megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Nem bírtunk a listavezetői babérokra vágyó BVSC-vel

Tartva az ellenfél rutinjától két góllal kapott ki NB III-as együttesünk a zuglóiaktól, akik csupán a rosszabb gólkülönbség miatt tanyáznak a Mosonmagyaróvár mögött a tabella második helyén.

A harmadosztály nyugati csoportjának bajnoki címéért küzdő BVSC csapatához látogattak az NB III-as fiúk – sejthető volt, hogy nem hagyják magukat a vendéglátók. Bár az első játékrészben még tartotta magát második számú alakulatunk, a nagyobb jártasság és a Kokenszky-dupla a második félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Így látta az összecsapást a vezetőedző, Nagy Ádám: „Az első félidőben mindkét oldalon adódtak helyzetek. Meccsben voltunk, így a pontrúgásból kapott gólt, ami nagyon bosszantó, könnyűnek érzem. Az ellenfél rutinból hozta le a mérkőzést, egy átlövésből be is biztosították a győzelmüket. Mi ezt a rutint túlságosan tiszteltük, az előző összecsapásokon mutatott magabiztosság, vállalkozókedv és helyzetkihasználás hiányzott. Három-négy jobb teljesítménnyel a bajnokesélyes ellen nem lehet megszerezni a három pontot.”

NB III, nyugati csoport, 18. forduló

BVSC-Zugló – Puskás Akadémia FC II 2–0 (0–0)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1