megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Három meccset játszik hét nap alatt a PAFC II

A Kelen ellen kezdi sűrű programját második csapatunk.

Jó formában várja a vasárnap induló időszakot Nagy Ádám csapata, az elmúlt öt mérkőzéséből négyet megnyert. A Gyirmót FC Győr második együttese elleni győzelem során ráadásul kétféle „elsőt” is fel tudunk mutatni, hiszen míg Szabó Valentin megszerezte első találatát a felnőtt futballban, az éppen őt váltó, mindössze 16 éves Dusinszki Szabolcs személyében újabb akadémistánk debütált. Nagy Ádám igazán bő – ámde rendkívül fiatal – kerettel dolgozhat, ami a következő hét napra tekintve rendkívül hasznos lehet. Hétvégén a Kelen SC-t fogadjuk, három nappal később Győrbe látogatunk, hogy megmérkőzzünk az ETO Akadémiával, négy nap pihenő után pedig az SC Sopron érkezik akadémiánkra, így kell a fiatalos energia és a friss lábak.

„Sűrű lesz a program vasárnap kezdetével, hiszen hétközi fordulónk is lesz. Ettől függetlenül minden energiánkat a Kelen elleni meccsre összpontosítjuk. Ellenfelünket jól ismerjük és tisztában vagyunk azzal is, hogy több játékos is magas minőséget képvisel ezen a szinten, ám mi hazai pályán arra törekszünk, hogy a mi játékfelfogásunk domborodjon ki a 90 perc alatt és a mi akaratunk érvényesüljön. A pontokat itthon szeretnénk tartani.” – Vélekedett Nagy Ádám a közelgő mérkőzésekről és a Kelen elleni összecsapásról.

NB III, Nyugati csoport, 29. forduló
Puskás Akadémia FC II – Kelen SC
Felcsút, Puskás Akadémia, 2022. 04. 10., 11.00

LÉGIÓSKÖRKÉP

Rájátszást érő Gyurcsó-találat az Európa...

Elszalasztott győzelem

Tóth Balázs nyilatkozata a Kisvárda elleni találkozót...

Az első félidőben eldönthettük volna

Így értékelt Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni 1–1-es...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Kecskeméti TE

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  2–3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1–1
DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3