megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Kópavogurtól Jerevánig: ők lehetnek kupaellenfeleink

Többek között izlandi, gibraltári és örmény ellenfélre is számíthat együttesünk az Európa-konferencialigában.

A Hornyák Zsolt irányította együttes a klub történetében először a második helyen végzett az OTP Bank Ligában, így kivívta a nemzetközi szereplés jogát. A magyar bajnokság ezüst- és bronzérmese (a mieink mögött a Fehérvár futott be harmadiknak), illetve a kupagyőztes Újpest az új európai versenysorozatban, az Európa-konferencialigában (EKL) indulhat a 2021/22-es szezonban.

Csapatunknak az EKL harminckettes főtáblájára kerülésért három selejtező- és egy rájátszáspárharcot kell megvívnia, s 3100-as UEFA-koefficiensünknek köszönhetően kiemeltként várhatjuk első körbeli ellenfelünket, azt követően viszont nem leszünk kiemeltek. A tavalyi Európa-liga-selejtezővel ellentétben a párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek el, az első játéknapon, július 8-án kezdjük a küzdelmeket, a visszavágó július 15-én lesz – a mérkőzéseket csütörtökönként rendezik. Mivel az európai szövetség nem írja elő kötelezően a zárt kapus rendezést, a szurkolók a rendező ország hatósági szabályozása alapján tekinthetik meg a találkozókat.

Az Európa-konferencialiga fontosabb dátumai

• Június 15.: sorsolás – az 1. selejtezőkör párosításai

• Június 16.: sorsolás – a 2. selejtezőkör párosításai

• Július 8. és 15.: mérkőzésnapok – 1. selejtezőkör oda-, illetve visszavágói

• Július 19.: sorsolás – 3. selejtezőkör párosításai

• Július 22. és 29.: mérkőzésnap – 2. selejtezőkör oda-, illetve visszavágói

• Augusztus 2.: sorsolás – 4. selejtezőkör (rájátszás) párosításai

• Augusztus 5. és 12.: mérkőzésnap – 3. selejtezőkör oda-, illetve visszavágói

• Augusztus 19. és 26.: mérkőzésnap – 4. selejtezőkör (rájátszás) oda-, illetve visszavágói

Az első EKL döntőjét 2022. május 25-én rendezik Tiranában, a Nemzeti Arénában.

Nem kiemelt csapatok – lehetséges ellenfeleink az első selejtezőkörben (a június 15-ei sorsolás előtt – a korábbi évekhez hasonlóan – az UEFA szűkíteni fogja a lehetséges ellenfelek listáját):

Breidablik (izlandi)

St Joseph's FC (gibraltári)

Milsami Orhei (moldovai)

Urartu FC (örmény)

Kauno Zalgiris (litván)

RFS Riga (lett)

Inter Turku (finn)

Szileksz Kratovo (északmacedón)

Swift Hesperange (luxemburgi)

Racing Union (luxemburgi)

FK Velez Mostar (bosnyák)

Bohemians Dublin (ír)

Sligo Rovers (ír)

Struga (északmacedón)

Sfântul Gheorghe (moldáv)

FK Birkirkara (máltai)

Valmieras FK (lett)

Ararat Jereván (örmény)

FC Noah (örmény)

Vllaznia Shkoder (albán)

Glentoran FC (északír)

FC Gagra Tbiliszi (georgiai)

Dinamo Batumi (georgiai)

FC Honka (finn)

FC Dila Gori (georgiai)

UE Sant Julià (andorrai)

KF Llapi (koszovói)

Mons Calpe S.C. (gibraltári)

Paide Linnameeskond (észt)

FK Decsics (montenegrói)

FK Podgorica (montenegrói)

Newtown (walesi)

Lehetséges ellenfeleinkkel kapcsolatos érdekesség, hogy a jereváni székhelyű Urartu FC – még Bananc néven – Hornyák Zsolt vezetésével nyerte meg az örmény bajnokságot 2014-ben.

Az első mérkőzésre készülve

Markek Tamás sikeresen túl van a beilleszkedésen, remekül érzi...

Az FC Juniors az első ellenfél

A paschingi FC Juniors Oberösterreich ellen vívja első ausztriai...

Lett vagy feröeri ellenfél jöhet a második körben

Ha együttesünk sikerrel veszi az Inter Turku elleni párharcot, az RFS vagy a...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  3-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Kész-St. Mihály FC  2-1
Puskás Akadémia FC II - ZTE FC II  2-1
Puskás Akadémia U17 - DVSC-DLA  4-1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  0-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  6-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  0-2
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  1-4
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19 (leány)  1-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U16  1-0