megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Elitkörben az U19-es válogatott

Sztojka Dominik duplájával 2–0-ra verte Észtországot  a második félidőben magára találó nemzeti csapat.

Valamirevaló helyzet nélkül sikerült U19-es válogatottunknak abszolválnia az észtek elleni Európa-bajnoki selejtező első félidejét Gyirmóton. A négyes torna első mérkőzésén a fehéroroszokat 2–1-re legyőző Tímár Krisztián vezette alakulat mindenféle elképzelés nélkül terelgette a labdát, amelyben partner volt az összjátékban szintén sokat hibázó kék-fekete-fehér gárda is, amely a 41. percben Smirnov révén így is vezetést szerezhetett volna, ám Senkó Zsombor kapusnak nem okozott gondot a hárítás.

A térfélcsere után sem változott sokat a játék képe, továbbra is a baltiak kontráiban volt több veszély. A hajrához közeledve a magyar csapat a cseréknek is köszönhetően erőre kapott, s a 73. percben Sztojka Dominik ragyogó,jobb külsővel a jobb alsóba nyesett átlövésgóljával megszerezte a vezetést. A Vasas középpályása nyolc perccel később tizenegyesből állította be a 2–0-s végeredményt, sikerével nemzeti csapatunk az osztrákok elleni meccs eredményétől függetlenül kvalifikálta magát az elitkörbe.

U19-es Európa-bajnoki selejtező

Magyarország–Észtország 2–0 (0–0)

Gól: Sztojka (73., 81. – a másodikat 11-esből)

Fotó: mlsz.hu

Átszakadt a gát

Szolnoki Roland örül, hogy a remek védekezés mellett a Loki...

„Így képzeltem el”

Tízből tíz pontot adna csapata DVSC elleni első félidei...

Ez igen!

Folytattuk parádés idegenbeli szériánkat, 3–0-ra...

TOVÁBBI HÍREK

More news

DVSC - PAFC

október 24. | 13:30 Nagyerdei Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

DVSC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 24. | 13:30 | Nagyerdei Stadion

DVSC - PAFC

október 24. | 13:30 | Nagyerdei Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U15 (leány)  1-3
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1-1
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd-MFA  1-2
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  1-2