megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Kettős elismerés

Interjú Markek Tamással és Nagy Zsolttal, a HLSZ-gála díjazottjaival.

A világ játékosszervezeteit tömörítő FIFPRO család tagja, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete harminckét esztendeje minden évben megszavaztatja az élvonal játékosait az adott bajnoki szezon legjobbjairól – a díjazottak tehát azoktól kapják az elismerést, akiknek a véleményére talán a legtöbbet adnak. A 2021–22-es, illetve a megelőző két szezon díjait hétfőn adták át, s a kitüntetettek közül nem maradtak ki a Puskás Akadémia FC labdarúgói sem. Válogatott balbekkünk, Nagy Zsolt bekerült az évad csapatába, így a Puskás Ferenc-díjat vehette át, míg a szezon legszebb védéséért járó Fülöp Márton-díj az idén Markek Tamásnál landolt, aki a Zalaegerszeg elleni hazai találkozón bemutatott parádéjáért kapta meg a rangos elismerést. Az örömteli esemény apropóján megszólaltattuk az érintetteket, akik honlapunk olvasóinak is megmutatták a díjakat.

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1