megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Hármas vereség a Fradi ellen

Zöld-fehér játéknapon vannak túl a lányok, ezúttal azonban egyik korosztályos csapatunk sem bírt a Ferencvárossal.

U19-es együttesünk hazai pályán találkozott a Fradival, s bár lányaink már a 3. percben betaláltak, előnyüket nem tudták megtartani, s végül alulmaradtak a küzdelemben.

Mészáros Dalma vezetőedző gondolatai a találkozót követően: „Hamar vezetést szereztünk, ám ezt követően két-három százszázalékos ziccert nem tudtunk értékesíteni, ami megbosszulta magát, de jó, hogy már a legelején előjöttek azok a hibák, amelyeket a későbbiekben ki tudunk javítani.”

Leány U19, 2. forduló

Puskás Akadémia – Ferencváros 1–2 (1–2)

G.: Tóth Zs.

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

U17-es lányaink látogatóba mentek a Ferencvároshoz, s az MTK elleni első fordulóbeli parádés győzelem után most fájó vereséget könyvelhettek el.

Így látta az összecsapást Szalkai Kitti vezetőedző: „Szoros és kiegyenlített csatát vívtunk a Ferencváros csapatával, a nagyobb egyéni hibákat mi követtük el, ennek meg is lett az eredménye. Igyekszünk javítani, dolgozunk tovább.”

Leány U17, 2. forduló

Ferencváros – Puskás Akadémia 5–3 (2–2)

G.: Sinka (2), Móri

U15-öseink ugyancsak az FTC otthonában vendégeskedtek, s bár a félidőben még vezettek, a második játékrészben a zöld-fehérek igencsak föléjük kerekedtek.

Eigner Eszter vezetőedző értékelte a találkozót: „Az első félidőben stabilak voltunk, jól ment a játék, ám amikor a Fradi elérte a döntetlent, elfogytunk fejben, s – könyörtelenül kihasználva ezt – az ellenfél ajtó-ablak helyzetekben befejezte a mérkőzést.”

Leány U15, 2. forduló

Ferencváros – Puskás Akadémia 8–3 (1–3)

G.: Kiss (2), Simon

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő...

Leánykiválasztó: február 4.

Idén a 2006 és 2009 között született lányok mutathatják...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Ferencvárosi TC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Gyirmót FC Győr  3-0
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  19-0
Puskás Akadémia FC II - MOL Fehérvár FC II  2-1
DVSC - Puskás Akadémia U14  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1-1
FC Hatvan - Puskás Akadémia U19 (leány)  0-7
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0