megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Az első magyar győzelem az U21-es Eb-selejtezőben

Minden gólban benne volt legalább egy, a Puskás Akadémiához köthető játékos San Marino ellen. Skribek Alen két gólt és egy asszisztot vállalt, de Kiss Tamás is betalált, méghozzá Komáromi György passzát követően.

Az Izrael elleni hazai vereség után muszáj volt javítani, és erre minden esély megvolt ezen az estén. A Puskás Akadémiához köthető játékosok közül az ideiglenesen Egerszegen szereplő Skribek Alen volt az egyik legaktívabb, de egy sérülés miatt már a 17. percben beálló PAFC-os Komáromit is igyekeztek gyakran megjátszani a társak. A 29. percben Skribek szöglete után Baráth fejjel szerzett vezetést, az előnyt pedig a szünet előtt majdnem sikerült megduplázni, megint Alen ívelt középre egy szabadrúgást, de Mocsi fejesét ezúttal védeni tudta a hazai kapus.

Az újabb gólpassz tehát nem, a gól viszont összejött a nagyon aktív támadónak. A 74. percben egy lövés után visszapattant hozzá a labda és nagyon szépen tekert a kapu bal oldalába. Majd pár perccel később ő maga vitt végig egy kontrát, amit újabb góllal fejezett be. A 91. percben Komáromi beadását a szintén csereként beálló, a jelenleg a holland Cambuurban futballozó Kiss Tamás pörgette a kapuba. Ezzel kialakult a 4–0-s végeredmény. (A szintén kölcsönben (Csákváron) játszó Auerbach Martin csere volt.)

Ezzel Gera Zoltán vezetésével először nyert tétmérkőzést a korosztály, és megszerezte első pontjait az Európa-bajnoki selejtezőben. 

Októberben a lengyelek és a németek ellen nyilván sokkal nehezebb dolgunk lesz, aztán novemberben még a jön egy lettek elleni meccs, és az Izrael elleni idegenbeli összecsapás, ami ezt a naptári évet illeti.

Sok sikert, fiúk!

Nagykanizsa után Svédország

NB III-as csapatunk belső védője, Babós Levente pörgős időszak elé...

Újra Puskás Magazin az M4 Sporton

Pénteken 15:56-tól sugározza adásunkat a nemzeti sportcsatorna....

Várni kell az ünnepléssel

U16-os csapatunk döntetlent játszott a Vasas együttesével....

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4