megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Bajnok lett az U16!

Megnyerte a bajnokságot a Puskás Akadémia U16-os csapata. Az utolsó fordulóban a Vasas Kubala Akadémiát felülmúlva vált biztossá: miénk az aranyérem!

Annak tudatában lépett pályára U16-os csapatunk, hogy ha ezúttal sikerül legyőznie a Vasas Kubala Akadémia gárdáját, függetlenül attól, hogy az A csoport másik mérkőzésén mit játszik a szorosan a nyomunkban lévő Ferencváros a Várda ellen, az övék a dicsőség – és a jól megérdemelt bajnoki aranyérem. Az élet dramaturgiájának köszönhetően a pár nappal ezelőtt az ugyancsak a Vasassal vívott, az akkor 1–1-es döntetlenre végződött (korábbról pótolt) összecsapásból tanulva Körtvélyesi István tanítványai ezúttal 3–1-es győzelmet arattak a piros-kékek felett, s ezzel eldőlt: a Puskás Akadémia U16-os csapata a 2021/2022-es idény bajnoka!

A Vasas elleni találkozón fiaink Schneider révén már a második percben vezetést szereztek, s noha a házigazdák a 11. percben egy tizenegyesnek köszönhetően egyenlítettek, nem sokáig reménykedhettek, alig két minutummal később ugyanis ügyeletes gólvágónk, Mondovics Kevin máris beköszönt, majd Krupa Zsoltnak hála még az első játékrész végén megdupláztuk előnyünket. S bár ekkor még nem sejtettük, beállítottuk a végeredményt – győzelmünk egyben bajnoki címet is ért! A Puskás Akadémia U16-os csapata az A csoport 14 fordulója során szerzett 40 pontjával – tizenegy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel – lett aranyérmes.

Szép volt, fiúk! Ezúton is gratulálunk!

U16, A csoport, 14. forduló

Vasas Kubala Akadémia – Puskás Akadémia 1–3 (1–3)

G.: Schneider, Mondovics, Krupa

Kiállítva: Somfalvi

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Képösszeállításunkat a bajnoki örömünnepről ezen a linken érheti el.

A jogo bonitóra szavaz pályaedzőnk

Polonkai Attila szerint a brazilok játsszák a legszebb és legkomplexebb...

U15: Legyőztük és beértük a Ferencvárost

Lednitzky András tanítványai 1–0-s győzelmet arattak a...

Két mérkőzés az utolsó héten

U15-ös csapatunk számára húzodott el leginkább az őszi...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány)  0–4
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1