megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Női futsal Eb: bronzért mennek Kittiék

Női futsal Eb: bronzért mennek Kittiék

Szalkai Kitti és a magyar válogatott fejet hajtott a favorit házigazda Portugália előtt, mely hat góllal győzött. Vasárnap az ukránok ellen lépünk pályára a bronzéremért a kontinensviadal négyes döntőjében. A meccset 15:30-tól a Duna World közvetíti. 

Válogatott, Női futball

#SzalkaiKitti #futsal

⏲ 2022-07-02

A házigazda portugálok a három évvel ezelőtti, az UEFA által első alkalommal megrendezett Európa-bajnokság ezüstérmesei, míg a magyar csapat először vesz részt a négyes döntőben, ahová az orosz válogatott kizárása után kapott meghívást az európai szövetségtől. Válogatottunk dicséretesen helytállt, végül azonban 6–0-s vereséget szenvedett.

Ahogyan arra számítani lehetett, a portugálok az első másodperctől kezdve nagy fölényben fociztak a közel telt házas Gondomar Arénában, a mieink erejéből szinte kizárólag a védekezésre futotta, ebben viszont igazán jól teljesítettek a lányok: nagyot küzdve, önfeláldozóan, nagy szívvel játszva állták a hazaiak rohamait. A nemzeti csapat a hatgólos vereség ellenére minden dicséretet megérdemel, végig nagyszerű hozzáállással játszott, és egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet a jelenleg a játék minden elemében előttünk járó portugál csapat ellen.

(Forrás: MLSZ)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Puskás Akadémia U19–Ferencvárosi TC  2–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  5–5