megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Meccstörténet: PAFC–ZTE

Első hazai NB I-es győzelmét szerezné meg együttesünk vasárnap a zalaegerszegiek ellen.

A Puskás Akadémia FC és a ZTE első osztályú közös története nem túl sok mérkőzést ölel fel, eddig mindössze hétszer vívott meg egymással a két csapat a legmagasabb szinten. A mérleg az egerszegiek fölényét mutatja: a kék-fehér gárda négyszer diadalmaskodott – egy döntetlen és két Puskás-siker mellett. Az egyetlen iksz az első NB I-es összecsapáson született: 2019 nyarának utolsó napján a ZTE Arénában mérkőztünk meg az akkor frissen feljutott zalaiakkal, és 1–1-re végeztünk; David Vanecek vezető góljára Radó András tizenegyesből válaszolt.

Az azóta eltelt időszak inkább a Zete sikereiről szólt: 2019 decemberében Bobál Gergely találatával a Pancho Arénából vitték haza a három pontot a kék-fehérek, majd tavaly júniusban Zalaegerszegen nyertek ellenünk 2–0-ra, akkor mindkét Bobál-iker betalált, Gergely az első, Dávid a második góljukat szerezte. A 2020. október 31-ei randevún Antonio Mance nekünk szerzett vezetést, de a mezőnyben hiába futballoztunk legalább olyan jól, mint ellenfelünk, előbb Zoran Lesjak, majd Szánthó Regő találta el iszonyatosan jól a labdát – 2–1-re megint a ZTE nyert. Legutóbbi hazai találkozónkon is a vendégek örülhettek: idén április 24-én Komáromi György góljával mi szereztünk vezetést, ám az akkor kék-fehér szerelést viselő Artem Favorov egyenlített, hogy aztán a hajrában Tajti Mátyás találata Futács Márkó duplája meghozza a 4–1-es vendégsikert.

Első győzelmünket 2021 februárjában, a ZTE Arénában arattuk, gól nélküli első félidő után Josip Knezevic két góljának köszönhetően nyertünk 2–1-re – az első találatnál Luciano Slagveer adta a gólpasszt, a másodiknál tulajdonképpen a horvát játékmester saját magának, ugyanis 1–1-es állásnál tizenegyest rontott, ám a kapusról kipattanó labdát már berúgta.

A 2021/22-es szezonban rendhagyó körülmények között jött a második Puskás-diadal. Az augusztus 15-ei, zalaegerszegi találkozón ismét egy kölcsönjátékosunk talált be Tóth Balázs kapujába: Skribek Alen góljával kerültek előnybe a hazaiak. A második félidő már a miénk volt, előbb Favorov mutatta meg, hogy a Zete kapujába is be tud találni, majd a 67. percben Jakov Puljic is beköszönt, ám ekkor hatalmas vihar csapott le ZTE Arénára, így félbeszakadt az összecsapás. A hátralévő szűk félórát három nappal később játszottuk le, a hosszabbításban még Corbu Marius is eredményes volt, így 3–1-es PAFC-sikerrel végződött a kétfelvonásos „darab”.

A másodosztályban lényegesen jobban ment a kék-fehérek ellen: 2012 októberében Baracskai Roland duplájával és Zsolnai Róbert góljával 3–0-ra, 2017 áprilisában Lencse László találatával 1–0-ra nyertünk Egerszegen, idehaza pedig 2013 tavaszán 1–1-es, 2016 őszén 2–2-es döntetlen született.

A harmadik front a Magyar Kupa volt, ahol emlékezetes párharcot vívtunk a 2017/18-as szezonban. A két gárda a nyolcaddöntőben akadt össze, az akkor NB II-es Zete odahaza egy Vernes Richárd-góllal 1–0-ra nyert, a visszavágón – mínusz 12 fokos hidegben – két csereember, Ulysse Diallo és Antonio Perosevic találataival hosszabbításos meccsen nyertünk 2–0-ra, hogy aztán egészen a döntőig meneteljünk a sorozatban.

Az első osztályú találkozókon eddig egyik oldalon sem sikerült senkinek kettőnél többször eredményesnek lennie, a Zalaegerszeg részéről Bobál Gergelynek, Zoran Lesjaknak és Futács Márkónak sikerült a „duplázás”, tőlünk Josip Knezevicnek – mint már említettük, a szintén kétgólos Favorov mindkét alakulat színeiben betalált.

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1