Dél-amerikai siker a latin rangadón
201906. 07.
A mérkőzés nagy részében nagy fölényben játszó Flamengo 1–0-ra verte a négyszeres PSK-győztes Real Madridot.
A tavalyi bronzérmes Flamengo volt a Honvéd ellen 1–0-s vereséggel kezdő Real második ellenfele, s a brazilok elég hamar nyilvánvalóvá tették, hogy a királyiaknak ezen a találkozón is meg kell szenvedniük a pontért-pontokért. Az 5. percben csa Lisardo Antequera kapus reflexei mentették meg a habfehéreket a góltól, miután Wiverson fejezett be egy szép szólót jó lövéssel. Tizenhárom minutummal később egy szöglet után Arthur célozta meg a madridi kaput, ám életerős lövését Bruno Iglesias blokkolni tudta – továbbra is a dél-amerikaiak voltak fölényben, végig nyomás alatt tartva a habfehér ifjoncokat. A pressziónak a félidő utolsó percében jött meg az eredménye, amikor Wiverson kényszerítőzött Daniel Camposszal, a játékmester leheletfinoman emelte vissza a zsugát a középre befutó jobbszélső elé, aki elsőre Antequerába, a kipattanóból pedig a kapuba lőtt (1–0).
A második félidő eleje is a brazil fölény jegyében telt, előbb a középcsatár Ryan emelt ziccerben Antequera kezébe, majd Wiverson passza után Joao Pedro kapuba tartó lövését blokkolták a spanyolok. A 43. percben fordított felállásban dolgoztak a riói szélsők: ezúttal Joao Pedro volt a feladó, Wiverson pedig a befejező, ám a Real dús hajú balbekkje, De la Vibora az utolsó pillanatban szemzációs becsúszással mentett. A szőke fürtös védő eztán szabadrúgásból veszélyeztette Bernardo kapuját, ám tizenhat méteres próbálkozása centikkel a felső léc fölött hagyta el a játékteret. A hajrában az egyenlítésért mindent megtéve fölénybe került, ám csak helyzetecskékig jutott, így a Fla a tavalyi tornát is beleszámítva zsinórban negyedik PSK-s győzelmét aratta, a Real Madrid pedig egészen biztosan nem lehet ott a döntőben.
KÉPGALÉRIA!
XII. Puskás–Suzuki-kupa, B-csoport
CR Flamengo–Real Madrid CF 1–0 (1–0)
Felcsút, Puskás-pálya, 2019. június 7.
Vezette: Berényi (Kovács G., Gordos)
Gól: Wiverson (30.)
Sárga lap: Garzón (1.)
Flamengo: Bernardo – Micael, Diego Damasceno, Kaiky, Richard – Leonardo Xavier – Wiverson, Arthur, Daniel Campos, Joao Pedro (Werton, 47.) – Ryan (Pablo, 57.).
Real Madrid: Antequera – Martí, Asensio, Garzón, De la Vibora – Keita (Munoz, 49.), Rey, Nakai (Buenadicha, 37.), Jiménez (Parrodo, 49.) – Salazar, Iglesias (Guerrero, 37.).
Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...
Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...
Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.