megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

NB III: Gólzáporos győzelemmel búcsúztatta az óévet a PAFC II.

Nyolcat lőttünk a Csornának, Magasföldi mesternégyesig jutott az őszi szezon utolsó mérkőzésén.

A Nyugati csoport 18. helyezettje csak az első negyedórában tudta tartani a lépést Nagy Ádám tanítványaival. A harmadik percben egy kapufát is "elkövettek" a vendégek, de utána fokozatosan átvettük az irányítást. A 16. percben Fodor Marcell emelt szépen Dusinszki Szabolcshoz, akinek baloldali beadását Magasföldi József 5 méterről fejelte a kapuba (1–0). A 29. percben Bakos Szabolcs laposan beküldött labdáját Dusinszki külsővel továbbította Magasföldihez, aki ezúttal sem hibázott (2–0). A fordulás után a középkezdásből rögtön újabb gólt értünk el. Vizler László verte meg a védőjét a jobb oldalon, erővel belőtt labdájába egy védő beleért, majd ismét Magasföldi volt lesen és közelről a hálóba passzolt (3–0). A vendégek a 63. percben egy kontra végén, Visi Bálint révén szépíttettek, a csornai játékos 14 méterről, középről a bal alsóba helyezett (3–1). Csapatkapitányunk, Magasföldi "Dodi" a 47. percben tette fel az i-re a pontot, amikor egy 22 méteres szabadrúgást bombázott a bal felső sarok irányba, a labda a kapufáról vágódott az ellenkező sarokba (4–1). Mesternégyes! Néhány perccel később Vizler is feliratkozott a góllövők közé, egy labdaszerzést követően jobbról betört a tizenhatosra, és szépen lőtte ki a hosszú alsót. (5–1) 

Itt még korántsem volt vége, ismét Vizler futott el a jobboldalon, beadása megpattant, a csereként beállt Olekszandr Piscsur pedig 8 méterről a kapuba helyezett (6–1). A 81. percben szabadrúgáshoz jutottunk a vendégek tizenhatosának előterében. Bakos futott neki a labdának és 18 méterről gyönyörű gólt ragasztott a jobb felsőbe (7–1) .

A slusszpoén még hátra volt. A csereként beállt Kapus Barnabás Fodor baloldali szögletét Piscsur csúsztatása után 7 méterről vágta a léc alá (8–1).

Második csapatunk ezzel a győzelemmel a negyedik helyen zárta az őszi szezont. 

MECCSKÉPEKÉRT KATTINTSON IDE!

NB III Nyugati csoport, 20. forduló

2022.12.14., Puskás Akadémia, IV-es pálya

Puskás Akadémia FC II–Csornai SE 8–1 (2–0)

Vezette: Molnár Réka

Sárga lap: Papp, Zámbó

Gól: Magasföldi (16., 29., 46., 65.), Vizler (69.), Piscsur (71.), Bakos (81.), Kapus (88.), ill. Visy (63.)

Puskás Akadémia FC II: Pécsi – Fodor, Babós, Vajda, Makara – Szabó (Jablonszkij 59.), Dusinszki, Bakos (Horbanyov 82.), Kern (Demeter 59.), Vizler (Kapus 82.) – Magasföldi (Piscsur 67.)

A teljes mérkőzést itt tekinthetik meg:

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1