket biztosít a (futballozini) tanulni vágyók számára. Forrás: Fejér Megyei Hírlap [2007-09-28]

 

Nyílt nap a Puskás Akadémián
A Puskás Akadémia alapítójának honlapja tudósítást és képriportot is közölt a felcsúti médianapról. Forrás: orbanviktor.hu [2007-09-28]

 

ORTT támogatást kaptunk
Az Index hírpotál arról számol be, hogy kommunikációs csapatunk megpályázott és megnyert kétmillió forint támogatást az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT) egy összességében hatmillió forintos projektre. Forrás: index.hu [2007-09-20]

 

Közgyűlés lesz Felcsúton
A hírportálok többsége, így a Nemzeti Sport internetes verziója is beszámol a Felcsút SE várható közgyűléséről és Orbán Viktor döntéséről, azaz, hogy elfogadja a jelöltséget az elnöki posztra. Forrás: nemzetisport.hu [2007-09-18]

 

A közgyűlésről az Indexen is
A szeptember 25-re tervezett közgyűlésről az Index hírportál is beszámolt. Forrás: index.hu [2007-09-18]

 

Alulról kell építkezni

Akadémiánkról közölt cikket a Népszava, kiemelve, hogy hamarosan a Mezey-féle tesztpálya is elkészül Felcsúton, s hogy nagyon komoly szakmai és nevelőmunka folyik az intézetben.

Forrás: nepszava.hu [2007-09-11]

 

Borsorozat az Aranycsapat tiszteletére
Minőségi egri borkülönlegességek viselik mostantól az Aranycsapat tagjainak nevét. Csutorás Ferenc borász egy legendás barátságot elevenít fel a gesztussal. Forrás: Blikk.hu [2007-09-01]

 

Sebességváltás II.

A sikeres utánpótlás képzés biztosítéka a tömeg. A futballozó gyerektömeg. Amely megvan Brazíliában,Argentínában, Afrikában, Európa nagy futballnemzeteinél: Spanyolországban, Angliában, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezekben az országokban a népesség minimum 10%-a futballozik, igazolt labdarúgó! Magyarországon ez a szám az 1%-ot sem éri el!

Forrás: footballtop21.com [2007-08-16]

 

Sebességváltás a Puskás Akadémián

Húsz év munkája kelt életre. Egy új oktatási módszert repített útjára a Puskás Akadémia Felcsúton. Egy szabadalom, melynek megálmodója maga sem hitte, hogy ebben az ellenséges futball közegben egyszer gyakorlati valósággá válik a Magyar Tudományos Akadémián védett disszertációja.

Forrás: footballtop21.com [2007-08-15]

 

Orbán Viktor lesz a Felcsút SE elnöke
Felcsúton szétválik a profi és az amatőrsport. A jövőben csak az amatőrökkel és a neveléssel foglalkozó Felcsút SE társadalmi elnöke Orbán Viktor lehet. Forrás: blikk.hu [2007-07-10]

 

Magical Magyar's birthday honour

The Hungarian Football Federation marked what would have been their favourite son's 80th birthday by opening the Ferenc Puskás Football Academy.

Forrás: UEFA [2007-04-03]

 

Kopa Felcsúton - Interjú Puskás madridi klubtársával

Meglehet, csupán a véletlen műve, de a futball óriásai közül sokan kis emberek. Sőt: kisemberek. Ráadásul Puskás Ferenc, Diego Maradona, Lionel Messi és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia megnyitójának legnevesebb díszvendége, Raymond Kopa egyformán 169 centi magas, pontosabban alacsony, s valamennyien szegény családból indultak világhódító útjukra. A futball „Napóleonja” sok mindenben hasonlít a kis korzikaira, mint kiderült, még abban is, hogy napjainkban ő is korzikai… Felcsúton vele beszélgettünk.

Forrás: Nemzeti Sport [2007-04-02]

 

Márványban a legendás bal

Miközben a világ Puskás Ferenc nyolcvanadik születésnapjára emlékezett, nagy nap volt a vasárnapi a felcsútiak életében. Ennyi híresség még sohasem járt egy napon a barátságos kisvárosban. Tódultak az emberek, a futballpályát körülölelő utcák már úgy néztek ki, mintha búcsút rendeznének a környéken: a gyerekek fel-alá rohangáltak a különféle mezekben, a férfiak a futballról beszélgettek, mindeközben az aláírásvadászok sorra gyűjtötték be a becsesebbnél becsesebb autogramokat. Csak az a néhány, Arsenalmezbe öltözött kisfiú nyújtogatta hiába a nyakát.

Forrás: Nemzeti Sport [2007-04-02]

 

Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát

A legendás futballista születésének 80. évfordulóján, vasárnap ünnepélyes keretek között felvette Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás játékosának nevét a felcsúti Labdarúgó Akadémia.

Forrás: Népszabadság Online [2007-04-02]

 

80 éve született Puskás Ferenc

1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, minden idők legjobb magyar labdarúgója. Bár minden hivatalos okmánya április 2-át jelölte meg születése napjaként, később hitelt érdemlően bebizonyosodott, hogy szülei adtak meg mindenhol egy nappal későbbi dátumot világrajövetele időpontjaként.

Forrás: MLSZ [2007-04-01]

 

Neves díszvendégek a megnyitón

Április 1-jén lenne 80 éves Puskás Ferenc. A legendás Öcsi bácsi születésnapján kerül sor a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyitóünnepségére Felcsúton.

Forrás: MLSZ [2007-03-23]

 

Orbán Viktor a futball felé fordult

A negyvennégy éves, a másodosztályban vezető Felcsút igazolt labdarúgója, Orbán Viktor tudja, hogyan lehetne sikeres a magyar válogatott. Egy futballakadémiát ő maga is létrehozott, és bízik benne, az intézmények egészséges versenye közösen fellendíthetik a megutált sportágat. Felcsúton félkatonai viszonyok közt nevelik a tehetségeket, akik karatketerének formálásban is részt vennének. A szakmai programot külföldi szakemberekkel együtt alakítják ki, külön szabadrúgásórák is lesznek. Az egykori miniszterelnök a jugoszláv mintát követhetőnek tartja.

Forrás: Index.hu [2007-03-23]

 

Elitiskola a láthatáron

Bárcsak egyre több profi, bentlakásos futballakadémia működne Magyarországon! – hallható mindenfelől, amióta az MTK agárdi létesítménye létezik. A Sándor Károly Akadémia sokáig valóban páratlan volt, de a helyzet megváltozott: induló sorozatunkban elsőként a felcsúti műhelyt mutatjuk be.

Forrás: Nemzeti Sport [2007-01-26]

 

kibomlo kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Ma ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

SZEOL SC - Puskás Akadémia FC
1-1
Komárom VSE - Puskás Akadémia FC II
0-5
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Bakonycsernye
3-3
Csákvár - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 (leány)
0-5
KISE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 (leány)
0-5
Balatonfüred - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 (leány)
0-1
Illés Akadémia-Haladás - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15
1-3
Illés Akadémia-Haladás - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14
0-1
Puskás Akadémia FC - Békéscsaba 1912 Előre
3-0
Puskás Akadémia FC II - Videoton II
2-0
További eredmények
Hírlevél