megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Nagy Zsolt-parádé Anglia ellen

Harcos játékkal vertük az angol válogatottat. Joe ma mindenhol ott volt.

NB I-es bronzérmes együttesünkből Nagy Zsolt és volt akadémistánk, Sallai Roland is kezdőként várta az Anglia elleni Nemzetek Ligája-találkozót a Puskás Arénában. A zárt kapus mérkőzésre harmincezer 14 éven aluli gyermek látogathatott ki, akik megtették a dolgukat, és végig lelkesen buzdították nemzeti csapatunkat.

A harmincadik percben remekül előzte meg Alexander-Arnoldot Nagy Zsolt, ám lövését Pickford ki tudta ütni. A lövés az első félidő legemlékezetesebb pillanatainak egyike volt magyar oldalról. Sok helyzet nem is jellemezte a találkozót, így a félidő 0–0-s eredményt hozott.

A második félidő elején egy felcsúti akciót nézhettek a közönség soraiban ülő fiatalok. A nyolcadik válogatott mérkőzésén játszó Nagy Zsoltnak ezúttal Sallai Roland fejelt vissza egy labdát, amit egy átvétel után azonnal kapura lőtt. A kísérlet épphogy eltévesztette a célt.

A 64. percben ismét Nagy Zsolt pillanata jött el, amikor egy kiugratást követően a frissen beállt Reece James csak lerántani tudta, 11-eshez juttatva válogatottunkat. Az ítéletvégrehajtó Szoboszlai Dominik volt, aki nem hibázott, így a vezetést is megszereztük. 1–0.

Az első magyar cserét követően nem csökkent a Puskás-nevelések száma a pályán. A 71. percben Sallai Rolandot Kleinheisler László váltotta. Csupán tíz percet kellett várni, hogy az Eszéken játszó, saját nevelésű középpályás helyzetbe kerüljön, ám éles szögből leadott lövését hárítani tudta Pickford. A kipattanó labda a Schafer elé került, ám adódó lehetőség még őt is meglepte, így 7 méterről maradt ki a legnagyobb ajtó-ablak helyzet.

Marco Rossi a 87. percben úgy döntött, hogy megtapsoltatja – vagy pihenteti – Nagy Zsoltot, aki az egész mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Járt a vastaps a közönségtől!

Az ötperces hosszabbításban sem hagyott alább az angol nyomás, ám „a futball kitalálói” nem találtak rést a pajzsunkon. Megvan a három pont!

A magyar válogatott ezzel a sikerrel nem csupán az első győzelmét szerezte meg, de talán a forduló legnagyobb meglepetését is. Az angol válogatott 22 tétmérkőzés óta nem kapott ki rendes játékidőben.

Nemzetek Ligája, 1 forduló
Budapest, Puskás Aréna, 2022. 06. 04.

Magyarország–Anglia 1–0 (0–0)

Gól: Szoboszlai (66. – 11-esből)

Sárga lap: Schafer (21.), Gulácsi (90.), ill. Coady (51.)

Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai At. – Nego, Nagy Á. (Styles, 82.), Schafer, Nagy Zs. (Vécsei, 87.) – Sallai (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.) – Szalai Ád. (Ádám, 87.)

Anglia: Pickford – Walker (Stones, 61.), Coady (Phillips, 80.), Maguire – Alexander-Arnold (James, 61.), Bellingham, Rice, Justin (Saka, 46.) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 61.)

NB III: Két másodperccel a vége előtt veszett el két pont

Második csapatunk végig jobban játszott a Budaörsnél, de a...

Leány U15, U17: Pozitív a mérleg

15 esztendős hölgyeink alaposan elpáholták az ETO FC-t, a sok...

Őszi első az U17-es csapat

Laczkó Zsolt fiai a Vasas legyőzésével behozhatatlan előnyre tettek szert,...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
PMFC - Puskás Akadémia U15  2–5
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  3–2
Astra-Activtek HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–3
Puskás Akadémia U19 - MTK Budapest  3–1
ZTE FC II - Puskás Akadémia FC II  0–6
Puskás Akadémia U15 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  1–1