megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

PAFC II: hátrányból felállva magabiztos győzelem Pakson

Második csapatunk a fordulás után „visszaélt” a Paks II vendégszeretetével.

Felkészülési mérkőzés: Paksi FC II – Puskás Akadémia FC II 1 – 3 (1 – 0)
G.: Kern, Demeter, Yablonsky

Puskás Akadémia FC II: Perczel – Korodi, Babós, Fodor, Zhora – Bakos, Czár, Magasföldi – Makara, Kapus, Barkóczi

Csereként pályára léptek a második félidőben: Molnár, Vajda, Bányai, Kern, Dusinszki, Demeter, Yablonsky, Duarte, Pischur

A csapatok szombaton 11 órakor, tikkasztó forróságban léptek pályára, és az „élvezeteket fokozandó”, előzetesen kétszer hatvan perces mérkőzésben állapodtak meg a felek. A mieink az első félidőben még nem mutatták meg oroszlánkarmaikat, a fordulás után azonban meggyőző teljesítményt nyújtva, megérdemelten fektették kétvállra a vendéglátókat.

Nagy Ádám vezetőedző: Elsősorban csapatként játszottunk jól, így nem is szeretnék külön senkit kiemelni. Az első félidő kapcsán a kihagyott helyzetek miatt van némi hiányérzetem, de a három gólt és az összképet tetkintve egy sikeres akadályvételen vagyunk túl. A legutóbbi meccshez hasonlóan most is két sort próbáltunk ki, a kétszer hatvan perc a terhelés miatt volt fontos, a látottak alapján pedig kijelenthető: éppen ott tartunk a felkészülésben, ahol előzetesen elterveztük.

Futballal kell nyerni ebben a játékban

A labdarúgásról alkotott filozófiája központjában a...

Meccstörténet: PAFC–Újpest FC

A bajnoki mérleg felénk, a kupaegyenleg a Megyeri út irányába...

Meccsinfó: PAFC – ZTE FC

Szurkolói információk a vasárnapi bajnoki előtt.

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

MECCSINFÓ nyilnyil

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

PAFC III–Bicske II (megye I.) felk. mérk.  3–1
Puskás Akadémia FC II - NK Osijek II  1–2
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–17
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Maribor - Puskás Akadémia U14  4–2
Maribor - Puskás Akadémia U15  5-0
Puskás Akadémia U16 - Topolya  1–2
Puskás Akadémia U17 - Maribor  1–2
Puskás Akadémia U19 - Maribor  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Austria Wien  1–1