megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Megkezdte a munkát az U15 is

Még tart az év eleji felmérő sorozat. Ezúttal Nagy Szilárd fiain volt a sor.

Már csak néhány csapat maradt, aki nem esett át az év elején szokásos orvosi vizsgálatokon és teszteken, miután múlt héten szinte az össze csapatunk végigcsinálta a procedúrát. U15-ös együttesünk az ősszel mindössze egy ponttal maradt le a dobogós helyezésről és csupán kettővel az elsőtől. A jó felkészülés elengedhetetlen feltétele, hogy a tavasszal előrébb tudjon lépni a csapat.

A csapat vezetőedzője, Nagy Szilárd ezekkel a szavakkal foglalta össze az évkezdést: „A korosztály a héten esett át a szokásos humánbiológiai, maximális erő, valamint biomechanikai méréseken. Összességében elmondható, hogy a játékosok megfelelő állapotban kezdték a téli felkészülést. Pozitiív hír, hogy mindhárom komolyabb sérüléssel bajlodó játékosunk vissza tudott kapcsolódni a csapatedzésekbe. Úgy látom, hogy nagy erőbedobással készülnek a tavaszi idénykezdésre."

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő...

Leánykiválasztó: február 4.

Idén a 2006 és 2009 között született lányok mutathatják...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Ferencvárosi TC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Gyirmót FC Győr  3-0
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  19-0
Puskás Akadémia FC II - MOL Fehérvár FC II  2-1
DVSC - Puskás Akadémia U14  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1-1
FC Hatvan - Puskás Akadémia U19 (leány)  0-7
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0