megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Hazai vereség Izraeltől

Az U21-es válogatott 2-1-re kapott ki az Eb-selejtezők első fordulójában. Mindhárom gól fejesből született. Skribek gólpasszt adott.

A Gera Zoltán vezette U21-es válogatott a tavaszi, részben hazai rendezésű Eb-n nem jutott tovább csoportjából, de most igyekezett javítani. A megfelelő (közös) mérkőzésszám azonban még mindig hiányozik a lábakból, ezzel együtt az Izrael elleni gyirmóti mérkőzésen bíztunk a jó kezdésben. Komáromi György először kapott meghívást az U21-es válogatottba, de végül nem került keretbe, az első csapatunktól kölcsönadott játékosaink, a Csákvárhoz kerülő Auerbach Martin, a holland Cambuurhoz igazoló Kiss Tamás és a ZTE-nél játszó Skribek Alen azonban igen. Martin a padon ült a kezdésnél, ahogy Alen is, Kiss Tomi azonban kezdett. Több jó passz után az első félidő végére egyre kevesebbet volt játékban, a szünetben végül lecserélte Gera, a helyére pont Skribeket hozta be. Alen és a többi csere felpörgette a játékot, végül pont ő volt az, aki egy remek beadással gólt fejeltetett Tóth-Gábor Kristóffal. Sajnos addigra már vezetett a vendégcsapat, egy hasonló megmozdulás után (a magyar válogatott kapusa, Hegyi és a védő Csóka csúnyán összefejelt, hosszan ápolták őket). 

A vége felé még bizakodhattunk, hogy sikerül megfordítani a mérkőzést, Alennek volt is egy kevésbé veszélyes lövése, de végül megint az izraeliek találtak be - egy szöglet utáni fejesből. Ezt sajnos megint elnézte a védelem. 

Rosszul kezdtük az Eb-selejtezőket, és a folytatásban sem lesz könnyű dolgunk. A címvédő németek ereját sajnos ismerjük, mellettük a most látott izraeliek, a lengyelek, a lettek, valamint a San Marinó-iak szerepelnek a hatosban. A csoport első helyezettje, valamint a kilenc csoport legjobb másodikja közvetlenül kijut a román-grúz közös rendezésű tornára, míg a maradék nyolc második helyezett rájátszás során dönt a maradék négy Eb-helyről. 

Azért hajrá, magyarok! Nem feladni!

Nagykanizsa után Svédország

NB III-as csapatunk belső védője, Babós Levente pörgős időszak elé...

Újra Puskás Magazin az M4 Sporton

Pénteken 15:56-tól sugározza adásunkat a nemzeti sportcsatorna....

Várni kell az ünnepléssel

U16-os csapatunk döntetlent játszott a Vasas együttesével....

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4