megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Megint léptünk egyet a bajnoki elsőség felé

Három korosztályunk volt érdekelt a mai játéknapon – háromféle eredmény született. Az U17-esek diadalt arattak, az U19-esek ikszeltek, az U14-esek pedig ezúttal vereséget szenvedtek.

A Pancho Arénában fogadhatta a Vasas Kubala Akadémia csapatát a Puskás–Suzuki-kupára készülő U17-es legénységünk. Kiss Márton bajnoki címre pályázó együttese Orbán Kolos duplája révén már az első félidőben két góllal vezetett, a második játékrészben pedig egyértelműen bebiztosította a győzelmet; ekkor Dusinszki Szabolcs tudta találatainak számát megkettőzni. A piros-kékeknek már csak nüánsznyi szépítésre tellett.

U17, A csoport, 10. forduló

Puskás Akadémia – Vasas Kubala Akadémia 4–1 (2–0)

G.: Orbán K. (2), Dusinszki (2)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Képösszeállításunk ezen a linken érhető el.

U19-eseink a lista végén álló Újpestet fogadták. Ám negyedórányi rövidzárlatunknak „köszönhetően” a vendégek már a 6. percben előnyt szereztek, s bár még az első játékrészben sikerült kiegyenlítenünk, a félidei állás aztán végeredmény lett.

„Az Újpest sokkal jobb csapat, mint ahogy a tabella mutatja – értékelt Székely Gábor vezetőedző. – A bajnokság leszervezettebb együttese, amely a legmutatósabb játékot játssza. Mindig nehéz velük szemben futballozni, komoly erőket mozgósítanak ellenünk. Rosszul kezdtük a találkozót, mentálisan az első tizenöt percünk káosz volt. Hazai pályán hátrányból játszottunk, az első félidő végén kezdtünk magunkra találni. A második félidőben már teljesen a miénk volt a meccs, három nagy ziccert hagytunk ki, amellyel akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Összességében nagyjából igazságos eredmény született, s ha tanulunk az első tizenöt percünkből, akkor a tanulópénzt előbb-utóbb visszaadja az élet.”

U19, A csoport, 11. forduló

Puskás Akadémia – Újpest 1–1 (1–1)

G.: Kicsun

U14-es csapatunk ugyancsak a korosztályos sereghajtó, az ETO otthonában vendégeskedett, s már az első játékrészben kétgólos hátrányra „tett szert”. A fordulást követően hiába használtuk ki minden cserelehetőségünket, s adtunk bele mindent, már nem sikerült a lemaradásunkat ledolgozni: maradt a 2–0.

„Ha berúgjuk a helyzeteinket, másként alakult volna ez a találkozó – vélekedett a csapatot Nagy Szilárd vezetőedző távollétében irányító Szabó Dániel. – Ugyanakkor nem érdemeltük volna meg a győzelmet, nem tudtunk ugyanis a Győr fölé kerekedni, játékelemekben sem. Lassan fociztunk, tompák voltunk, s csak a második félidőre kezdtünk úgy kinézni, ahogy kellett volna, ám akkor már kétgólos hátrányból kellett volna visszajönnünk.”

U14, kiemelt csoport, 24. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 2–0 (2–0)

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1