megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Nehéz szülés után nagy öröm

Szinte megszokott, hogy szoros meccseket játszunk a Mezőkövesddel, most sem volt másként. Akadtak periódusok, a vendégek veszélyesen futballoztak, de aztán a 77. percben a becserélése után azonnal gólt szerző Artem Favorov eldöntötte a mérkőzést. 

Igencsak támadó szellemben kezdte együttesünk a 6. forduló nyitómeccsét, Hornyák Zsolt ugyanis a Sahab Zahedi, Lamin Colley csatárkettőssel kezdett, és a középpályára bekerülő Skribek Alen és a kezdőbe visszatérő Luciano Slagveer feladata is egyértelműen az volt, hogy minél több munkát adjon a borsodi védelemnek. A 8. percben máris megvolt az első ziccerünk: Slagveer remek passzal indította a jobbösszekötö posztján Colleyt, aki kissé éles szögből lőtt – Riccardo Piscitellinek nem kis bravúrt kellett bemutatnia, hogy megőrizze kapuját a góltól. Kisvártatva aztán Tóth Balázst is megdolgoztatták, név szerint Sztefan Drazsics, de szőke legényünk is állta a sarat. Az első negyedóra végén Zahedi lekészítése után Urblík József is célba vette Piscitelli portáját, ám tizennyolc méteres lövése a bal kapufa mellé ment – nem unatkoztunk.

A 21. percben Cseri Tamás ugratta ki tanári labdával Drazsicsot a tizenhatosunkon belül, ám szerencsénkre Komáromi György lábán felperdült a labda, így elkerülte a bal sarkot. A jelenetet követő szögletből aztán Philipp Schmiedl próbálkozhatott, az osztrák lövése azonban nem volt igazán veszélyes. Hét  minutummal később Cseri cselezte ki Stronatit és tört be a tizenhatosunkra, kiszorított helyzetből is pontosan célzott, de Tóth Balázs résen volt, és kiütötte a jobb sarok elől a ravaszul meglőtt labdát. A 36. percben Karnyicki próbálta lemásolni Hegedűs János legendás Fradi elleni gólját és a félpályán túlról átívelni Tóth Balázst, ám kapusunk egyrészt nem ment lépre, másrészt egyébként sem talált volna kaput a próbálkozás. Nem sokkal később egykori játékosunk, Molnár Gábor beíveléséből középen Drazsics perdíthetett – egyenesen hálóőrünk kezébe. A 44. percben újabb hatalmas lehetőséget alakított ki a Kövesd: Komáromi György sárgát érő szabálytalansága után Vajda Sándor végezhetett el szabadrúgást, a túloldalra átívelt labdát Lukic küldte a kapufára – nem volt baj, hogy kicsivel később lefújták az első félidőt.

A szünetben szakvezetőnk két cserére szánta el magát, Yoell van Nieff helyett a támadóbb szellemű Corbu Marius került a középpályára, a szélen pedig Kiss Tamás váltotta Skribeket, egyértelmű volt szándék: meg akartuk nyerni a meccset. Mindezek ellenére a második félidő első tíz percében nem lett veszélyesebb a játékunk, egyedül Colleynak sikerült a vendég védelem mögé kerülnie, illetve Corbu labdájából Zahedinek is, de az iráni fiú egyrészt a kapu mellé lőtt, másrészt lesről indult. Csapatunk ebben a periódusban beszorította a vendégeket, szélsőink újra és újra igyekeztek megjátszani a Zahed, Colley kettős valamelyikét, ám a látogatók védelme jól tömörült, s a fehér mezesek egy-egy veszélyes kontrával bármikor megugorhattak. A gambiai fiatalembert aztán a félidő derekán lekapta Hornyák mester, helyére Jakov Puljic érkezett – vele sem lett kevésbé támadó szellemű a csapat, de helyzeteket továbbra sem sikerült kialakítanunk.

A 77. percben aztán megtört a jég, ráadásul a gólt a cserék hozták össze: Kiss Tamás szerzett labdát és ment el a jobb oldalon, Alexandru Balutához játszott, aki Puljicot hozta játékba, a horvát csatár jobbról szépen gurított vissza a második hullámban érkező, éppen beállított Artem Favorov elé, aki első labdaérintéséből tizennégy méterről egyből a kapu közepébe lőtt (1–0). A vendégek is kihasználták mind az öt cseréjüket, és próbáltak minden energiát mozgósítani, de szerencsére hátul jól blokkoltuk a lövési kísérleteiket, passzaikat. A 90. percben aztán adódott egy remek kontralehetőség előttünk, Kiss Tamást futtattuk a szélen, aki kissé éles szögből lőtt, de addigra odaért a védő és becsúszással szerelte a próbálkozást. Sőt, a hosszabbításban még Baluta is kapura lőhetett balról keresztbe futva, jó tíz méterről, de nem találta el a célterületet.

1–0 maradt az eredmény az ötperces hosszabbítás végén is. Most talán visszaaadott valamit a futball a korábbi balszerencséses meccseink után, vagy mondhatjuk azt is, hogy alaposan megdolgoztunk a győzelemért, még ha nem is látványos játékkal. Szombaton a feljutó Vasas ellen folytatjuk a bajnoki szereplésünket.

OTP Bank Liga, 6. forduló

MECCSKÉPEK

Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (0–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2022. augusztus 30.

Vezette: Derdák (Buzás, Huszár)

Gól: Favorov (77.)

Sárga lap: Colley (40.), Komáromi (43.), ill. Nagy G. (52.)

PAFC: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Stronati, Komáromi – Slagveer (Favorov, 76.), Urblík, Van Nieff (Corbu, 46.), Skribek (Kiss T., 46.) – Zahedi (Baluta, 76.), Colley (Puljic, 66.).

Mezőkövesd: Piscitelli – Schmiedl, Lukic, Bobál D. – Kállai K., Nagy G., Karnyicki (Szelmani, 84.), Vajda S. (Lakvekheliani, 84.) – Cseri (Kállai Z., 65.) – Drazsics (Bobál G., 57.), Molnár G.(Qaka, 65.).

Tartalmasan telt a szünet

Spandler Csabának a családi programok mellett a focivébére is jutott...

Női NB I: Hungária körúti kiruccanás a három pont reményében

Felnőtt női csapatunk az MTK otthonában zárja az őszi idényt.

Debütálás a javából: első válogatott meccsén betalált Stronati!

Jobban nem is sikerülhetett volna védelmünk oszlopának válogatott...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  6–0