megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Névadónkra emlékeztünk

Halálának évfordulóján koszorúzással tisztelegtünk Puskás Ferenc emléke előtt, előbb a sírhelyénél, a Szent István Bazilika altemplomában, majd délután az akadémián is.

A hagyományokhoz híven ezúttal is Puskás végső nyughelyénél találkoztak vezetőink, és ezúttal is csatlakozott hozzájuk egykori jogászunk, Schmidt Ádám, immár sportért felelős államtitkárként, aki alapítónk, Orbán Viktor nevében helyezett el koszorút a legnagyobb magyar labdarúgó sírhelyénél Liszkai Dezső akadémiaigazgató társaságában (borítókép).

Ezt követően Komjáti András, a Puskás Akadémia FC elnöki tanácsadója és Tóth Balázs klubigazgató rótta le tiszteletét.

Végül a növendékeink nevében az U19-es csapat kapitánya, Koch Levente és a női U19-es gárda játékosa, Szűcs Flóra is megkoszorúzta a sírhelyet.

Puskás Ferencről az akadémiánkon működő, a magyar futball legendás csapatainak és játékosainak relikviáit gondozó Puskás Intézet is megemlékezett honlapján, mely IDE KATTINTVA olvasható.

Névadónk halálának 16. évfordulója alkalmából az akadémia kollégiuma előtt található Puskás-szobornál is megemlékezést tartottunk délután a fiatalok és edzőik részvételével. A sportállamtitkárságot ezúttal Berkó Lajos kabinetvezető képviselte, aki Liszkai Dezső igazgatóval koszorúzta meg a szobrot, majd követte példájukat Komjáti András és Tóth Balázs, illetve az Öregdiákközpont vezetője, Mácsodi Ferenc és Kiss Zoltán kollégiumigazgató is. 

A megemlékezésekről készült videót alább tekintheted meg:

További képek:

Az őszi elsőség a tét

U16-os csapatunk két meccset is játszik az utolsó héten. 

Heti mérleg

Akadémista játékpercek a másod- és...

NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3