megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Pályán az utánpótlás

Öt korosztályos együttesünk lépett pályára szombaton.

Kiss Márton csapata az első helyen várta az Illés Akadémia-Haladás együttesét és egy esetleges győzelemmel nagyot léphetett volna az alakulat a bajnoki cím felé. Sajnos a szombathelyiek máshogy gondolták és az első félidőben kétgólos előnyt alakítottak ki. Habár a második félidőben feléledt a csapat a győzelemhez sajnos kevésnek bizonyult Orbán Kolos két találata, így a többi mérkőzés eredményétől is függ, hogy csapatunk az élen zárhatja-e a fordulót.

Vezetőedzőnk, Kiss Márton csalódottan nyilatkozott a mérkőzés végén: „Nagy fölényben játszottunk, de nem voltunk elég hatékonyak elől. Az első félidőben egy-egy figyelmetlenség miatt tudott az ellenfél kontrából vezetést szerezni. A második félidőben már a kapuhoz szögeztük az ellenfelet, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Sajnálom, hogy nem sikerült győztesen elhagyni a pályát.”

U17, A-csoport, 11. forduló
Puskás Akadémia-Illés Akadémia-Haladás 2–3 (0–2)

Gól: Orbán (47., 69.)

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT megtekinthető.

A nap egyetlen idegenbe látogató csapata Körtvélyesi István U16-os együttese volt, akik a Budapest Honvédhoz látogatott. A kispestiek ellen végül 3–1 arányban sikerült felülkerekedni, így megtették a szükséges lépést, hogy a bajnoki címért folytatott harcban tartsák a lépést az egy ponttal vezető Ferencvárossal.

Körtvélyesi István szűkszavúan, de annál lényegretörőbben értékelte az összecsapást a lefújást követően: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Honvéd ellen. Minden taktikai célunk megvalósul. Gratulálok a győzelemhez és a mutatott játékhoz!"

U16, A-csoport, 12. forduló
Budapest Honvéd-MFA-Puskás Akadémia 1–3 (0–0)

Gól: Mondovics (47., 58.), Lahuncov (50.)

Laczkó Zsolt U15-ös alakulata izgalmas és szórakoztató mérkőzésen, a második félidőben tudott egyenlíteni a Vasas Kubala Akadémia ellen.

U15, kiemelt csoport, 21. forduló
Puskás Akadémia-Vasas Kubala Akadémia 2–2 (1–2)

Gól: Tóth O. (25.), Arthem (56.)

U14-es együttesünket Nagy Szilárd betegsége miatt ezúttal Szabó Dániel irányította a már bajnok Budapest Honvéd-MFA ellen. Az ezüstéremért folytatott harcban fontos mérkőzésen végül magazbiztos játékkal nyert legfiatalabb akadémiai korosztályunk.

„Gratulálok a srácoknak, úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Taktikailag nagyon fegyelmezettek voltak a játékosok, amit a héten gyakoroltunk, szinte minden visszaköszönt. A Honvéd ellen ráadásul mindig nehéz de jó nyerni, arról nem is beszélve, hogy mégiscsak a bajnokcsapat érkezett hozzánk. Tényleg látványos győzelem volt, jó játékkal nyertünk egy presztízs mérkőzésen.” – értékelte a mérkőzést Szabó Dániel.

U14, kiemelt csoport, 25. forduló
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd-MFA 3–1 (1–0)

Gól: Poór Tamás (15.), Kőfalvi (50., 81.)

Leány U19-es csapatunk a Ferencvárost fogadta akadémiánkon. A felsőház első két helyezett csapata fej-fej mellett küzd a bajnoki címért. A két együttes nem nem bírt egymással, így 0–0-s végeredménnyel és pontosztozkodással ért véget a találkozó.

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Ferencváros elleni mérkőzések mindig nehezek, talán a játékstílusaink találkozásai miatt. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, de sajnálom, hogy nem is lőttünk. Egy háromesélyes találkozón most a döntetlen jött össze. Még két meccsünk van, ma még foglalkozunk ezzel, aztán megyünk tovább. Mindazonáltal összességében azért voltak jó dolgok, láttam szép megmozdulásokat.” - Foglalta össze gondolatait a mérkőzés végén csapatunk edzője, Mészáros Dalma.

Leány U19, Felső-ház, 4. forduló
Puskás Akadémia-Ferencvárosi TC 0–0

LÉGIÓSKÖRKÉP

Rájátszást érő Gyurcsó-találat az Európa...

Elszalasztott győzelem

Tóth Balázs nyilatkozata a Kisvárda elleni találkozót...

Az első félidőben eldönthettük volna

Így értékelt Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni 1–1-es...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Kecskeméti TE

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  2–3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1–1
DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3