megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Nem adtuk olcsón a bőrünket

U19-es leánycsapatunk az NBI-es Szekszárd ellen végig versenyben volt a győzelemért.

A nyári pihenő után első felkészülési meccsét vívta meg szombaton Eigner Eszter együttese. 19 éves leány akadémistáink a Szekszárd felnőtt női csapatával ütköztek meg szombaton délután és a szűk vereséggel nem vallottak szégyent. Vezetőedzőjük szerint igen bíztató szezonnyitó találkozón vannak túl.

"Ha azt vesszük, hogy ez egy szezon eleji mérkőzés, mindenképpen elégedett vagyok. Rengeteg helyzetünk volt, főleg az első félidőben. Az döntötte el a meccset, hogy az ellenfelünk jobb volt a helyzetkihasználásban. Az első félidőben bekapott gól után összeszedtük magunkat és a fordulás után egyenlítettünk, sőt, a hajrában inkább nekünk állt a zászló. Percekkel a vége előtt a házigazdák egy kontrából gólt szereztek, így győzni tudtak, de az összképet tekintve jól játszottunk, a lányok betartottak mindent, amit az öltözőben kértem tőlük."

Felkészülési mérkőzés: Puskás Akadémia (U19 Leány) – Szekszárdi WFC (NBI Női) 1 – 2 (0 – 1)

Puskás Akadémia: Pongrácz – Szabó, Fodó, Helmeczi, Jánoska – Vicz L.– Nagy, Szarvas, Peszlen, Németh – Tóth

G.: Németh

Csereként pályára léptek: Czvetnics, Égi, Priskin, Bak, Steyer, Móri

Tóth Balázsé a forduló hárítása

Balu bravúrja „aranyat” ért – nemcsak az Újpest elleni...

Győzelemmel kezdtük a Rakaczki Kupát

U16-os csapatunk két góllal verte a Kolozsvárt a miskolci emléktorna...

Válogatott meghívók érkeztek

Nyolc (!) játékosunk is részt vehet az U17-eseknek kiírt Telki...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia – CFR Cluj 2–0 (Rakaczki Kupa)  2–0
Sparta Praha – Puskás Akadémia U15 (Bican Cup)  2–0
Puskás Akadémia U15 – MSK Zilina (Bican Cup)  0–0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2–0
Puskás Akadémia U19 - Banik Ostrava  1-1
Puskás Akadémia U16 - FK DAC 1904  2-2
Puskás Akadémia U14 - Banik Ostrava  3-1
Hajduk Split - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1-0
Puskás Akadémia U15-Dinamo Zagreb  0-2
MSK Zilina-Puskás Akadémia U15  2-2