megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP
HUN ENG

A Flamengo nyerte a hatgólos thrillert


Óriási küzdelemben, remek színvonalú, fordulatos mérkőzésen 4–2-re maradtunk alul a CR Flamengóval szemben a XII. Puskás–Suzuki-kupa döntőjében.

Győztes csapaton ne változtass! – ez lehetett a két vezetőedző mottója a XII. Puskás–Suzuki-kupa döntője előtt, a trénerek ugyanis mindketten az előző, egyaránt 2–0-s sikerrel végződött mérkőzésen látott kezdőt küldték pályára. Flamengo-helyzettel kezdődött a találkozó: egy jobbról beívelt labdára a középcsatár Ryan érkezett az ötösünk sarkánál, de perdítésébe bele tudott kapni Vaits Marcell. Az 5. percben Nagy Lorenzó lőhetett a brazil tizenhatos előteréből, de lökete a jobb kapufa mellett hagyta el az alapvonalat.

A 8. percben némileg váratlanul vezetéshez jutott a Flamengo: Wiversonnal szemben szabálytalankodtunk a bal oldali alapvonaltól mintegy öt méterre, a pontrúgásnak Joao Pedro futott neki, s mesterien csavart Vaits kapujának bal felső sarkába (0–1).

A 14. percben kis híján sikerült az egyenlítés: egy jobb oldlai akció végén a tizenhatoson kilalkult kavarodásban a labda Ominger Gergő elé került, aki egyből lőtt, de Bernardo reflexmozdulattal, lábbal hárított. A 20. minutumban a Fla szerehetett volna gólt: a csapatát a legutóbbi meccsen döntőbe lövő Wiverson cselezte be magát a tizenhatosunkra, lövése centikkel ment a keresztléc fölé.

A kihagyott brazil lehetőség egyből felrázta a mieinket, olyannyira, hogy kiegyenlítettünk: Komáromi György száguldott le a jobb oldalon az alapvonalig, középre adását a szépen visszalépő Vizler László egyből a léc alá bombázta (1–1).

A találattól vérszemet kaptunk, s a 29. percben megfordítottuk a találkozót: a tornán végig bombaformában futballozó Komáromi megint megverte a brazilok bal oldalát, középre lőtt labdájára Bernard kivetődött, a brazil kapusról a labda a berobbanó Nagy Lorenzóra, róla pedig a hálóba pattant (2–1).

A második félidő sajnos nem úgy kezdődött, ahogy reméltük: a Flamengo igencsak rákapcsolt, s a 33. percben előbb Wiverson lőtt kapufát, majd egy bal oldali brazil szöglet után a tizenhatosunkon belül az előrehúzódó középhátvéd, Kaiky elé került a labda, aki közvetlen közelről Vaits kapujába préselte azt (2–2).

A 45. minutumban a rióiak első góljának szerzője, Joao Paulo húzott el a bal szélen, lövőhelyzetbe is került, ám szerencsénkre jócskán a jobb kapufa mellé durrantott. Kisvártatva Komáromi esett el a brazil tizenhatoson belül, de a játékvezető továbbot intett.

Az 54. percben jött a hidegzuhany:  Diego Damasceno tért ölelő indítására Ryan csapott le, elhúzott védőink mellett, és higgadtan lőtt Vaits hálójába (2–3). A baj nem jár egyedül: két perccel később a dél-amerikaiak balhátvédje, Richard adott középre, centerezése a becsúszó Vita Dánielről került a kapunkba (2–4), ezzel biztossá vált, hogy a XII. Puskás–Suzuki-kupát és minden idők talán legszínvonalasabb döntőjét a Flamengo nyerte.

XII. Puskás–Suzuki-kupa, döntő

Puskás Akadémia–CR Flamengo 2–4 (2–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 2019. június 10.

Vezette: Pintér Cs. (Tóth II, Buzás)

Gól: Vizler, (21.), Nagy L. (29.) ill. Joao Paulo (8.), Kaiky (33.), Ryan (54.), Vita (56. - öngól)

Sárga lap: Berekali (16.), ill. Leonardo Xavier (10.), Richard (37., 60.)

Kiállítva: (Richard, 60.)

PFLA: Vaits – Kucsván Mi. (Suciu, 59.) Szujó, Vita, Berekali – Sipos G., Posztobányi – Komáromi Gy., Ominger, Nagy L. (Kalmár B., 49.) – Vizler.

Flamengo: Bernardo – Micael, Diego Damasceno, Kaiky, Richard – Leonardo Xavier – Wiverson (Leonardo, 60.), Arthur, Daniel Campos (Nicollas Gibaldi, 56.), Joao Pedro – Ryan (Werton, 61.).

Pontot csentünk a Groupamából

Jó volt a helyzetkihasználásunk, és emberhátrányban...

Jól jöttünk ki a második félidőre

Szakvezetőnk értékelte az FTC elleni pontszerzést.

Tompák voltunk, de kiéleződtünk

Spandler Csaba sajnálja, hogy rögzített szituáció után...

TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Flamengo win six-goal thriller to claim Puskás Suzuki Cup!


Ahead at half-time, Puskás Academy succumbed to three second-half goals as Flamengo won an entertaining final 4-2 to claim Puskás-Suzuki Cup glory.

Neither head coach made any changes to their side’s line-up from their final group-stage matches, both teams having won 2-0 to secure a place in the final.

The first half ebbed and flowed, the teams taking it in turns to threaten their opponents’ goal. First, Ryan Luka forced Marcell Vaits into an early save before Lorenzó Nagy fired just wide at the other end. Flamengo drew first blood though, taking an eighth-minute lead courtesy of João Pedro, who scored with a free kick from an acute angle from near the by-line on the left.

Puskás Academy almost levelled in the 14th minute, Bernardo saving from Gergő Ominger after the ball had broken to the midfielder in the box. Flamengo were next to try, coming close to doubling their lead in the 20th minute as Wiverson danced through the defence on the right, cut inside and fired inches over the bar.

The Brazilians were made to pay just two minutes later, György Komáromi bursting clear on the right, skipping past a challenge and squaring for László Vizler to sweep the ball past Bernardo and into the net. The hosts were ahead a minute before half-time, Lorenzó Nagy on hand to bundle the ball over the line after Bernardo had parried a Komáromi cross from the right into his path, Zoltán Szélesi’s team 2-1 ahead at the break.

Flamengo came back strongly in the second half, ultimately scoring three goals to which Puskás Academy had no answer. João Pedro came within inches of scoring his second of the match in the 33rd minute, his shot coming back off the upright with Vaits well beaten. The 'Rubro-Negro' didn’t have long to wait though, Kaiky the first to react when the ball fell kindly for him following a corner on the left a minute later, stabbing the ball past the helpless Vaits from 4 yards out.

Flamengo were ahead in the 54th minute, a long, raking pass from Diego Damasceno falling beautifully for Ryan Luka, the forward scoring with a coolly-taken shot into the bottom-left corner. The match was over as a contest two minutes later, Vita putting a cross from Richard through his own net to give Flamengo a two-goal cushion.

The Brazilians finished the match with ten men, Richard receiving a second yellow card late on, but there was scant time for a comeback and Flamengo should have had a fifth when Wiverson, in behind the Puskás defence, shot straight at Vaits with a teammate better placed for an easy finish.

XII. Puskás-Suzuki Cup, final

Pancho Aréna, Felcsút, 10 June 2019

Puskás Academy 2-4 Flamengo (HT: 2-1)

Goalscorers: PUS: Vizler (22.), Nagy (29.); FLA: João Pedro (8.), Kaiky (34.), Ryan (54.), Vita (56. own goal)

Puskás Academy: Vaits – Kucsván Mi. (Suciu, 59.) Szujó, Vita, Berekali – Sipos G., Posztobányi – Komáromi Gy., Ominger, Nagy L. (Kalmár B., 49.) – Vizler.

Flamengo: Bernardo – Micael, Diego Damasceno, Kaiky, Richard – Leonardo Xavier – Wiverson (Leonardo, 60.), Arthur, Daniel Campos (Nicollas Gibaldi, 56.), João Pedro – Ryan (Werton, 61.)

 
Pontot csentünk a Groupamából

Jó volt a helyzetkihasználásunk, és emberhátrányban...

 
Jól jöttünk ki a második félidőre

Szakvezetőnk értékelte az FTC elleni pontszerzést.

 
Tompák voltunk, de kiéleződtünk

Spandler Csaba sajnálja, hogy rögzített szituáció után...

More news

PAFC - Gyirmót FC Győr

december 11. | 15:45 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Gyirmót FC Győr

MECCSINFÓ nyilnyil

december 11. | 15:45 | Pancho Aréna

PAFC - Gyirmót FC Győr

december 11. | 15:45 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia U15 (leány)  0-13
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia U17 (leány)  0-18
Puskás Akadémia U14 - MTK Budapest  5-1
BVSC-Zugló - Puskás Akadémia FC II  2-0
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  0-2
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  4-1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19 (leány)  1-0