megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Csillagos ötös széria

Sorozatban ötödször nyertünk a bajnokságban, miután jó meccset húztunk be az Újpest ellen. Ezzel a tabella élén éjszakázhattunk, mielőtt kisvárdai győzelmével visszelőzött minket a Ferencváros. 

Az Újpest nem változtatott a kezdőcsapatán a Mezőkövesden játszott, végül 2–2-es döntetlent hozó meccséhez képest és nálunk is csak két helyen cserélt Hornyák Zsolt. Komáromi helyett Gera került be, Csirmaz helyett pedig az előző két találkozót kihagyó Slagveer kezdett.

A 2. percben kissé bizonytalanul zártunk vissza, Csongvai adott középre jobbról, Koné még át is tudta venni az ötösön, és szorongatott helyzetben lőtt is, szerencsére a kapu mellé. A 6. percben Katona lőtt 16-ról, a középre tartó kísérletet Markek paskolta vissza a mezőnybe. Amikor már azt hittük, hogy hátul lesz több dolgunk, óriási lehetőséget hagytunk ki a 8. percben. Egy kontra végén Baluta lövés helyett egyből átemelt a jobb oldalon futó Plsek elé, aki visszakészített Slagveerhez, aki azonnal továbbpöckölte Gerának, utóbbi pedig szemben a kapuval kezelt egyet a labdán, (a lilák kétségbeesetten igyekeztek védeni a kapujukat) meg is nézhette hova lő, majd némi spéttel - kicsit az egyensúlyát is elveszítve - a jobb alsó mellé spiccelte a labdát. A 14. percben megint Beridze emelte a vérnyomásunkat, mikor Baluta labdavesztését kihasználva 20-ról alig tévesztette el a kapu jobb alsó sarkát. Rá egy percre egy szöglet után Gera lőtt blokkba egy kipattanót. Pörgős meccs alakult ki.

Ezt követően lassult valamelyest a játék irama, elől Diabyék ellen a magas labdák nem sokat értek, hátul pedig leginkább Beridza miatt kellett aggódni, a 28. percben is ő lőtt 23 méterről, megint nem tévedett sokat. Elől aztán egyre többször eljutottunk Kozákig, aki többször is szépen tette le a labdát a társaknak, de lövés nem lett belőle, vagy nagyon fölé bombáztunk, mint egy esetben Plsek.

A 37. percben újabb ziccert dolgoztunk ki, Gera erőszakos labdaszerzése után Slagveer keresztezett, a bal oldalon üresen kilépő Baluta szándékát ellenben olvasta Banai és bravúrral védett, a szabad labdára még rástartolt Gera is, de Banai ért oda hamarabb, majd az érkező szélsőnk eltalálta - az újpesti tábor egy emberként reklamált újabb sárga lapot játékosunknak, de Berke jogosan csak szabadrúgást ítélt kifelé. Az első félidő végére elég kapkodóvá vált helyenként a játék, de mindig történt valami. A 43. percben ennél jóval több is, konkrétan újabb ajtó-ablak helyzetet dolgoztunk ki. Baluta remekül pörgette tovább a labdát a védők mögé futó Kozák elé, Kutrumpiszon áthámozta magát, majd egyből lőtt, sajna középre, megint naggyá téve így Banait.

Három hatalmas helyzetünk is volt, viszont hátul is kellett az ima pár alkalommal, így igen eseménydús játékrészt zárt mindkét csapat, pedig egy gólmentes meccs ritkán szórakoztató. Persze ezt inkább csak a semleges szurkolók mondhatták el, a két csapat érthető okból hajtott a három pontra, hisz mi győzelem esetén a tabella élén éjszakázhattunk volna, a lilák pedig az utolsó előtti helyre csúszó MTK-ra szerettek volna rátapadni.

A 48. percben miénk volt az első helyzet, egy kipattanó a szélső befelé törő Gera elé pattant, a lövést Banai öklözte ki. Egy perccel később végre megszólalt a Pancho Arénában a Puskás Akadémia indulója, és ezt csak egy dolgot jelenthetett: megszereztük a vezetést. Plsek jobb oldali beadását Kozák fejelte le a földre, a rövid oldali kapufa irányába, Baluta és Slagveer érkezett egyszerre, szerencsére a holland nem zavarta irányítónkat, aki egyből kilőtte a hosszú alsót. Miénk lett a nagyon fontos első gól. De hogy továbbra is izgulni kellett, azt jól jelezte, hogy utána háromszor is védett Markek, kétszer bravúrral. Egyszer Csongvai szabadrúgásánál, egyszer pedig a csereként beálló Tallo próbálkozásánál, amikor utóbbi egy védőtől ajándékba kapott labdát szúrt rá 10 méterről. Ez egy nehéz időszak volt, a vendégek nyilvánvaló módon felszívták magukat.

A 62. percben megint parádésan reagált Markek Tomi, miután Mitrovics emelt be egy szabadrúgást a védelem mögé, szerencsére Tallo eltörte a labdát, de kapusunknak így is nagyot kellett nyújtóznia, hogy a kapufára tolja a pattintott labdát. Bravó! Ezt követően végre sikerült megnyugtatni a játékot, így a vendégek bár sokat birtokolták a labdát, de már nem tudtak ránk nyomást gyakorolni.

A 74. percben majdnem megdupláztuk az előnyt, Kozák szépen lőtte előre az oldalvonal mellett a labdát, a nagyt sprintelő Valuta közepére ívelt, az üresen érkező Corbu pedig kapásból lőtt, sajnos a kapu fölé. Két percre rá Markek megint parádézott (közelről hárított szemtől szemben egy lövést), de a bíró már kifelé fújt közben les miatt. Nagy meccs volt ez, eredménytől függetlenül. A 88. percben Corbu remekül vitte el Csongvai mellett a bal szélen, a túloldalon hárman is várták a beadást, amely sajna Diabynál kötött ki. Kár volt érte.

A 89. percben így is eldőlt a mérkőzés, Baluta büntetőt harcolt ki, Kozák pedig belőtte. A sors fintora, hogy Hornyák mindkettejüket lecserélte. Milyen jó, hogy nem egy perccel korábban…

Főleg, hogy a 97.(!) percben szépített az Újpest. Hosszasan elemezték videón a bírók Szolnoki Roland szabálytalanságát Beridzével szemben, majd jogosan meg is ítélték a büntetőt. A grúz berúgta, de csak a szenzációsan védő Markek statisztikáját rontotta. Középkezdés után már csak a hármas sípszó harsant fel. Csapatunk ezzel a győzelemmel a lista élére ugrott és várhatta a vasárnapi Kisvárda-Ferencváros rangadót. Ez volt zsinórban az ötödik (!) győzelmünk. Parádé.

OTP Bank Liga, 12. forduló, Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC – Újpest FC 2–1 (0–0)

Vezette: Berke

Gól: Baluta (49.), Kozák (büntetőből, 90.), ill. Beridze (97.)

Sárga lap: Spandler (24.), van Nieff (27.), Gera (35.), Kozák (75.)

PAFC

Markek - Szolnoki, Stronati, Spandler, Nagy - Plsek, van Nieff (Favorov, 77.) - Slagveer (Csirmaz, 77.), Baluta (Bakti, 91.), Gera (Corbu, 56.) - Kozák (Puljic, 91.)

Újpest

Banai - Kastrati (Viana, 78.), Diaby, Kutrumbisz, Antonov - Mitrovics, Mack - Beridze, Katona (Szakály, 78.), Csongvai - Kone (Tallo, 52.)

Fel kell készülni az egerszegi támadójátékból

Artem Favorov életében fontos időszak volt a ZTE-nél töltött...

Meccstörténet: PAFC–ZTE

Első hazai NB I-es győzelmét szerezné meg együttesünk vasárnap a...

Vendégként is veszélyes a Zete

Védekezésben van hová fejlődnie a Fradi idegenbeli...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - ZTE FC

november 28. | 15:45 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - ZTE FC

MECCSINFÓ nyilnyil

november 28. | 15:45 | Pancho Aréna

PAFC - ZTE FC

november 28. | 15:45 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  0-2
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  4-1
BVSC-Zugló - Puskás Akadémia FC II  2-0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  4-1
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  5-1
Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  5-0
Puskás Akadémia U15 - MTK Budapest  1-2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  0-1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  0-1