megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

U16-os válogatott: Somogyiék legyőzték Szlovéniát

Két akadémistánk is pályára lépett a dél-nyugati szomszédunknál rendezett felkészülési mérkőzésen.

Férfi U16-os válogatottunk e heti összetartásának zárásaként, csütörtökön a határ menti Nován lépett pályára a szlovén együttes ellen. A szeptemberi, csehek elleni edzőmérkőzésekhez képest most Pál Barna és Somogyi Ádám kapott lehetőséget Sándor György szövetségi edzőtől (egykori játékosunktól) és mindketten végigjátszották a mérkőzést. A mieink az első félidőben fölényben futballoztak, és a 15. percben Kugyela Zalán góljával a vezetést is megszerezték. A szlovénok az első félidőben nem voltak igazán veszélyesek a kapunkra, a mieink több helyzetet alakítottak ki, növelni azonban nem sikerült az előnyt. A fordulás után nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében a vendégek, de a magyar csapat szervezett, fegyelmezett védekezéssel magabiztosan tartotta az egygólos előnyt, és megnyerte a találkozót.

– Ezúttal kicsivel több időnk volt gyakorolni, mint az előző összetartások mérkőzései előtt, ez látszott is a csapat játékán. Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményünkkel, megérdemelt győzelmet arattunk, gratulálok a játékosoknak a sikerhez – értékelt a mérkőzés után az MLSZ honlapján Sándor György.

U16-os válogatott felkészülési mérkőzés

Szlovénia–Magyarország 0–1 (0–1)

Magyarország: Fodor-Papp Tamás (Pirgi Péter, 46.) - Varga Máté, Kiss Bálint, Pál Barna, Garai Zétény (Éger Zsombor, 68.) - Komlósi András - Zója-Katona Márk, Kugyela Zalán (Csiszár Máté, 90.), Barkóczi Barnabás (Balogh Máté, 90.), Somogyi Ádám - Ilyés Hunor (Kovács Patrik, 46.)

Gólszerző: Kugyela Zalán (15.)

(Borítókép: Somogyi Ádám egy korábbi bajnoki mérkőzésen)

Forrás: mlsz.hu

Az őszi elsőség a tét

U16-os csapatunk két meccset is játszik az utolsó héten. 

Heti mérleg

Akadémista játékpercek a másod- és...

NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3