megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP
HUN ENG

Új szerepben

NB III-as csapatunk belső védője, Papp Kristóf intenzív időszakot él meg. Múlt héten sikeres államvizsgát tett a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán, jövő hét közepén pedig már kezdődik számukra a felkészülés az új szezonra. Emellett koordinátori feladatot is kapott a Puskás–Suzuki-kupán. 

Papp Kristóf számára nem ismeretlen terep a PSK, hiszen akadémista korában maga is játszott a tornán, sőt, az ő korosztálya került eddig a legközelebb a végső győzelemhez, hiszen anno csak 11-esekkel vesztették el a Honvéd elleni döntőt. A mostani kupán ő fogja irányítani a csapatok mellé rendelt kísérőket, akiket a jelenlegi akadémisták közül választanak ki. Még nem tudja, hogy sportdiplomataként vagy esetleg más területen folytatja-e majd civil karrierjét, de egyelőre szeretne a futballra koncentrálni, és persze az év eseményét jelentő Puskás–Suzuki-kupára.

– Négy évvel ezelőtt én is voltam csapatkísérő a PSK-n, akkor a Bayern München mellé osztottak be, és sikerült is helytállnom. Sok kérdés és igény merül fel egy csapat részéről egy ilyen torna során, sokszor egyik pillanatról a másikra, ezt pedig koordinálni kell. Ez lesz most az én feladatom. Annak idején játékosként nehéz volt feldolgozni, hogy kikaptunk a döntőben a Honvéd ellen, de az addig eltelt pár nap nagy élmény volt – árulta el Kristóf. – Közben persze nem adom fel a labdarúgással kapcsolatos terveimet sem. Szeretnék minél többet nyújtani az NB III-as gárda soron következő szezonjában, és – ha elkerülnek a sérülések – idővel szintet is szeretnék lépni.

Bajnok lett az U16!

Megnyerte a bajnokságot a Puskás Akadémia U16-os csapata. Az utolsó...

Újabb bajnokcsapat!

U19-es lányaink is megszerezték a bajnoki címet – ünnepel a...

Ezüstérmes az U14

Legyőzte a DVTK-t, s ezzel kiérdemelte az ezüstérmet a legifjabb...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2