megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Akire a legnagyobbként emlékeznek

Tizenöt éve már, hogy itthagyott bennünket. 2006. november 17-én örökre távozott közülünk minden idők legnagyobb magyar labdarúgója.

Azóta nem telik el úgy évforduló, hogy ne emlékeznénk meg akadémiánk névadójáról, Puskás Ferencről. Halálának jubileumi évében Liszkai Dezső akadémiaigazgató, Schmidt Ádám, a miniszterelnök sportügyi tanácsadója, Komjáti András tulajdonosi tanácsadó, Tóth Balázs klubigazgató, Kiss Zoltán kollégiumigazgató, Istenes László kommunikációs igazgató, valamint Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója mellett akadémistáink képviseletében két növendékünk helyezte el az emlékezés koszorúit Budapesten, a Szent István-bazilika altemplomában, ahol a legendás labdarúgó nyugszik.

Akadémiánk vezetői és növendékeink a ballábas zseni kollégiumunk előtt álló szobránál is összegyűltek, hogy tisztelegjenek Öcsi bácsi emléke előtt. Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete a tizenöt évvel ezelőtti történéseket idézte fel: „Azon az őszön költözött be az első évfolyam a kollégiumba, s már akkor tervben volt, hogy akadémiánk Puskás nevét veszi fel, ám a gyász napjaiban elhalasztottuk a névadást, így lett 2007. április 1-jén, nyolcvanadik születésnapján az akadémia keresztapja Puskás, akinek a gyászszertartásán, 2006. december 9-én az akadémisták vitték az oltárhoz az érmeket, a serlegeket, ott volt közöttük Szolnoki Roland, az NB I-es csapat kapitánya is. 

Puskás Ferenc példája mutatja: a határ a csillagos ég, s a fiatalokban ott lehet a becsvágy, hogy túlhaladják az elődöket – talán közöttetek is ott van, akinek ez sikerülhet. Ma a világsztárokat a soraiban tudó Real Madrid filmet tett közzé Puskásról, s annak idején, a temetésen a királyi gárda elnöke is részt vett, noha éppen bajnoki mérkőzés volt. Legyetek büszkék arra, hogy a Puskás Ferencről elnevezett akadémia növendékei lehettek, hogy olyan névadó áll előttetek, akire szerte a világban a legnagyobbként emlékeznek. Kívánom, hogy inspiráljon benneteket Puskás Ferenc példája.”

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1