megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Győzelemmel kezdett az NB III

Dusinszki élete első felnőtt-találatával szezonkezdésként 2–1-re nyert a PAFC II az „első bálozó” Csornai SE ellen.

Néhány rutinos játékos mellett ezúttal is szinte csupa fiatallal vágott neki az idei bajnokságnak a Puskás Akadémia második számú alakulata, amely az NB III nyugati csoportjának 1. fordulójában a Rábaköz fővárosába, az újonc Csorna együtteséhez látogatott. Nagy Ádám legénysége Fodor Marcell találatával az első játékrészben szerezte meg a vezetést, előnyét a második félidőben meg is duplázta, mi több, Dusinszki Szabolcs első felnőttgóljának örülhetett. Bár a hazaiaknak a hosszabbításban egy kis szépítésre még futotta, csapatunk 2–1-es győzelemmel hagyhatta el a játékteret. Debütánsaink is akadtak a szezonnyitó mérkőzésen: Korodi Kevin és kanadai növendékünk, Duarte Ventura Oliveira a felnőttek között most először léphetett pályára.

„Tartalmas mérkőzést játszottunk – fogalmazott a lefújást követően Nagy Ádám vezetőedző. – Az első húsz perc akadozó játékot hozott részünkről, de az ivószünet után már egyre többször tudtuk áttörni az ellenfél védelmét. Ám ahelyett, hogy a kihagyott százszázalékos ziccereinkkel és az utolsó másodpercben begyömöszölt gólunkkal lezártuk volna a meccset már az első félidőben, a második játékrészben, főleg az utolsó percekben, a második gólunk után megnehezítettük a helyzetünket. Az ififutball nyomait még magunkon hordozva összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattunk idegenben.”

NB III, nyugati csoport, 1. forduló

Csornai SE – Puskás Akadémia FC II 1–2 (0–1)

G.: Fodor (48.), Dusinszki (88.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Tartalmasan telt a szünet

Spandler Csabának a családi programok mellett a focivébére is jutott...

U17: Majdnem megvolt az olasz meccs

Belvon Attila tanítványai szoros mérkőzést vívtak, akár...

Az őszi elsőség a tét

U16-os csapatunk két meccset is játszik az utolsó héten. 

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3