megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Mit tesz a motiváció…

Két korosztályunk győzött, kettő pedig kikapott a mai játéknapon – a hozzáállás nem keveset számított.

Utolsó bajnoki mérkőzését játszotta U19-es csapatunk, ám korántsem ilyen szezonzárásra számítottak Székely Gábor tanítványai. Míg korábban 5–0-s Puskás-siker született a Fejér megyei rangadón, addig most a fehérváriak örülhettek hasonló nagyarányú győzelemnek. A királyok városában tett látogatásunk 6–0-s vereséget hozott számunkra, legidősebb akadémiai korosztályunk így – 14 mérkőzést követően, 28 ponttal, a Pécsi MFC, az Újpest FC és a DVTK mögött – a negyedik helyen végzett a tabellán.

Így látta a találkozót Székely Gábor vezetőedző: „Ha a mostani mérkőzést nézzük, azt mondhatjuk, hűen tükrözi a heti edzésmunkát. A fiúk motiválatlanok voltak, talán már most belátják, miért mondtuk nekik, hogy az edzésmunkájuk nem lesz elegendő. Egészen a kiállításig a mezőnyben egyenrangúnak bizonyultunk a Fehérvárral szemben, ám a kapu előtt orbitális hibákat követtünk el, ami eddig nem volt ránk jellemző. Ám egész évben sújtotta a csapatot, hogy nem tudtunk igazán gólt lőni. A bajnokság egészét tekintve van tehát hiányérzetünk, ugyanakkor a munkánk gyümölcse, hogy sokan bemutatkozhattak az NB III-ban, ez is volt a célunk, hogy felkészítsük a fiatalokat a felnőttfutballra. Köszönöm a közös munkát, és sok sikert kívánok a srácoknak!”

U19, B csoport, 14. forduló

MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia 6–0 (3–0)

Sárga lap: Godányi (28.), Nideczki (50.), Sós (55.)

Kiállítva: Rabi (55.)

Összeállítás: Nideczki, Berekali, Alaxai, Krpic, Sós, Sárközi, Lőrinc, Rabi, Haffner, Gazdag, Godányi

Csereként pályára lépett: Bika, Popovits

U19-eseinkkel ellentétben U15-öseink jelesre vizsgáztak lelkesedésből, s minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy megőrizzék előkelő helyüket korosztályuk rangsorában: 2–0-val tértek haza Győrből. Számukra két – korábbról elhalasztott – bajnoki mérkőzés van még hátra: június 5-én a Ferencváros, június 9-én pedig az MTK otthonába látogatnak a Fóris-fiúk.

„A gyerekek összeszorított fogakkal játszották végig a találkozót – fogalmazott a lefújást követően Fóris Róbert vezetőedző. – Kivétel nélkül minden egyes játékos beletette ebbe az összecsapásba az energiáját, az akaratát annak érdekében, hogy sikerrel vegyük ezt a mérkőzést. Szívből gratulálok ehhez a hozzáálláshoz!”

U15, 30. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 0–2 (0–1)

Gól: Schneider (39.), Kern (79.)

Sárga lap: Ásványi (23.), Krupa (51.), Balabás (78.)

Összeállítás: Lehoczki, Kubicsek, Antal, Balabás, Krupa, Kern, Kun, Ásványi, Rózsa, Lahuncov, Schneider

Csereként pályára lépett: Barkóczy, Visinka, Horváth

Nem várt vereségbe szaladt bele U16-os csapatunk a bajnokság A csoportjának küzdelmeiben. Nagy Szilárd legénysége a tabella utolsó helyén álló Illés Akadémia együttesét fogadta, s bár a korábbi 2–0-s siker is bizakodásra adott okot, ezúttal a szombathelyiek kerültek ki győztesen az összecsapásból, Papp Csongor négyszer talált a kapunba, nekünk pedig ezután már csak egy szépítésre futotta. Egyelőre nem mutatunk túl jól a ranglistán, két mérkőzés viszont még vár ránk, bár egyik sem lesz éppen könnyed találkozás: június 2-án a Vasas Kubala Akadémiát látjuk vendégül, június 8-án pedig a Budapest Honvédhoz látogatunk.

U16, A csoport, 14. forduló

Puskás Akadémia – Illés Akadémia 1–4 (0–3)

Gól: Hegedüs (74. – 11-esből)

Sárga lap: Gazdag (18.), Zsigmond (75.), Orbán (77.)

Összeállítás: Gazdag, Orbán, Markgráf, Retter, Hegedüs, Halászi-Harsányi, Simon, Vékony, Orján, Szabari, Jacsó

Csereként pályára lépett: Zsigmond

U14-eseink az utolsó előtti bajnokijukon ugyancsak a Győr otthonába utaztak, s mondhatni, hozták a papírformát, hiszen a 2–1-es győzelmet hozó első találkozást követően ismét sikerült diadalmaskodniuk az ETO gárdája felett. Legifjabb akadémiai korosztályunk számára már csupán egyetlen összecsapás maradt hátra: június 9-én a PMFC elleni, korábbról elhalasztott mérkőzést pótoljuk.

„Két hasonló képességű, felkészült csapat játszott egymással, jó felfogásban. A mérkőzésen minden sikerült, amit elterveztünk, a játékosok higgadtan és fegyelmezetten játszottak. Gratulálok a csapatnak!” – mondta el Körtvélyesi István vezetőedző a találkozó után.

U14, 30. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 0–1 (0–1)

Gól: Mondovics (35.)

Sárga lap: Turi (82.)

Összeállítás: Bozó, Budai, Turi, Cserkuti, Szűcs, Varga, Somogyi, Beke, Mondovics, Tóth, Gulyás

Csereként pályára lépett: Horváth, Ilyés

Puskás Magazin: visszanézhető a májusi adás

Elkészült a legújabb adás, a videót a cikkbe ágyazva...

Beléptünk az aranykapun! – videó

Hét év után újra bajnoki aranyérmes lett U19-es csapatunk...

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1