megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Hajtós meccsen fordítottunk a Honvéd ellen

Mintegy 438 perc után kaptunk újra gólt, majd emberelőnybe kerültünk, utána pedig megfordítottuk a harcos meccset, sorozatban negyedik győzelmünket aratva.

Az első negyed óra nem hozott áttörést, de ahogy átléptük ez máris megváltozott. Nono parádés passzt kapott volt játékosunktól, Zsótértől, majd a büntetőterületre érve egy átvétel után elpöckölte a labdát Markek mellett, aki csak beleérni tudott, a gólt nem tudta megakadályozni. A nagyon fontos első gól tehát a mi kapunkban kötött ki, ami alaposan megnehezítette a dolgunkat.

A vezető találat fokozta a hangulatot, egy letámadásnál Baluta feleslegesen keményen lépett oda ellenfelének, mire Nagy Dominik nyakon ragadta. A játékvezető nem díjazta egyik mozdulatot sem, illetve mégis. Irányítónk sárga, a vendégek jobb oldali középpályása piros (!) kapott. A lelátóról nem látszott, mi indokolta a súlyos ítéletet. De tény, ezzel javultak az esélyeink, mert addig nem tudtunk igazán mit kezdeni a kispesti védelemmel.

A 26. percben Nono közel járt a második gólhoz, ígéretes helyről nem sokkal csavart a kapu mellé egy szabadrúgást.  Végre mi is eljutottunk azért egy helyzetig, Komáromi beadása a túloldalon Csirmaz elé hullott, aki egy védő szorításában a kapu mellé pattintotta a labdát. (Helyezni nem tudta, örült, hogy beleért.)

Ezek után teljesen átvettük az irányítást, de az ötvédős rendszerrel most sem tudtunk mit kezdeni. De nem adtuk fel. Már csak fél perc volt hátra az első félidő hosszabbításából, amikor is végre sikerült kipasszolni a vendégvédelmet, sőt, ez egyben az egyenlítést is eredményezte. Nagy adott be balról, a védők továbbfejelték, de rossz helyre. A túloldalon álló  Csirmaz visszapasszolta a kapu felé Plseknek, aki háttal a kapunak a másik irányba fordult, mint a közeli oldalt fogó védők, majd ballal szépen kilőtte a kapu üresen tátongó jobb oldalát. Gyakorlatilag nem marad hátra már több idő, a legjobbkor sikerült tehát egalizálni.

A folytatásban is maradt a kemény küzdelem, főleg Nono kapott különleges elbánást védőinktől. 

A 63. percben van Nieff szúrt rá egy szabadrúgást 18 méterről középről, Szappanos azonban kitornázta a lövést a léc alól. Egyértelműen a Honvéd térfelén zajlott a játék, emberelőnyben persze nem is lehetett más a célunk, mint megfordítani a mérkőzést. Ezért meg is tettünk mindent, legalábbis igen hamar visszaszereztük a labdákat.

A 70. percben ismét előkerült a VAR. Előzetesen ugyanis Baluta lőtt kapura, a labda pedig Nagy Gergő karjáról pattant le. A videózás alapján a bíró megítélte a 11-es. Plsek állt a labda mögé, és a jobbra vetődő Szappanost becsapva higgadtan a bal alsóba helyezett. Ezzel megfordítottuk az állást, a vendégszurkolók folyamatos felénk és MLSZ felé irányuló szidalmazásai közepette. A 75. percben Baluta szögletét a sűrűben Szolnoki fejelte kapura, de erőt nem tudott beletenni, így Szappanos könnyedén védett. A 82. percben Nono lőtt messziről, Plseken felpattant a labda, Markeknek a léc alól kellett kiütnie a labdát. A szöglet még nagyobb esélyt hozott a kispestieknek, Hidi remekül csúsztatta meg a labdát, Balogh pedig viszonylag üresen fejelhetett, kevéssel a kapu mellé. Ezt megúsztuk.

A 87. percben újra szerencsések voltunk, de most a másik kapunál. A fehérmezesek nem értették meg egymást, így Kozák elé került a labda, aki ziccerben léphetett ki, önzetlenül Corbu elé passzolt volna, a kétségbeesetten becsúszó Mezghrani pedig a saját kapujába juttatta a labdát.

Egy perccel később szépíthetett volna a Honvéd, Batik azonban lesről talált a hálóba. Négy perc lett a hosszabbítás, de így már nem sokat tudott kezdeni vele Horváth Ferenc csapata. Mindkét edző kapott sárga lapot ezen a meccsen, avagy a feszült légkör az egész összecsapást jellemezte. El kell ismerni, hogy a piros lap alapjaiban határozta meg a mérkőzést, de azért a gólokat be is kellett lőni. Sorozatban negyedik meccsünket nyertük meg, tovább folytatva a parádés szériát. 

MECCSKÉPEK!

OTP Bank Liga, 11. forduló, Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd 3–1 (1–1)

Vezette: Bogár

Gól: Plsek (45+2.), Mezghrani (Mezgrani, 89.), ill. Nono (17.)

Sárga lap: Baluta (21.), Kozák (24.), Nagy Zs. (47.), van Nieff (54.), (Hornyák, 89.), ill. Mezgrani (35.), Horváth F. (35.), Nagy G. (70.), Lovrics (77.), 

Kiállítva: Nagy D. (21.)

PAFC

Markek - Szolnoki, Stronati, Spandler, Nagy Zs. - Plsek, van Nieff - Csirmaz (Gera, 56.), Baluta (Corbu, 78.), Komáromi (Favoros, 86.) - Kozák

Honvéd

Szappanos - Mezghrani, Batik, Baráth (Eppel, 78.), Klemenz (Lovrics, 60.), Tamás - Nagy D. Zsótér (Hidi, 78.), Machach (Nagy G., 45.), Nono - Lukics (Balogh, 68.)

Szezonértékelő

Vezetőedzőnk, csapatkapitányunk és kapusunk sem elégedett azzal, hogy...

Harmadikok lettünk!

Favorov gólja kevés volt a Honvéd ellen.

Négy volt akadémistánk Rossi keretében!

NB I-es csapatunkból Nagy Zsoltot és Spandler Csabát,...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4