megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

A mosolygós gyermekarcokért

Mezekből és egyéb ajándékokból álló csomagokat ajándékoztunk Böjte Csaba szerzetes alapítványának.  

Az erdélyi gyökerű Dévai Szent Ferenc Alapítvány 1993 óta létezik, azóta igyekszik felkarolni a nehéz sorsú, sok esetben árva gyerekeket. 2002 óta Magyarországon is támogatja az elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézményeket, iskolákat, óvodákat, napköziotthonokat.

Akadémiánk is szeretett volna hozzájárulni, hogy az alapítvány labdarúgást szerető növendékei is olyan mezeket vehessenek magukra foci közben, melyekhez hasonlóakat a Puskás Akadémia profi játékosai szoktak használni. A nekik elküldött dobozokban azonban nemcsak mezek, hanem kisebb meglepetések is meglapultak. Az alapítvány kisbuszába együtt pakolt be az akadémia és a kollégium igazgatója, Liszkai Dezső és Kiss Zoltán, valamint két akadémistánk, Mondovics Kevin és Ásványi Domonkos. 

Reméljük, hogy a sport segít összekötni minket, az ajándékozottakat pedig abban, hogy megtalálják helyüket, örömüket az életben. 

Az ajándékozási akciónkról videós összeállítás is készült. 

Nagykanizsa után Svédország

NB III-as csapatunk belső védője, Babós Levente pörgős időszak elé...

Újra Puskás Magazin az M4 Sporton

Pénteken 15:56-tól sugározza adásunkat a nemzeti sportcsatorna....

Várni kell az ünnepléssel

U16-os csapatunk döntetlent játszott a Vasas együttesével....

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4