megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Még magasabbra tekintenének

A román bajnokságban negyedik helyen végző Sepsi OSK-nál kölcsönben futballozó Tamás Nándor szerint a székelyföldi csapat jövőre a dobogót is megcélozhatja.

Hatalmas sikert aratott a Sepsi OSK: a román első osztály egyetlen székelyföldi alakulata története eddigi legjobb eredményét elérve a 4. helyen végzett, kiharcolva ezzel az indulást az Európa-konferencialiga selejtezőiben. Tamás Nándor, aki tavaly nyáron még a Puskás Akadémia színeiben szerzett bronzérmet, az idén már a sepsiszentgyörgyi szurkolókkal ünnepelhetett.

„Komoly pluszt jelentett, hogy az utolsó két mérkőzésünkön már a szurkolók is ott lehettek, még ha nem is teljes létszámban. Nagyszerű volt előttük ünnepelni az utolsó mérkőzésünk után a kupaindulás kiharcolását, a lefújást követően még jó negyedóráig énekeltünk velük. A Sepsi OSK futballcsapata komoly összetartó erőt jelent a székelység számára, szinte nincs olyan, aki ne tudna az együttesről, ne követné a velünk kapcsolatos híreket” – mesélt a kiváló eredmény fogadtatásáról Nándi, aki januárban kölcsönjátékosként tért vissza szülőföldjére.

„Amikor idekerültem, remek közösség fogadott, szinte rögtön beilleszkedtem. Aztán akárcsak Magyarországon, itt is lecsapott a koronavírus a csapat nagy részére, úgyhogy szinte egyből a kezdőcsapat tagja lettem, és egy darabig elég stabilan meg is tartottam a helyemet. A szezon vége felé már nem kaptam annyi lehetőséget, de ettől függetlenül elégedett vagyok a játékperceim számával. Ráadásul sorsdöntő meccsen tudtam nagyon fontos gólt szerezni, gondolok itt a Botosani elleni találatomra, amellyel bebiztosítottuk a felsőházi rájátszást. Összességében tehát jó tavaszi idényünk volt, nekem és a csapatnak is. S hogy mik a további terveim? Legelőször is stabil helyet szeretnék kiharcolni a csapatban, amellyel a következő szezonban még jobb helyezést szeretnénk megcélozni – dobogósok akarunk lenni!"

Az első mérkőzésre készülve

Markek Tamás sikeresen túl van a beilleszkedésen, remekül érzi...

Az FC Juniors az első ellenfél

A paschingi FC Juniors Oberösterreich ellen vívja első ausztriai...

Lett vagy feröeri ellenfél jöhet a második körben

Ha együttesünk sikerrel veszi az Inter Turku elleni párharcot, az RFS vagy a...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  3-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Kész-St. Mihály FC  2-1
Puskás Akadémia FC II - ZTE FC II  2-1
Puskás Akadémia U17 - DVSC-DLA  4-1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  0-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  6-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  0-2
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  1-4
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19 (leány)  1-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U16  1-0