megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Újabb lépés előre

A PAFC II a felkészülés második hetét a megye I-es Abda ellen 4–1-re megnyert edzőmeccsel zárta. 

Nagy Ádám edző ezúttal egy órát adott a kezdőcsapat tagjainak, ezután jöttek a zömében U19-es játékosok. A hidegben itt-ott csikorogtak a kerekek, be-becsúszott néhány védekezési hiba, de most még ezek is belefértek. Az elején két rögzített szituáció után voltunk eredményesek, először egy szöglet után szereztük vissza gyorsan a labdát, majd Bakos ismételt beadása már gólt eredményezett, Vajdát ugyanis nem fogták kellő eréllyel, majd Magasföldi csavart lazán a kapuba egy szabadrúgást. Ezen kívül is adódott helyzet, sőt, egy kapufát is lőttünk, de a szünetre maradt a 2–0 ide a Győr-Moson-Sopron megyei (az első osztályban 9. helyen álló) rivális ellen.

A második félidőben a fiatalok beállása után több veszélyes kontránk is adódott, ezekből Vékony, illetve az ismét betaláló Szabari volt eredményes, de egy pontrúgás után sajnos mi is kapituláltunk hátul, ami nem volt örömteli. A heti terhelést azonban most is megkapták a játékosok, akik között még nem voltak ott az NB I-es kerettel edzőtáborból épp visszatérő játékosok. Közülük Babós Levi és Dusinszki Szabi a kispad mögött állva szurkolt a társaknak. Nem lehett már itt Szabó Valentin sem, a kárpátaljai támadónk ugyanis Soroksárra igazolt, Major Marcellt és Jevhenij Kicsunt pedig az NB I-es csapat kölcsönadta (Nyíregyháza és Gyirmót lett az állomáshelyük). 

Ez a meccs most inkább arról szólt, hogy a korosztályos játékosok szokják a futball miliőjét, a játék minőségének javítására pedig lesz még néhány hét. Menni kell tovább!

Felkészülési mérkőzés:

Puskás Akadémia FC II–Abda SC VVFK BAU 4–1 (2–0)

Gól: Vajda, Magasföldi, Vékony, Szabari

Összeállítás:

Gazdag – Makara, Vajda, Fodor, Bányai – Bakos, Demeter, Vékony – Vizler, Magasföldi, Oszadcsij

Csereként pályára lépett:

Perczeld, Koch, Umathum, Markgráf, Kun – Czár, Somfalvi, Barkóczi – Juricic, Szabari, Pataki

Nagy Ádám vezetőedző értékelése:

„Két dologra fókuszáltunk: az ellenfél térfelén való támadásszervezést és a saját térfélen történő védekezést, majd az átmeneteket gyakoroltuk. Nyilván formálódik még a csapat, sok mindent szinte a nulláról kell kezdeni. Van bennem hiányérzet, és lesz is még, de két hét kemény munka után ott tartunk erőnlétben és játékban, ahol vártuk. Van még három hét, a hibák nagy részét ki kell küszöbölnünk.”

Puskás Magazin: visszanézhető a májusi adás

Elkészült a legújabb adás, a videót a cikkbe ágyazva...

Beléptünk az aranykapun! – videó

Hét év után újra bajnoki aranyérmes lett U19-es csapatunk...

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1