megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Bajnoki mustra „női szemmel”

Női NB II-es csapatunk újfent elképesztő diadalt aratott, U14-es csapatunk pedig komoly lelkierőről tett tanúbizonyságot – lássuk, miként szerepeltek a puskásos lányok!

A másodosztály rangsorának élén álló, mindezidáig hibátlan női alakulatunk a Zalaegerszegnél vendégszerepelt. Halászi Kinga csapatának a bajnokság kezdetétől tartó veretlenségi sorozatát a ZTE-nek sem sikerült megszakítania, a lányok ugyanis – újabb gólzáporos mérkőzésen – 5–0-ra diadalmaskodtak a kék-fehérek felett.

„Végig uraltuk a mérkőzést, több lehetőséget is sikerült kialakítanunk, ám a helyzetkihasználásunk ezúttal nem volt az igazi – foglalta össze a látottakat Halászi Kinga vezetőedző. – Ugyanakkor egy rendkívül szimpatikus ellenféllel szemben még így is nagyarányú győzelmet arattunk.

Női NB II, nyugati csoport, 18. forduló

ZTE – Puskás Akadémia 0–5 (0–2)

Gól: Kovács (23.), Krascsenics (44., 46.), Tamók (60.), Tóth (78.)

Összeállítás: Pongrácz, Angyal, Palakovics, Nagypál, Krascsenics, Tamók, Kovács, Kiss, Mészáros, Nagy, Bokor

Csereként pályára lépett: Tuza, Janosütz, Tóth, Vicz

(A kép forrása: Puskás Akadémia Archívum)

Utánpótlás-lánycsapataink közül az U14-esek mutathatták meg magukat a bajnoki hétvégén. Szalkai Kitti tanítványai a Sopron együttesét látták vendégül, s rögvest a mérkőzés kezdetén jött a hidegzuhany: „a leghűségesebb város” lakói – a győzni akarás szándékához hűen – mindössze három perc leforgása alatt háromszor találtak be a kapunkba, ám lányaink még ezután sem adták fel, s válaszul ugyancsak hármat gurítottak. A párharcot végül egy újabb találattal a Sopron nyerte meg.

„Kissé megfogyatkozva vágtunk neki a találkozónak, az első nyolc perc rövidzárlata után a mutatott játékkal teljes mértékben elégedett voltam, három kapott gól után sikerült felállnunk, szép gólokat szereztünk” – fogalmazott a mérkőzést követően Szalkai Kitti vezetőedző.

Leány U14, észak-nyugati csoport, 17. forduló

Puskás Akadémia – SC Sopron 3–4 (1–3)

Gól: Iuonas (27., 39.), Halászi-Harsányi (40.)

Összeállítás: Kis, Kovács-Sipeki, Iuonas, Nagy M., Vadász, Halászi-Harsányi, Nagy B., Farkas, Herczeg

VIDEÓ: „Megtettük, amit kellett”

Markek Tamás szerint a csapat mindent megtett azért, hogy bronzéremmel...

VIDEÓ: A Honvéd elleni siker másfél percben

Így győztük le a kispestieket a zárófordulóban.

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVSC  0–2
Puskás Akadémia U15 - PMFC  4–1