megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Telki Kupa: döntetlen a horvátok ellen

Az U17-es torna második napján kétszer is vezetett a hat akadémistánkat is harcba küldő magyar válogatott, de a győzelem kicsúszott a kezei közül. 

Jövő tavasszal Magyarország lesz az U17-es Európa-bajnokság házigazdája, ezért a Belvon Attila vezette korosztályos válogatott a rendező jogán lesz résztvevője a viadalnak. Ez azt jelenti, hogy a mieink nem játszanak tétmérkőzéseket, a felkészülési találkozók sora pedig a Telki Kupával vette kezdetét. Az első meccsen 4–2-re vertük Izlandot, a horvátok pedig remiztek (2–2) a törökökkel. 

A második, horvátok elleni meccsen öt akadémistánk kapott helyet a kezdőben, a kedden kapufát rúgó Kun Olivér, az akkor gólt is szerző Ásványi Balázs, valamint Kubicsek Levente, Kern Martin és Somfavi Balázs (valamint a tőlünk külföldre szerződő Balabás Bence és Galántai Tamás is). Ez az összecsapás is jól kezdődött magyar szemszögből, a hatodik perc végén egy szabadrúgást követően (Kern adott be) az előző meccsen duplázó Katona ugrott legmagasabbra és pontos fejest küldött a bal alsó sarokba (1–0). Rá egy percre büntetőt harcolt ki a horvát válogatott, de Molnár kapus javította saját hibáját, hiszen ő buktatta az ellenfél támadóját, ám a tizinél jól olvasta a szándékot, még ki sem pattant róla a labda. A 36. percben ismét rajta volt a budaörsi pálya közönségének szeme, miután a bíró újabb büntetőt ítélt meg déli szomszédainknak (Kun szabálytalankodott a cipőjét a támadás során elhagyó horvát játékossal szemben), ezt pedig már nem hibázták el, bár Molnár most is eltalálta az irányt (1–1). Az első félidőben maradt a döntetlen. 

A félidőben Belvon Attila szövetségi edző lecserélte Somfalvit és Kunt és behozta Umathum Ádámot az akadémistáink közül. A folytatásban mindkét kapusnak akadt védenivalója, sőt, mi kapufát is rúgtunk Molnár Csaba által, de az eredmény sokáig nem változott, majd a 74. percben Ásványit és Kernt is lehozta a szakvezető. Rögtön ezután egy szép támadás végén (Molnár passzát lehetett dicsérni) Varga közelről újra előnyhöz juttatta a magyar válogatottat (2–1). Ám ezúttal sem tudtuk megtartani az előnyt, a 89. percben eladtunk egy labdát hátul, a horvátok pedig megint egyenlítettek (2–2). Ez maradt a végeredmény is. Szombaton az Izland ellen 2–1-re nyerni tudó Törökország ellen játszhatunk majd az első helyért. 

Egy kitűnő a horvát csapat ellen játszottunk, és ebből a szempontból jó eredménynek gondolom a döntetlent, főképp annak tükrében, hogy még mindig nem látom azt a tudatos, felszabadult és dinamikus játékot, amit tavasszal nyújtott a csapatom. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen kevésbé kapkodó és pontosabb játékot tudunk nyújtani – nyilatkozta a mérkőzés után Belvon Attila. (mlsz.hu)

Magyarország–Horvátország 2–2 (1–1)
Magyarország: Molnár Mátyás - Lengyel Noel (Umathum Ádám, 46.), Ásványi Domonkos (Kovács Kornél, 73.), Kubicsek Levente, Kun Olivér (Vén Boldizsár, 46.) - Kern Martin (Bán Gergő, 73.), Balabás Bence (Girsik Attila, 62.) - Somfalvi Bence (Molnár Csaba, 46.), Galántai Tamás (Bagi Ádám, 46.), Balogh Zsombor (Varga Zétény, 62.) - Katona István (Kopácsi Áron, 73.)

További képek a mérkőzésről:

Két hét kihagyás után újra meccselhet az U16

Ezen a héten Kiss Márton edző csapatához látogattunk.

Ellenfélnézőben: Paksi FC

Sok pofont ad, de sokat is kap vasárnapi ellenfelünk. 

Női U19 EB-selejtező: Tuza is betalált Wales ellen!

Korosztályos női válogatottunk 3–0-ra győzte le a szigetországiakat,...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Paksi FC - PAFC

október 9. | 15:30 Paks

MECCSINFÓ nyilnyil

Paksi FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 9. | 15:30 | Paks

Paksi FC - PAFC

október 9. | 15:30 | Paks

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Móri SE  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–6
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Szár  5–2
Gyirmót FC Győr II - Puskás Akadémia FC II  0–5
Puskás Akadémia FC II - Érdi VSE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  2–4
Vál–Puskás Akadémia FC III  2–1
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–7
Puskás Akadémia U17 (leány) - ETO FC Győr  5–0