megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Tóth Zsóka mesternégyesével nyertünk Győrött

U19-es lányaink ezzel visszavették a vezetést a bajnokságban.

Legidősebb leány korosztályunk hatodik meccsén is veretlen maradt, sőt, félidőnként két-két gólt szerezve elhoztuk a három pontot Győrből is. Tóth Zsóka megállíthatatlan, minden fordulóban szerzett gólt, és már 11 találatnál jár.

Leány U19-es bajnokság, kiemelt csoport, 6. forduló

ETO FC Győr–Puskás Akadémia 2–4 (1–2)

Gól: Tóth Zsóka (4)

Széchenyi – Juhász, Tóth, Peszlen, Czvetnics, Németh, Nagy, Fodó, Szabó, Bene, Harmat

Eigner Eszter vezetőedző értékelése:

A mérkőzés elején a Győr értékesítette a büntetőjét, majd gyorsan magunkra találtunk, és három perccel később már meg is fordítottuk az eredményt. Az első félidőben látott kezdeményező játékot és labdabirtoklási fölényt a második játékrészben is tartottuk, számos helyzetünk adódott még. A szakadó eső kissé rányomta a bélyegét a meccsre, illetve az, hogy az ellenfél tíz játékosra fogyatkozott. Gratulálok a csapatnak, külön Zsókának a négy szerzett találathoz.

(borítókép: Tóth Zsóka gólöröme egy korábbi mérkőzésen)

Az őszi elsőség a tét

U16-os csapatunk két meccset is játszik az utolsó héten. 

Heti mérleg

Akadémista játékpercek a másod- és...

NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3