megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Nem kegyelmeztünk a diósgyőrieknek

U17-es és U15-ös lánycsapatunk is simán, kapott gól nélkül húzta be a szombati bajnokiját.

Leány U17-eseink simán verték a Diósgyőrt, ezzel megszületett a hetedik győzelmünk is, mellyel továbbra is vezetjük a tabellát.

Leány U17-es bajnokság, 8. forduló

Puskás Akadémia–DVTK 5–0 (4–0)

G: Bak (2), Szalay (2), Horváth 1

Kispetik – Németh, Steyer, Krasznai, Horváth, Bak, Szarvas, Szalay, Priskin, Molnár, Bene

Csereként pályára léptek:  

Szakács, Kóka, Török, Elek, Égi

Krascsenics Petra vezetőedző értékelése:

„Az első perctől mi domináltunk, meggyőző játékkal. Az eredmény ellenére gyenge helyzetkihasználással, de megérdemelten nyertünk. Elégedett vagyok azzal, hogy nem kaptunk gól. Örülök, hogy Égi Barbara egy hosszabb kihagyás után pályára tudott lépni, vele biztosan erősebb lesz a keretünk. Gratulálok a csapatnak!”

Az U15-ösök öröme is érthető, bár a szünetben még egygólos hátrányban voltak az U17-esekhez képest, végül sikerült überelni a nagyobbak eredményét, ezzel sorozatban negyedik meccsünkön szereztünk legalább hat gólt.

Leány U15-ös bajnokság, 8. forduló

KÉPGALÉRIA

Puskás Akadémia–DVTK 6–0 (3–0)

Gól: Kézdy Blanka (2), Oleksza (2), Vadász (2)

Orosz – Cserkuti, Bézdy Bianka, Vadász, Kuprák, Kézdy Blanka, Halászi-Harsányi Míra, Nagy, Hamvas, Bereczki, Oleksza

Csereként beállt: Rácz, László, Matus, Szabó, Paluska

Szalkai Kitti vezetőedző értékelése:

„Az eredmény ellenére nem vagyok maximálisan elégedett, mert a letámadásnál sok hibát vétettünk, többször ki tudta hozni az ellenfelünk a labdát, illetve volt egy periódus a második félidőben, amikor holtpontra kerültünk, párharcokat veszítettünk, és nem tudtunk labdát birtokolni. A szerencse a mai napon abszolút mellénk állt, de ezt ki is érdemelték a lányok. Ami a miskolci oldalon kimaradt, arra mi válaszul mindig tudtunk egy gólt lőni. Gratulálok a lányoknak, mert a munkát beletették, de ezeket a hibákat mindenképpen javítanunk kell a jövőben.”

további képek az U15-ös meccsről:

Az őszi elsőség a tét

U16-os csapatunk két meccset is játszik az utolsó héten. 

Heti mérleg

Akadémista játékpercek a másod- és...

NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3