megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Meccstörténet: PAFC–Fehérvár

Összességében hatodszor, idegenben harmadszor győzné le együttesünk a piros-kékeket.

Szombat este 8-tól a Mol Fehérvár FC-t fogadjuk az NB I-es bajnokság tavaszi nyitófordulójában – a két csapat egymás elleni eredményeire pillantva megállapítható, hogy még mindig van mit javítanunk, hiszen 10 fehérvári győzelem mellett 6 döntetlen és 5 Puskás-siker szerepel a listán. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a 2018/19-es szezon kezdete óta mi vagyunk az eredményesebbek; az azóta eltelt időszakban ötször nyertünk, háromszor ikszeltünk és ugyanennyiszer kaptunk ki.

Legutóbb idén január 30-án találkozott a két gárda, akkor a Pancho Arénában mi diadalmaskodtunk: egy Artem Favorovtól induló támadás végén Alexandru Baluta adott középre jobbról, ukrán középpályásunk remekül követte az akciót, és parádés csukafejessel döntötte el a három pont sorsát – az 1–0-s siker egyben azt is jelentette, hogy zsinórban negyedik összecsapásunkon maradtunk veretlenek megyei riválisunk ellen.

A tavaly szeptemberi, fehérvári randevún 0–0-s döntetlen született, ami a mérkőzés összképét tekintve inkább a házigazdák szempontjából volt hízelgő. Több gólhelyzetünk volt, mint a Fehérvárnak, a második félidőben kapufáig jutottunk, és ha a 65. percben egy talpalás miatt Yoell Van Nieffet nem állítja ki a játékvezető, a győzelemre is komoly esélyünk lett volna.

Szintén érdemes felidézni a több mint egy évvel ezelőtti hazai mérkőzésünket megyei riválisunkkal szemben. Tavaly márciusban zárt kapuk mögött fogadtuk a győzelmi kényszerben lévő Vidit. A meccs mindkét oldalon kapusparádét hozott, majd a 68. percben Luciano Slagveer a fehérváriaktól kölcsönkapott Géresi Krisztián tűpontos beadását fejelte a bal alsó sarokba, ezzel pedig itthon tartottuk a három pontot, s gyakorlatilag ekkor döntöttük el a magunk javára a bajnoki ezüstért folytatott versenyfutást – bár jelenleg 9 pont az előnyünk a fehérváriak előtt, most is hasonlóan fontos lenne a győzelem.

A két csapat 2013 őszén vívta első bajnoki mérkőzését, akkor a Videoton FC hazai környezetben egészen a 66. percig nem bírta feltörni a védelmünket. A házigazdák végül Zé Luís, Nildo és Arturo Álvarez hosszabbításban szerzett találatával 3–0-ra győzni tudtak. 2013 és 2018 között nem akart szűnni a piros-kék átok, összesen tíz bajnoki meccset vívtunk meg ellenük és csak három esetben volt döntetlen az eredmény.

Az első Fehérvár-verésre 2018. szeptember 15-éig kellett várni. Akkor Marko Scsepovics a 24. percben szerzett tizenegyesgóljára negyedóra múlva Josip Knezevic válaszolt szintén büntetőből, majd a 85. percben Bryan de Jesús belőtte második gólunkat, így megszereztük első győzelmünket a piros-kékek ellen. A történelmi siker nem lehetett véletlen, hiszen a 2019-es tavaszi szezon első meccsén Székesfehérvárról szintén három pontot hoztunk el, ráadásul egy meggyőző játékkal 3–0-ra nyert mérkőzéssel, amelyen Urblík József, Radó András és Bacsana Arabuli volt eredményes – ez volt a legnagyobb arányú győzelmünk ellenük. 

A párharc gólkirályi címén Gyurcsó Ádám és Nikolics Nemanja osztozik 5-5 találattal, ám míg utóbbi mind az ötször a Vidi képviseletében volt eredményes, egykori növendékünk háromszor piros-kékben, kétszer Puskás-mezben iratkozott fel az eredményjelző táblára. A csak a mi színeinkben betalálók közül Josip Knezevic keserítette legtöbbször a fehérváriak kapusait, volt horvát játékmesterünk három találatig jutott.

Tartalmasan telt a szünet

Spandler Csabának a családi programok mellett a focivébére is jutott...

Női NB I: Hungária körúti kiruccanás a három pont reményében

Felnőtt női csapatunk az MTK otthonában zárja az őszi idényt.

Debütálás a javából: első válogatott meccsén betalált Stronati!

Jobban nem is sikerülhetett volna védelmünk oszlopának válogatott...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  6–0