megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Csak a bajnokság maradt

Az Újpest FC jelentette a végállomást a MOL Magyar Kupában.

Nyomokban már tavaszt is tartalmazó időjárás mellett vágtak neki a felek a Magyar Kupa 9. fordulójának. A két gárda ellentétes előjelekkel várhatta találkozót: a hétvégi bajnoki fordulóban a mieink idegenben 3–0-s győzelmet arattak a Budafok otthonában, míg az újpestiek ugyanilyen arányú vereséget szenvedtek Zalaegerszegen.

Kupameccsről lévén szó, a csapatok meglehetősen óvatosan kezdtek – az első húsz percben kiegyenlített mezőnyjáték folyt, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. A félidő feléhez közeledve együttesünk fokozatosan átvette az irányítást, ám gólhelyzetekig továbbra sem jutottunk el. A meccs első kaput eltaláló lövését Yoell van Nieff produkálta, aki a 30. percben egy Kiss Tamással szemben elkövetett szabálytalanság nyomán szabadrúgásból, mintegy tizennyolc méterről célozta meg Filip Pajovics kapuját, ám a lilák kapusa hárítani tudott.

Az első félidő hosszabbításában jött a hidegzuhany: egy kósza újpesti kontra végén Branko Pauljevics húzta meg a jobb oldalt, majd Nagy Zsolt mellett nagyot esett a tizenhatosunkon belül. Takács János játékvezető hezitálás nélkül tizenegyest ítélt, a büntetőnek Junior Tallo futott neki, s bár Tóth Balázs érezte az ütemet és az oldalt is, bele is ért a labdába, az mégis a hálónkban kötött ki (0–1).

Ahogyan azt várni lehetett, a mieink a szünet után is jóval többet birtokolták a labdát, az 53. percben helyzetig is eljutottunk, ám Josip Knezevic szögletéből Nagy Zsolt ballal, 11 méterről a kapu fölé bombázott. Kisvártatva balbekkünk bal oldali szabadrúgása után Plsek fejelhetett, ám a cseh játékos bólintása a jobb felső sarok fölé ment. Az utolsó negyedórába érve a csereként beállt Alexandru Baluta lőtt középről centikkel a jobb alsó mellé, majd Komáromi György közeli fejesét védte Pajovics – megélénkült a játékunk, de a gól még mindig nem akart megszületni.

Aztán a rohamok meghozták az eredményt: a 84. percben Nagy Zsolt lőtt kapura, az ő löketét még védeni tudta Pajovics, ám érkezett Joao Nunes, és a közelről a kapuba bólintott (1–1). Ám még rendesen meg sem tudtuk ünnepelni az egyenlítést, máris vezetett az Újpest: egy perccel később Giorgi Beridze vette be hét méterről a kapunkat (1–2).

A mérkőzés végén mindent egy lapra feltéve támadtunk, ám egyenlíteni nem tudtunk. A hármas sípszó azt jelentette, hogy csapatunk számára eddig tartottak a MOL Magyar Kupa küzdelmei.

MECCSKÉPEK

 MOL Magyar Kupa, 9. forduló 
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 1–2 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 2021. február 24.

Vezette: Takács J. (Horváth R., Szilágyi N.)

Gól: Tallo (45+2. – 11-esből), Beridze (85.), ill. J. Nunes (84.)

Sárga lap: Van Nieff (33.), Spandler (60.), Knezevic (61.), ill. Pauljevics (15.), Risztevszki (24.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, J. Nunes, Spandler, Nagy Zs. – Plsek (Corbu, 65.), Van Nieff, Knezevic (Baluta, 65.) – Slagveer (Komáromi, 30.), Mance (Géresi, 65.), Kiss. T.

Újpest: Pajovics – Kastrati, Kutrumbisz, Risztevszki – Pauljevics, Csongvai (Katona M., 68.), Onovo, Croizet (Mitrovics, 57.), Antonov – Tallo, Beridze (Perosevic 88.)

Szezonértékelő

Vezetőedzőnk, csapatkapitányunk és kapusunk sem elégedett azzal, hogy...

Harmadikok lettünk!

Favorov gólja kevés volt a Honvéd ellen.

Négy volt akadémistánk Rossi keretében!

NB I-es csapatunkból Nagy Zsoltot és Spandler Csabát,...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–6
Puskás Akadémia FC II - BVSC-Zugló  2–1
Paksi FC - Puskás Akadémia U15  0–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  2–2