Sikeres szombaton van túl az utánpótlás
202202. 05.
Négy korosztályos csapatunk is pályára lépett szombaton.
Együtteseink közül három is Révkomárom idősebb ifi csapatával mérte össze erejét. Kiss Márton alakulata az U19-es ellenfelét 6–0 arányban múlta felül. A nap legnagyobb győzelmét hozó találkozójára stábunk is kilátogatott.
Körtvélyesi István U16-os csapata sem bízta a véletlenre az U17-es ellenfele elleni mérkőzést. Már a félidőben három alkalommal terhelte meg a révkomáromi kaput, a 90 percet követően pedig 5–1-es különbséget alakított ki.
„Hasznos első mérkőzést tudtunk játszani – Értékelte vezetőedzőnk a találkozót. – Úgy gondolom, hogy stabil fölényt tudtunk kialakítani és láttuk a tanult elemeket is. Gratulálok a győzelemhez!”
Első mérkőzésen ült a kispadon Laczkó Zsolt, U15-ös gárdánk újdonsült vezetőedzője. A szombathelyi vendégjáték során az Illés Akadémia méltó ellenfélnek bizonyult. Az 1–0-s végeredményt Kutsera Kristóf állította be, becserélését követően első labdaérintéséből.
„Jó teszt volt ez a mérkőzés, hiszen az Illés is teljes erőbedobással állt bele a mérkőzésbe. Ilyen egy jó edzőmérkőzés, mikor minden játékos bele tudja magát tenni, emellett a hibákat is helyre tudtuk hozni, végig élesek voltunk. Örülök, hogy az edzésen gyakorolt elemek a mérkőzésen is visszaköszönnek. Büszke vagyok a játékosokra, de sok munka vár még ránk a rajtig.” – Értékelte első mérkőzését Laczkó Zsolt.
U14-es együttesünk Révkomárom U15-ös csapatával nézett farkasszemet és bár megvolt a három gólos előny a végén mégis döntetlen lett. A 3–3-as végeredményt Nagy Szilárd a következőképpen értékelte: „Eléggé meg volt fogyatkozva a keret és két próbajátékos is pályára lépett. Sajnos emiatt nem mindenki játszhatott a saját posztján, de ettől függetlenül jól működött a taktika. Sajnos sokszor labdaszerzések után túl gyorsan akartunk átmenni támadásokba, ami a nagy szél miatt nem mindig sikerült. A mérkőzés végére elfáradtunk, így a győzelem nem jött össze, de az idősebb korosztály elleni mérkőzésből sokat tanulhattunk.”
Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...
Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...
Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.