megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Véget ért az európai kaland

Elmaradt a fordítás. Ellenfelünk két helyzetből kettőt váltott gólra, így kettős vereséggel búcsúztunk az Európa–konferencialigából.

Nagyon elszántan és fogadkozva léptünk pályára a múlt heti lettországi vereséget követően, hogy továbbra is életben tartsuk a nagyobb európai utazásunkról szőtt álmunkat. Ellenfelünk nem változtatott a kezdő 11-en, míg Hornyák Zsolt két helyen is módosított a Jurmulában pályára lépő csapaton, így Kiss Tamás helyett Baluta, míg Komáromi György helyett Deutsch László találta magát a gyepen a kezdő sípszónál.

Az első negyedórában meddő mezőnyfölényt tudtunk kialakítani és mindkét oldalról veszélyes beadásokkal próbáltuk volna meglepni az ellenfelet, de az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak. A 18. percben Baluta vitatható körülmények között került a földre az ellenfél 16-osán belül, ám a bíró sípja néma maradt.

Fél órát követően is a türelmes passzolgatás jellemezte a játékunkat, majd a 36. percben emelhették a hangjukat a nézők, amikor Slagveer szögletét Nunes fejelte közelről fölé. Nem tűnt úgy, hogy az RFS együttese focizni szeretett volna a mai este, inkább csak a kint megszerzett eredményt őrizték. Védelmükről és taktikájáról sokat elárul, hogy ez volt az első lehetőségünk, ami legalább veszélyforrást jelentett a kapujukra.

Az első játékrész legvégéig kellett várni, hogy első ízben ijesszünk rá a lettekre. Baluta kapott egy labdát a bal szélen, egy remek testcsellel két védőt rázott le magáról és lőtt egyből a hosszú felső sarok irányába. Lövése a kapufa külső éléről vágódott az alapvonal mögé. A vendég kapus már verve volt. Az egyperces hosszabbításban már nem történt említésre méltó esemény, így gól nélkül, továbbra is háromgólos hátrányban vonulhattunk az öltözőbe és 45 percünk maradt, hogy megpróbálkozzunk a lehetetlennel.

A félidőben egy helyen változtatott Hornyák Zsolt. Libor Kozák érkezett Deutsch László helyett, hogy Plsek éktársa legyen, így Nagy Zsolt elfoglalhatta eredeti pozícióját, visszaállt a balhátvéd szerepkörébe.

Három perc telt el, amikor a kapitány fejelt középre egy labdát nagyon okosan és a frissen beállt Kozák is jól érkezett az ötösön belül, az utolsó pillanatban azonban Lipuscek tudott akrobatikus mozdulattal menteni.

Az 52. percben jött a hidegzuhany. Első valamirevaló akciójából gólt szerzett az RFS. A baloldalon Santana csapta be Corbut és passzolt középre, Lemajic pedig jó ütemben előzte meg Stronatit, hogy aztán közelről Tóth Balázs kapujába pofozza a labdát. Fiatal hálóőrünk tehetetlen volt. 0-1.

A középkezdést követően rögtön megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre hiszen a bal oldalról érkező labdát Kozák fejelte közelről kapura, ami aztán kétszer is megpattant a felső lécen.

Baluta nagyon nyerni szeretett volna, ám akarásnak nyögés a vége. Román válogatott játékosunk láthatóan idegessé vált, és agresszívabb üzemmódba kapcsolt, amit két falt jelzett Hornyák Zsoltnak, aki nem tétlenkedett és cserét eszközölt. Rögtön kettőt. A sérülésből felépülő Géresi Krisztián Balutát váltva először léphetett pályára az idei szezonban, míg Kiss Tamás Slagveer helyett érkezett.

A 69. percben szálltak el azok az álmok, hogy jövő héten is pályára léphetünk a konferencialigában. Másodszor találta el a kapunkat a vendég együttes és ismét Santana keserítette meg nyári esténket. Egy jobbról beívelt labdát fejelt közelről a kapunkba. 0-2. Öt gól kellene 20 perc alatt.

Az utolsó negyedórában sem adtuk fel a támadás lehetőségét. Folyamatosan érkeztek a beadások Kozák felé, de az ellenfél minden próbálkozásunkat semlegesíteni tudta.

A párharc összecsapásairól elmondható, hogy mindkét találkozón dominálni és irányítani tudtuk a játékot, azonban északi ellenfelünk legnagyobb fegyverére, azaz a fejpárbajok megnyerésére nem volt ellenszerünk. Kis túlzással elmondható, hogy míg az ellenfél a két találkozón összesen 5 alkalommal próbálhatott meg gólt szerezni – sikeresen – addig a mi helyzetkihasználásunk sajnos gyenge volt.

EURÓPA–KONFERENCIALIGA

2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS

PUSKÁS AKADÉMIA FC – RFS 0-2 (0-0)

Gól: Lemajic (53.), Santana (69.)

Vezette: Altmann (Schreiner, Gutschi) – osztrák

Sárga lap: Nagy Zs. (30.), van Nieff (72.), ill. Savalnieks (16.), Simkovic (34.), Strumia (90.)

PAFC

Tóth – Nagy Zs., Nunes, Spandler, Stronati, Deutsch – Corbu, van Nieff, Baluta (Géresi, 61.) – Slagveer (Kiss T., 61.), Plsek (Favorov, 72.)

RFS

Cerniauskas – Savalnieks (Pikk, 76.), Jagodinskis (Stuglis, 76.), Lipuscek, Sorokins - Simkovic, Strumia, Saric – Friesenbichler (Kouadio, 60.), Santana (Villela, 84.) – Lemajic (Regza, 84.)

Ellenfélnézőben: Kisvárda Master Good

Hornyák Zsolt tanítványai helyet cserélnének a tabellán a...

Nehéz, de szép feladat

Eddig jól pótolta Nagy Zsoltot Komáromi György, aki a...

MECCSINFÓ: KISVÁRDA MASTER GOOD – PUSKÁS AKADÉMIA FC

Szurkolói információk a Kisvárda – Puskás Akadémia...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3
Puskás Akadémia U15 – Crvena Zvezda (TSC Kupa)  2–1
Puskás Akadémia U15 – NK Osijek (TSC Kupa)  0–3