Hosszabbítottunk kapusunkkal
202209. 02.
Markek Tamás 2025-ig szóló szerződést írt alá klubunkkal.
Újabb három évre kötelezte el magát egyesületünkhöz Markek Tamás. A harmincegyedik életévét augusztus 30-án betöltő kapus 2021 nyarán az Aqvital FC Csákvártól érkezett, csapatunk színeiben mutatkozott be az első osztályban, ahol tizenhét összecsapáson hétszer maradt érintetlen a hálója. Tamás a PAFC játékosaként az Európa-konferencialiga selejtezőjében és a Magyar Kupában két-két találkozón kapott szerepet, s mindkét sorozatban egyszer-egyszer sikerült megőriznie kapuját a góltól.
„Nagyon örülök az új szerződésnek, hiszen azt mutatja, rászolgáltam arra, hogy a vezetőség és a szakmai stáb hosszabb távon számoljon velem. Ez alkalomból külön szeretném megköszönni kapusedzőnk, Balajcza Szabolcs és kapustársaim munkáját, akikkel remek közösséget alkotunk és európai viszonylatban is kiemelkedő körülmények között készülünk. A jövőt illetően mindig kisebb célokat fogalmazok meg magamnak – a mostani idényben szeretnék minél többet védeni, és ahogy az elmúlt szezonban is, teljesítményemmel a csapat sikereit elősegíteni” – nyilatkozta honlapunknak kapusunk.
További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...
Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...
Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.