megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Beindultak az utánpótlás-bajnokságok

Beindultak az utánpótlás-bajnokságok

Az U19-esek ikszeltek, az U16-osok kikaptak a Ferencváros vendégeként. Az U14 és az U15 közben felkészülési meccset játszott, az U17 MTK elleni bajnokija pedig elmaradt. 

Utánpótlás

#U19 #U16 #U15 #U14

⏲ 2023-02-25

A korábban bevezetett lebonyolítás alapján az ősszel legjobban szereplő csapatok tavasszal az A jelű csoportban folytatják. Így tett az U19-es csapat is, mely – bár vezetett – végül megosztozott a pontokon a listavezető Fradival, mely hat pontot hozott magával tavaszra.

U19-es bajnokság, A csoport, 1. forduló

Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 1–1 (0–1)

Gól: Szabari

Sárga lap: Koch

Kiállítva: Lestál (FTC, 79.), illetve Oszadcsij (61.)

Gazdag – Kun, Kubicsek, Umathum, Markgráf, Koch, Oszadcsij, Somfalvi, Piscsur, Pataki, Szabari

Csereként pályára lépett: Orján, Jacsó

Körtvélyesi István vezetőedző: 

„Mezőnyben kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Inkább a fizikalitás dominált, sok volt a párharc. A labdaszerzésünk jól működött, átmenetekben gyorsak és fegyelmezettek voltunk, szóval azt kaptam, amit vártam. A mérkőzés végeredményét viszont befolyásolta a felesleges kiállítás. Helyzetek számában viszont jobbak voltunk, mint az FTC, ezért gratulálok a mutatott játékhoz, és a fegyelmezett magatartáshoz.

Az U17-esek meccse elmaradt, az U16-osok pedig szintén a Népligetbe utaztak, ahonnan egy súlyosabb vereséggel távoztak.

U16-os bajnokság, A csoport, 1. forduló

Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 6–3 (4–1)

Gól: Magyarics, Mondovics (2, az egyiket büntetőből) 

Bozó – Mészáros, Vitályos, Mondovics, Kenéz, Somogyi Á., Magyarics, Varga, Nagy, Schnaider, Tiscsuk

Csereként pályára lépett: Lukács, Tóth, Vata, Zahorán, Lovász

Kiss Márton vezetőedző: 

„Egy küzdelmes, de jó tempójú mérkőzést játszottunk, ahol jó minőségű futballt játszottunk, amikor nálunk volt a labda, azonban sok és nagy védekezési hibát vétettünk, melyeket az ellenfelünk minden alkalommal góllal tudott kihasználni.”

U15-öseink bajnoki főpróbát tartottak.

U15-ös nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia–Topolya SC (vajdasági) 3–0 (3–0)

Gól: Szűcs (2), Vajagic

Balogh - Balog, Dévényi, Budai, Sántha - Hustei, Pfaifer, Szűcs - Phan Duy Duong, Vajagic, Rabi.

Csereként pályára lépett:

Pintér, Mészáros, Poór, Gulyás, Tóth

Lednitzky András vezetőedző:

„Örülünk, hogy sikerült az utolsó felkészülési mérkőzésünket győzelemmel zárni. A srácok az elmúlt hetekben remekül edzettek, és ennek a sok jó egyéni teljesítmény mellett minőségi játék lett az eredménye a mai napon.”

Az U14-esek az akadémiánkra látogató a Dortmund korábbi játékosa által meglapított lengyel BVB 09 Lukasz Piszczek Akadémia korosztályos csapatával mérkőztek meg. 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia–BVB 09 Lukasz Piszczek Academy 9–1 (4–1)

Gól: Görög (4), Somogyi T. (2), Serbin, Moldován, Sebestyén

Almási - Németh-Hám, Finta, Boda, Papp - Somfalvi, Erdei, Somogyi - Hódi, Görög, Serbin

Csereként pályára léptek: Sebestyén, Ölbei, Moldován, Pálmai, Nagy

Deák Zsolt vezetőedző:

„Nagy mezőnyfölényben játszottunk a fizikálisan gyengébb ellenfelünkkel szemben. Nagy örömünkre visszaköszöntek az edzésen gyakoroltak. Gratulálok a gyerekeknek a mai teljesítményhez!”

(a borítókép egy korábbi meccsen készült)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1