megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A Honvédé a bronz
HUN ENG

A Honvédé a bronz

Három nullra verték a piros-feketék az Eszéket a Puskás–Suzuki-kupa harmadik helyéért vívott találkozón.

Puskás-Suzuki Kupa

#PuskasSuzukiKupa #PSK

⏲ 2021-07-30

Két, a csoportmeccsek során egyaránt három pontot szerző együttes mérkőzött a 14. Puskás–Suzuki-kupa bronzérméért, az eszékiek az A jelű négyesben a Csíkszereda ellen tudtak 4–0-ra diadalmaskodni, a budapesti piros-feketék három döntetlennel jutottak el a helyosztókig. Az első negyedórára alaposan rányomta bélyegét a nagy meleg, gyakorlatilag helyzet nélkül csordogált a játék, az ivószünetig mindössze Tarcson Ákos kicsivel a kapu mellé szálló lövését jegyezhettük fel.

A frissítő áldásos hatását a Honvéd játékosainál fejtette ki jobban, ugyanis a második negyedórában jobbára az eszéki térfélen folyt a játék, igaz, ekkor is inkább a fizikai párharcok domináltak. A XIX. kerületiek közül a legaktívabbnak a nemrégiben még a Puskás Akadémia mezét viselő Tarcson tűnt, aki egy szép íveléssel hozta nagy helyzetbe Szűcs Tamást a 29. percben, ám a társ csúnyán luftot rúgott – gól nélkül ért véget az első játékrész.

Szünet után is a kispestiek voltak aktívabbak, ami a 33. percben egy helyzetben realizálódott: Szűcs labdájával Krajcsovics lépett meg a bal oldalon, élesen középre lőtt beadásáról centikkel maradt le Rácz Balázs. A 44. percben megszerezte a vezetést a lényegesen agilisabb Honvéd: Szűcs cselezett befelé balról, majd 14 méterről a keresztléc alá lőtt – a labda az egyik védő feje búbján megpattant, így alaposan becsapta Tin Sajko kapust (0–1).

A találat után az eszékiek sokkal intenzívebben és magasabban igyekeztek letámadni ellenfelüket, ezzel a Honvéd előtt is lehetőség nyílt, hogy a horvát csapdák kijátszásval gyors akciókat vezessen – egy ilyen támadás végén Tarcson került helyzetbe, és a bal kapufa mellé lőtt. A pontot az i-re László Máté tette fel, aki egy bal oldali beadásra érkezett remekül a hosszú oldalon, és kegyetlenül az ellenkező sarokba vágta a labdát (0–2), majd egy kontra végén Rácz Balázs is betalált (0–3), így az utolsó meccsen mutatott teljesítményével teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzot a kispesti csapat.

14. Puskás–Suzuki-kupa, a 3. helyért

NK Osijek–Budapest Honvéd 0–3 (0–0)

Vezette: Szigetvári (Máyer, Rózsa)

Gól: Szűcs T. (44.), László M. (60.), Rácz B (60+2.)

Sárga lap: Pekaric (15.), ill. Krajcsovics (43.)

Osijek: Sajko – Perkovic (Vrljic, 48.), Doric, Prekodravac, Bukvic – Verhas (Besirovic, 42.), Baric (Damjanovic, 52.), Pajic (Mazar, 31.) – Ivancan, Pekaric, Sinkovic (Blazanovic, 31.).

Honvéd: Schrankó – Gincsai, Szabó T., Pekár I. (Bezzeg, 31.), Nagy Z.  – Keresztes, Kocsis G. (Polyák, 53.), Szűcs T. (László M., 53.) – Tarcson (Fábiánkovics, 60+2.), Krajcsovics (Ulbert, 59.), Rácz B.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Honvéd get the bronze medal

The red-and-black team defeated Osijek three-nil in the game for the third place at the Puskás-Suzuki Cup.

Two teams, both getting three points during the group phase, faced off for the bronze medal of the 14th Puskás – Suzuki Cup. Osijek had been able to triumph 4–0 against Csíkszereda in group A, while the red-and-black team of Budapest reached the play-off phase with three draws. The oppressing heat left its mark on the first quarter of an hour as the game was passing basically without any chances, we could only record Ákos Tarcson's wide shot up to the drinks break.

The Honvéd players profited more of the positive effect of the refreshment, as the second quarter was spent mostly in the Osijek half, although it was still the physical duels that dominated more. The most active of the players from the XIX. district seemed to be Tarcson, not so long ago still wearing the shirt of Puskás Akadémia, who set up a huge opportunity for Tamás Szűcs with a nice lob in the 29th minute, but the teammate miss-kicked the ball – the first half ended without any goals.

The Kispest team kept being more active after the break, which led to a goal-scoring opportunity in the 33rd minute: Krajcsovics got away on the left flank with Szűcs’s ball, Balázs Rácz only missing by some inches to get to his shotlike cross delivered into the centre. In the 44th minute, Honvéd, significantly more agile, took the lead: Szűcs dribbled towards the centre from the left and fired under the crossbar from 14 metres - the ball got a deflecteion off the top of a defender’s head, tricking keeper Tin Sajko (0–1).

After the goal, Osijek tried to press their opponent much more intensely and high up, providing Honvéd the opportunity to lead quick counters by avoiding the Croatian traps - at the end of such an attack it was Tarcson who got the chance, putting it slightly wide off the left corner. The icing on the cake was Máté László’s move, who timed it perfectly to get to a cross coming from the left and ram the ball mercilessly into the opposite corner (0–2), then at the end of a counter Balázs Rácz scored too (0–3), Thus, with the performance produced at their last match, the Kispest team deservedly got bronze.

14. Puskás–Suzuki Cup, for the third place

NK Osijek–Budapest Honvéd 0–3 (0–0)

Referee: Szigetvári (Máyer, Rózsa)

Goal scorers: T. Szűcs (44.), M. László (60.), B. Rácz (60+2.)

Yellow card: Pekaric (15.) and Krajcsovics (43.)

Osijek: Sajko – Perkovic (Vrljic, 48.), Doric, Prekodravac, Bukvic – Verhas (Besirovic, 42.), Baric (Damjanovic, 52.), Pajic (Mazar, 31.) – Ivancan, Pekaric, Sinkovic (Blazanovic, 31.).

Honvéd: Schrankó – Gincsai, T. Szabó, I. Pekár (Bezzeg, 31.), Z. Nagy  – Keresztes, G. Kocsis (Polyák, 53.), T. Szűcs (M. László, 53.) – Tarcson (Fábiánkovics, 60+2.), Krajcsovics (Ulbert, 59.), B. Rácz

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1