megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Remizett az U17-es csapat

A Vasas egy pontot vitt magával az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen

Jól kezdte az U17-es gárda az ”A” Csoport küzdelmeit, hiszen eddig két mérkőzésből két sikert könyvelhetett el, így a hozott pontokkal együtt már 12 ponttal áll a bajnokság élén. Hétközi fordulóban a Vasas Kubala Akadémia látogatott hozzánk. Egy izgalmas és sok helyzetet hozó mérkőzésen nem bírt egymással a két csapat, így egy igazságosnak mondható döntetlennel zárult az összecsapás.

"Nem tudtuk azt a ritmust diktálni, amit megszoktunk a mérkőzéseinken és ha 1-0 után még tudtunk volna gólt lőni, amire volt is lehetőségünk, talán nyugodtabban tudunk játszani a második félidőben. Ehelyett a Vasas lőtt nekünk egy nagyon szép gólt, utána pedig már nem tudtunk ritmust váltani. A játék minősége most nem olyan volt, amihez szoktunk, a küzdeni akarással nem volt gond." - Összegzett vezetőedzőnk, Mónos Tamás a mérkőzés végén.

Meccsképek

U17, Bajnoki 1. forduló (elhalasztottt mérkőzés)
Puskás Akadémia - Vasas Kubala Akadémia 1-1 (1-0)

Gól: Kapus

Összeállítás: Pécsi - Bányai, Kiss, Kicsun, Farkas, Szabó, Bakti, Makara, Jacsó, Kapus, Szalai

Csereként pályára lépett: Prefetto, Bontas, Retter, Hegedüs

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő...

Leánykiválasztó: február 4.

Idén a 2006 és 2009 között született lányok mutathatják...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Ferencvárosi TC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Gyirmót FC Győr  3-0
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  19-0
Puskás Akadémia FC II - MOL Fehérvár FC II  2-1
DVSC - Puskás Akadémia U14  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1-1
FC Hatvan - Puskás Akadémia U19 (leány)  0-7
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0