megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

A hűtőben marad a pezsgő

Nem sikerült egyből kiharcolni a feljutást, a Soroksár kiénekelte a sajtot a szánkból, osztályozó vár női csapatunkra.

Női NB II-es együttesünk a hétvégén 2–2-es döntetlent játszott a Soroksár SC , a keleti csoport bajnoka ellen. (Ez volt az első ikszünk ebben a szezonban.) A Pancho Arénában rendezett visszavágón harcolhattuk volna ki a feljutást, ráadásul szurkolók előtt. A mérkőzés azonban nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen eltervezte Halászi Kinga, hiszen már a 10. percben megszerezte a vezetést a vendég együttes. A hölgyek azonban nem jöttek zavarba, és a 32. percben már nekünk állt a zászló, hiszen előbb Krascsenics Petra tizenegyesből, Nagypál Fatima pedig egy remek helyzetfelismerést követően volt eredményes. A vezetés tudatában talán túlságosan is megnyugodtunk, amit ellenfelünk ki is használt. A 37., majd a 45. percben is hibázott a védelmünk, így a félidőben 2–3 volt olvasható az eredményjelzőn.

A második félidőben még egy góllal terhelte ellenfelünk a hálónkat, és bár erre szinte azonnal tudunk válaszolni – Nagypál Fatima lövését csak beljebb tudták segíteni a visszafutó védők –, sajnos az egyenlítés sem jött össze, ám idegenben lőtt góllal még ekkor is a soroksáriak örülhettek volna összesítésben. Idei első vereségünk sajnos végül a legrosszabbkor csúszott be.

Ugyan a feljutás most nem jött össze, nincs időnk búslakodni, hiszen a hétvégén egy újabb szalmaszálba kapaszkodhatunk. Az NB I 7. helyén végzett Kész-St.Mihály FC együttesével vár ránk egy oda-visszavágós osztályozó. Ennek első mérkőzését a tervek szerint vasárnap 11 órakor játsszuk a szegediekkel, míg a visszavágót egy héttel később rendezik, szombaton vagy vasárnap. A legfontosabb, hogy hamar túl kell tenni magunkat a csalódáson. 

Női NB II. rájátszás 2. mérkőzés

Puskás FC – Soroksár SC 3–4 (2–3)

(Összesítésben: 5–6)

Gól: Krascsenics (17., 11-esből), Nagypál (32., 60.), ill. Miszlai (10., 44.), Váradi (37.), Győrik (57.)

Sárga lap: Nagypál (22.), Nagy L. (80.), ill Tenyei-Tóth (29.), Váradi (43.), Ott (73.), Terestyéni (83.), Németh (88.)

Puskás FC: Pongrácz – Palakovics (Mészáros, 46.), Tuza, Kovács A., Nagypál (Tóth, 63.), Krascsenics, Tamók (Novák, 52.), Kovács E., Kiss P. (Janosütz, 46.), Nagy L., Bokor (Lovász, 78.)

Soroksár SC: Terestyéni – Benke, Hodászi, Miszlai (Patkós, 66.), Fogl (Kocsis, 93.), Tenyei-Tóth (Molnár, 92.), Győrik, Ott, Németh, Váradi, Horváth

Győri kupameccs: a múlt és a jelenkor dicsősége

A négyszeres bajnok és kupagyőztes ETO FC-vel csap össze szerdán NB I-es...

Újjálakult az e-sport-szakosztályunk

Antal Richárd, a magyar B-válogatott szövetségi kapitánya vezeti...

Bakti Balázzsal is hosszabbítottunk

16 éves játékosunk győztes meccsen debütált vasárnap az...

TOVÁBBI HÍREK

More news

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 ETO STADION

MECCSINFÓ nyilnyil

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 27. | 17:00 | ETO STADION

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 | ETO STADION

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  7-1
DVSC - Puskás Akadémia FC  0-3
Tatabányai SC - Puskás Akadémia FC II  1-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U17 (leány)  1-2
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1