megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő bajnokságra. NB III-as csapatunk mellett az U19-es korosztály lépett pályára.

NB III-as csapatunk a harmadosztály középcsoportjának középmezőnyében telelő Iváncsa gárdájához látogatva igazi megyei rangadónak nézett elébe. Bár a hazaiak 2–1-re legyőzték a mieinket (gólunkat 1–0-s első félidőt követően a második játékrészben Rabi Dániel lőtte), értékes tapasztalatokkal szolgáló felkészülési mérkőzésen vannak túl Nagy Ádám tanítványai.

„A körülményekhez képest kellemes meglepetést okoztak a fiúk – értékelte a látottakat a vezetőedző. – A csapatjátékba becsúsztak gyerekhibák, ám ezektől függetlenül felvettük a kesztyűt a rutinos Iváncsa ellen. A mérkőzésterhelést megkapták a játékosok, és sikerült tartalommal megtölteni a játékot, ami az eredménynél jóval fontosabb volt.”

A PAFC II február 13-án az Érdi VSE ellen kezdi a tavaszi idényt.

U19-es csapatunk a BLSZ I. osztályában szereplő, a tabella jelenlegi állása szerint az élmezőnyhöz tartozó Fővárosi Vízművek együttesét látta vendégül, s Kern Martin első félidőben szerzett találatával 1–0-ra megnyerte a találkozót.

„A tavaszi szezon első felkészülési mérkőzése a vírushelyzet miatt meglehetősen furcsán alakult, már ami a keretet illeti, hiszen csapatunkat az U16-os, az U17-es és az U19-es fiúkból állítottuk össze, csapattaktikáról tehát ez esetben nem beszélhetünk – fogalmazott Székely Gábor vezetőedző. – Ugyanakkor a fiúk a megfelelő hozzáállással, éretten futballoztak, s egy felnőttcsapat ellen magabiztos játékkal nyertek. Köszönjük a Vízműveknek, hogy vállalták a játékot, számunkra rendkívül hasznos volt ez a találkozó.”

A mérkőzésen pályára léptek legújabb szerzeményeink, azok az ifjú labdarúgók is, akik a novemberi próbajátékot követően egyenesen Kanadából érkeztek akadémiánkra. Az észak-amerikai kontinens fiataljai jó játékkal mutatkoztak be a magyarok között.

U19-eseink az A csoport legjobb nyolc csapata között február 19-én a Vasas Kubala Akadémia ellen mérettetnek meg élesben.

Tehetségek nyomában

Ezúttal a 2007 és 2010 között született lányok...

A Haladás ellen zárjuk a szezont

Az ETO elleni csúnya fiaskót követően sem csüggedt el női...

Újra az élen

U16-os csapatunk visszavette az első helyet a Ferencvárostól. U19-eseinktől viszont...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4
Kaposvári Rákóczi FC - Puskás Akadémia FC II  0-0
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  1-2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd-MFA  3-1
Puskás Akadémia U15 - Vasas Kubala Akadémia  2-2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  1-3