megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Válogatott hölgykoszorú

Hét játékosunk is részt vehet a legjobbak nyári összetartásán.

Margret Kratznak, a női A válogatott szövetségi kapitányának 25 játékos mutathatja meg a háromnapos edzőtábor során, hogy érdemes számolni velük a szeptemberi, Skócia elleni összecsapáson.

A keretbe a mieink közül az alábbiak kerültek be:

Bokor Adrienn,
Dobó-Nagy Boglárka,
Krascsenics Petra,
Palakovics Laura,
Pongrácz Ágnes,
Tamók Rebeka,
Szemán-Tóth Barbara.

Csapatunk vezetőedzőjét, Halászi Kingát kérdeztük, hogy mit szólt a meghívókhoz.

– Jó érzés kimondani, hogy vannak az A válogatottban Puskás-játékosok. Nagyon örültem neki, hogy ennyi lányt behívtak, ráadásul három játékosunk kisebb sérülések miatt nem tudott most csatlakozni. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés a szövetségi kapitány részéről, hiszen így mindenki megkapja a lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, ott a helye a keretben. Ugyanakkor ez számunkra is egy jó visszacsatolás, hogy jól dolgozunk, és szintet léptünk a felnőtt csapatunkkal, így már nem csak utánpótlás-válogatott játékosokat tudunk adni az országnak. Remélem ősszel többen is be tudnak majd mutatkozni címeres mezben.

– Mennyit profitálhat az akadémia a játékosok válogatottbeli szerepléséből, illetve mit kaphat maga a válogatott a Puskás-játékosoktól?
– Erről beszélgettem már a szövetségi kapitánnyal, aki nagyon pozitívan látja a jövőt ezzel kapcsolatban. Várja, hogy az akadémiáról milyen minőségű játékosok kerülhetnek ki és lehetnek a válogatott hasznára. Nekünk pedig mindenképpen hasznos lesz, hogy a lányok nemzetközi szinten is próbára tehetik magukat. Aztán, ha jönnek vissza a klubhoz, a megszerzett tapasztalatokból ők és a társaik is profitálhatnak. Erről szól a válogatott labdarúgás és a legmagasabb szintű képzés.

Puskás Magazin: visszanézhető a májusi adás

Elkészült a legújabb adás, a videót a cikkbe ágyazva...

Beléptünk az aranykapun! – videó

Hét év után újra bajnoki aranyérmes lett U19-es csapatunk...

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1